A legzöldebb olasz tartomány, Abruzzo

Citta Sant Angelo

Olaszországba évente közel 60 millió turista látogat el, pontosan annyi, mint az ország teljes lakossága. Így nem csoda, hogy alig találunk olyan olasz tartományt, ahol ne botlanánk lépten-nyomon turistákba.

Szerencsére vannak még olyan országrészek, amelyek szinte felfedezetlenek, és ahol rengeteg autentikus élményben lehet részünk, és ha emellett még az egyik legzöldebb országrészről is van szó, garantáltan nem fogunk csalódni. Ilyen tartomány a Közép-Olaszországban található, Európa „zöld tüdejének” is nevezett Abruzzo, amelynek több mint felét nemzeti parkok és természetvédelmi területek, rezervátumok borítják. Összesen 4 nemzeti parkot és 38 rezervátumot találunk itt. Sőt, egyike azon kevés helyeknek Itáliában, ahol a hegytetőkről csodálhatjuk meg a tengerpartot, hiszen ezek a hegyek majdhogynem karnyújtásnyi távolságra vannak a tengertől.  Nézzük meg együtt, miért érdemes ide ellátogatnunk.

Abruzzóról pár szóban

Abruzzo az Appenninek hegylánca és az Adriai-tenger között terül el, és Rómától csupán két órányi autóútra található keleti irányban. Domborzatának több mint felét hegyek, másik felét pedig dombvidékek alkotják, a tengerparti síkságok kb. a terület 1 százalékát teszik ki. Állóvizeinek nagy része hegyvidéki tengerszem, de mesterségesen létrehozott gyűjtőtavak is szép számmal vannak a térségben. Ezek a természeti adottságok biztosítják azt, hogy Abruzzo évszaktól függetlenül jó kis úti cél legyen: az itteni sípályák minősége az alpesiekkel vetekszik, a túrázók és a trekking szerelmesei sem fognak csalódottan távozni, ahogy a kerékpárosok is kedvükre tekerhetnek a jó minőségű tengerparti bicikliutakon vagy a bátrabbak a hegyi ösvényeken. A 150 km-es, nagyrészt homokos tengerparti szakasz pedig gondoskodik arról, hogy nyáron se maradjunk élvezetek nélkül.

Abruzzo Olaszország egyik leggyérebben lakott tartományának számít, összesen négy megyéből tevődik öszsze: L’Aquila, Teramo, Pescara és Chieti. A gyéren lakottság leginkább a nagy kiterjedésű hegyi területek számlájára írható, sajnos a földrengés sem ritka, elsősorban a középső részen, L’Aquila megyében fordul elő. 

Abruzzo fekvése ellenére közigazgatásilag Dél-Olaszországhoz tartozik, fekvésének, természeti kincseinek és lakosainak köszönhetően az egyik legfejlettebb déli tartomány. A térség gazdaságát az ipar, a mezőgazdaság és a turizmus egyaránt befolyásolja.

És akkor a történelmi helyekről, látványosságokról még nem is beszéltünk: Itália legszebb falvai (borghi italiani) közül húszat is megtalálunk itt. Csakúgy, mint középkori várat, sok-sok katedrálist vagy Olaszország legrégebbi városai közül is párat. 

Hegyek, tavak, parkok

Egyik olasz tartományban sem található annyi nemzeti park és természetvédelmi terület, mint Abruzzóban: csaknem a régió egyharmadát lefedik, és magukba foglalják az itteni hegyláncok nagy részét is, mint a Gran Sasso és a Majella.

Az 50 000 hektáron elterülő Parco Nazionale d’Abruzzo, Lazio e Molise az ország egyik legrégebbi, 1922-ben alapított nemzeti parkja, és ma összesen 25 települést foglal magában. Az itt fekvő tájat hegyláncok, karsztjelenségek, folyók és patakok, gazdag növényzet és változatos fauna jellemzi. Itt, a távoli völgyek és elérhetetlen hegyek között találtak menedéket és élőhelyet olyan állatfajok, mint például a barna medve, az arany sas, az appennini farkas, a szarvas, a vidra és a zerge. A park legérdekesebb és legszebb települései: Pescasseroli, Scanno és Villalago. E két utóbbi körül, mellett van két gyönyörű tó is, az előbbinél a Lago Scanno (amely szív formájáról vált híressé), míg az utóbbinál a Lago San Domenico, amelynek vize minden évszakban gyönyörű szép színekben pompázik.

A másik nemzeti park, a Parco Nazionale della Majella a központi Appenninek vonulatánál lelhető fel, amely az ötmillió évvel ezelőtti tengerfenéknek köszönhetően ősi mészkőlerakódásokból áll. Ennek eredménye az is, hogy itt számos barlangot is találunk, ami az idők során szerzetesek, remeték vagy pásztorok otthona volt. A parknak összesen 39 település a része, a legszebbek Pacentro, Popoli, Sulmona vagy Roccacasale.

A Parco Nazionale del Gran Sasso e Monti della Lega Európa egyik legnagyobb védett területe, és a környező tájat uraló Gran Sasso-hegység központjában helyezkedik el. A föld nagyon sziklás itt, télen nagy mennyiségű hó és erős szél jellemzi a vidéket. A Calderone, Európa legdélebbi gleccsere éppen a hegység legmagasabb csúcsa, a Corno Grande (2912 m) alatt fekszik. Ezeket a településeket mindenképp látogassuk meg: L’Aquila, Santo Stefano di Sessanio vagy Bussi sul Tirino.

Ha már a csúcsoknál tartunk, az egyik legkülönlegesebb látnivaló Abruzzóban a Rocca Calascio, a 10. századból származó kilátótornyokkal büszkélkedő erőd. Ez Olaszország legmagasabb erődje, közel 1500 méterrel a tengerszint felett.

Falvak és városkák (Borghi Italiani)

Abruzzo falvainak és városkáinak igazán különleges hangulatuk van. Ez az olasz régió sok szépséget és eredeti vonást őrzött meg, legyen szó az ókori és nemesi városokról vagy a csúcsokon ülő ezeréves falvakról.

Elsősorban ezek az ezeréves falvak a lélegzetelállítók, egyrészt a fekvésük miatt, hiszen ámulatba ejtő, hogyan tudtak egykor olyan meredek hegycsúcsokon, hegyoldalakon egy egész falut felépíteni, másrészt az itt található építészeti remekek miatt. Az ódon házfalak között, szűk sikátorokon át sétálva azonnal megérezzük ezt a különleges hangulatot, ahol a helyiek kissé a külvilágtól elzárva élik mindennapjaikat. Ezért van az, hogy az abruzzóiak magukat szívósnak, keményfejűnek, de kedvesnek tartják, amit az idelátogatók csak megerősíteni tudnak.

A parkok szép településein kívül még ezeket is vegyük fel a listánkra: Loreto Aprutino, Penne, Città Sant’Angelo, Atri vagy Vasto. 

Tengerparti érdekességek

A 150 km-es adriai partszakaszon számos strandot találunk majd, ezek a részek nem sokban különböznek a Rimini vagy Jesolo körül előforduló tengerparti szakaszoktól. Abruzzóban viszont találunk két olyan érdekességet, amit semmiképp nem szabad kihagynunk, egyrészt mert a távolságok nem nagyok, másrészt mert olyan látnivalókban, élményekben lesz részünk, ami kifejezetten erre a vidékre jellemző.

Az első ilyen a Costa dei Trabocchi, amely 70 kilométeren át húzódik Ortona és San Salvo között, Chieti tartományban. Az UNESCO Világörökség részeként számon tartott partszakasz legszembetűnőbb látványa a trabocchi néven ismert halászháló-struktúrák gyűjteménye. Ezeket a kis házikó formájú trabocchikat a halászok a történelem során a mélyvíz elkerülésére és a szardella, szardínia és tengerisügér-fajták gyűjtésére használták. Ez a módszer ma már nem képes versenyezni a modern halászati technológiával, viszont nagyon sok trabocchi eredeti formájában maradt fenn, és a nyári időszakban étteremként működik.

A másik érdekesség, a Punta Aderci ugyanezen az útszakaszon található Vasto városka irányába tovább haladva. A Punta Aderci egy igazi paradicsom, olyan természetvédelmi terület, amely homokos dűnéket, sziklákat, valamint nagy kiterjedésű zöld réteket, de még szőlő- és olajfaültetvényeket is magában foglal. Az 1998-ban, Vasieti területén létrehozott 285 hektáros védett terület Punta Pennától a Sinello folyó torkolatáig terjed.

Az abruzzói finomságok

Olaszországról nem beszélhetünk anélkül, hogy ne ejtenénk szót a helyi finomságokról. Mint minden olasz tartomány, Abruzzo is gazdag kulináris hagyománnyal rendelkezik.

Itt is van helyi tésztafajta, a spaghetti alla chitarra, amit gyakran paradicsom alapú mártással tálalnak, sertés-, liba- vagy bárányhússal megspékelve.

A másik tipikus étel, a térség leghíresebb húsétele, az arrosticini, amit legjobban a magyar saslikhoz, rablóhúshoz hasonlíthatunk. Az eredeti arrosticinit kézzel készítik: bárány- vagy csirkehús-, májdarabokat fűznek fel egy pálcikára és parázson sütik meg. Sokszor egy-egy hagymadarabot is tűznek a húsdarabok közé.

A térségben híres desszerteket is találunk, ilyen a kuglófhoz hasonló, mandulával kevert és csokival bevont parrozzo, továbbá a nugáthoz hasonló vagy mandulával készült készítmények, például: confetti, a cukorral bevont mandula Sulmonából (ezekkel szinte az összes olasz esküvőn találkozunk); a torrone nurzia L’Aquila csokoládédiója; és a croccante abruzzese, ami mandulából és karamellizált cukorból készült, gyakran citrommal ízesített nugát.

Abruzzóban a jó minőségű olívaolajat és a borokat sem hagyhatjuk ki a kóstolásból. A tartomány leghíresebb borai a fehér Trebbiano, a vörös Montepulciano, és a helyi különlegesség a Cerasuolo rozé, a sötétebb színű siller bor.

Jó felfedezést!

Zászlós Ágnes, utazási tanácsadó

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?