A pilóta szemével

A napokban történt balesetekről szóló hírekben nagyon sok a kérdőjel. Ezért arra kértük a SkyEurope kapitányát, hogy mondja el, miként látja ő az említett eseteket.

A napokban történt balesetekről szóló hírekben nagyon sok a kérdőjel. Ezért arra kértük a SkyEurope kapitányát, hogy mondja el, miként látja ő az említett eseteket. Miroslav Medzihradský szintén Boeing 737-es géppel járja Európát, majdnem olyannal, amely vasárnap 119 ember halálát okozta (a 737-200-as volt, míg a SkyEurpoe flottája 737-500-asokból áll). A szlovák fapados légitársaság kapitánya elmondta, hogy sok a kérdőjel az eset körül, és ő maga is csak a hírekben szereplő tényekből tud következtetni. A gép – mely egyes információk szerint már decemberben kényszerleszállt, pontosan a légkondicionáló és az oxigénellátó-rendszer meghibásodása miatt – két légkondicionáló berendezéssel emelkedik a magasba, az egyik az utastér oxigénellátását biztosítja, a másik pedig a kapitányfülkében van. Medzihradský szerint a baleset valószínűleg úgy történhetett, hogy a gép utasai látták, a kapitány nagyon rossz állapotban van. Miután észlelte, hogy nem működik a fülkében lévő oxigénpalack, kiszaladt az utastérbe, hogy azt használva próbálja meg menteni a menthetőt. Ekkor a gép valószínűleg már alacsonyan volt, hiszen az utasok tudtak sms-eket küldeni. A kapitány szerint valószínűsíthető, hogy az utasok a becsapódás pillanatában már nem éltek, hiszen megfagytak vagy megfulladtak. Egy ember maximum 15-30 másodpercig bírja oxigén nélkül.

Arra a kérdésre, miért van az, hogy az elmúlt hónapokban főként az afrikai és az egyes ázsiai országok légitársaságainak gépeivel van gond, a kapitány azt válaszolta: „Igaz, hogy minden légitársaság köteles minden biztonsági előírást teljes mértékben betartani, ám minden az emberi tényezőn múlik.” Személyesen is tapasztalta, hogy az említett országokban – kivéve a fejlett országok nagy légitársaságait – sokkal lezserebben kezelik ezeket a szabályokat, amelyek később végzetesek bizonyulhatnak.

Minden egyes felszállás előtt ellenőrizni kell, hogy az adott oxigénpalackok teljes mértékben rendben vannak-e, e nélkül nem szállhat fel a gép. Valószínűleg a ciprusi társaság kapitánya ezt elmulasztotta ellenőrizni, ellenkező esetben most a 121 áldozat Prágában lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?