Akit nem kineveztek, hanem megválasztottak

Élete összefonódott az Új Szóval: dolgozott a kulturális rovatban, később a belpolitikai rovatban, és kétszer volt főszerkesztő – előfizetőként pedig ma is a napi rutinjának része a lap. Szilvássy Józseffel egykori és mai Új Szókról, jó és rossz döntésekről is beszélgettünk.
Bőd Titanilla

2018. december 14. 08:36

Szilvassy

2003-ban, az Új Szó fennállásának 55. évfordulójának alkalmából megjelent mellékletbe akkori főszerkesztőként ezt írta: „Csak úgy maradhatunk ezután talpon, ha sokan, nagyon sokan fogják úgy érezni, és erről naponta újra meg újra megbizonyosodnak, hogy az Új Szó róluk, nekik ír, értük van, társuk a gondban, az örömben, mindennapjaikban és ünnepnapjaikban. Ha így lesz, akkor tisztelt olvasóink továbbra is életben tartják, mert magukénak vallják ezt a napilapot. Csak tőlünk és az utánunk következő újságíró-nemzedéktől függ, hogy így lesz-e.” Azóta eltelt 15 év. Így van?

Részben igen, mert az Új Szó megvan. Amióta ez a lap létezik, olvassuk. Előfizetője volt az édesapám, most pedig én. Olvasóként viszont azt mondom, sok minden hiányzik a lapból. A legnagyobb gondom, hogy nem látom, hogy világos lenne az értékrend, mi kell a papírkiadásba, és mi kell az online-ra. A nyomtatott lapokra nagy nyomás nehezedik, ezért meg kell szabni, mi az, ami még mindig elviszi a napilapot, mindig érdekes. Szerintem az az alap, hogy legyen más, mint az online. Amikor főszerkesztő voltam, az volt a vesszőparipám, és sokat is  dolgoztam azért, hogy a regionális munkatársak erősek legyenek, s olyan híreket, olyan információkat közöljünk, amelyeket nem lehet az interneten megtalálni. De sajnos nagyon gyönge a regionális hírszolgáltatás, kevés az eredeti, saját információ, pedig annyi minden történik Dél-Szlovákiában… Lásd a gútai, komáromi házkutatások, a keleti maffiózók… Ha ezekről mind saját írások jelennének meg, nagyon jó lenne az Új Szó. Ha ez nem lesz meg, akkor nem látom hosszú ideig biztosítva az Új Szó papírkiadását.

Azáltal, hogy két szakaszban összesen 11 évig volt a lap főszerkesztője, szigorúbb vagy megengedőbb a lappal szemben?

Szigorúbb. Nem vagyok elfogult, és kintről jobban látok sok mindent, mint bentről. Olvasom a Smet és a Denník N-t is, látom, hogy azok milyen újságok, és milyen az Új Szó. Persze, azt nem tudom, az Új Szóban milyenek a feltételek, nyilván kevés az ember, és gondolom, a fizetés se veri a plafont. De ha szigorúan összehasonlítom az említett lapokat, akkor gyakran nem az Új Szó kerül ki győztesen ebből az összehasonlításból. 

Mindent elolvas az Új Szóból, vagy szelektál?

Nem olvasok mindent. A feleségem, a „Pósalaky néni”, ő mindent elolvas, én csak azt mondom: „Ugorgyunk!” Rossz a szemem, úgyhogy csak a címeket tudom elolvasni, meg nagy nehezen egy-egy cikket. 

Melyik volt az Új Szó aranykora?

Szerintem a rendszerváltás után volt a legjobb a lap. Ezt az is mutatja, hogy bár akkor hirtelen 1 koronáról 2,80-ra ugrott fel az ára, a példányszám nem csökkent csak annyit, amennyi kötelező előfizető (a párthoz kapcsolódó szervezetek, szövetkezetek) megszűnt. Akkor azt mondták, a negyedik párt az Új Szó, mert volt saját véleményünk. Volt sok viaskodásunk a pártelnökökkel, de akkor volt a legjobb az újság. Örültünk annak, hogy szabadon írhatunk, megéreztük a szabad újságírás fuvallatát, ráadásul visszatértek azok a kollégák, akiket a 70-es években kirúgtak az Új Szóból konszolidálás címén. Ők teljesen új, friss hangot hoztak a lapba. A hatalmat a középnemzedék vette át, akkor 40-45 évesek voltunk, Bodnár Gyuszi, Dusza Pista, Görföl Zsuzsa… Azonos volt az értékrendünk, de nagyon örültünk annak, hogy szabadon írhatunk. Másrészt azért volt akkor jobb a lap, mert sokkal több riport, portré jelent meg. Pedig annyi érdekes, értékes ember van Dél-Szlovákiában, akikről portrékat lehetne írni. Azt nem tudom átlátni, most milyenek a lehetőségek, de az biztos, hogy a rendszerváltás után jobbak voltak, csak a kulturális rovatban öten dolgoztunk. Volt, hogy négyen elmentünk egy hétre riportra! 

Van valami, amit a mostani Új Szóban jobbnak talál?

A sportrovat jobb, mint régen. A legtöbb eredeti írás és naprakész reagálás a sportrovatban van. Reggel hatkor már megjön a lap, megyek a Bagó kutyámmal sétálni, és közben olvasom a lapot, amíg látok. Átnézem a sportot, a címlapot. Ami leginkább dühít, az a címlap szürkesége. Mindenhol azt tanítják, hogy a címlap viszi el a lapot, de néha olyan címeket adnak, hogy úgy kell megfejteni, mit jelent a cím. De hogy jót is mondjak: grafikailag szebb az Új Szó. Nincs betűtenger, vizuálisan sokkal vonzóbb a lap. Annak idején jómagam is sokáig a betűben hittem, de rájöttem, néha egy fotó többet mond, mint egy háromflekkes írás. 

Hogyan emlékszik arra az időszakra, amikor először főszerkesztő lett?

Álmomban sem gondoltam volna erre. A rendszerváltáskor Kiss József volt a főszerkesztő, de állandóan a pártközpontba járt, éjjel-nappal ott volt. Én, Mészáros Jancsi és Haraszti Erzsike szerkesztettük a belpolitikai rovatot. Felmerült a kérdés, ki legyen az új főszerkesztő. Kegyelmi állapot volt, hogy a szerkesztőség dönthetett erről. Az idősebbek először a visszatérő Zsilka Lászlót akarták, de ő nem vállalta. Bodnár Gyuszi hozott egy nagymegyeri jelöltet, de többen mondták, pályázzam meg én is a posztot. Aztán megválasztottak. Ezt nem lehet elvenni tőlem, hogy én vagyok az egyetlen főszerkesztő, akit nem kineveztek, hanem megválasztottak. 

Ezután nyolc évig irányította a lapot…

A leváltásom sokként ért, és eléggé embertelenül volt megoldva, de hát a német tulajdonosoktól mit lehet várni... Január 6-án volt az az igazgatótanácsi ülés, ahol kereken megmondták, hogy leváltanak, és felajánlottak egy járási tudósítói helyet. Tudták, hogy úgysem fogadom el, és elküldtek.

Amikor újra kinevezték, azt elégtételként élte meg?

Utólag rájöttem, elég volt nyolc esztendő főszerkesztősködés. Persze, a leváltásom után egy-két hétig nehéz volt, de egy pillanatig nem voltam állás nélkül. Ketten azonnal hívtak, Karol Ježík, a Sme akkori főszerkesztője, és Pavol Minárik a Pravdából. A Pravdát választottam. Karol kérdezte, miért, én pedig azt feleltem neki: „Nagyon egyszerű. A pravdás munkatársak a meló után kocsmába járnak, ti pedig pizzériába.” Barak Laci is kínált állást a Csallóközben, Hodossy Gyula felkért, legyek a Katedra főszerkesztője. Úgyhogy volt miből válogatnom. De később eljutottak hozzám a hírek, hogy elég sok zűrzavar van az Új Szóban, és Szigeti Laci javasolta, jöjjek vissza még néhány évre úgy, hogy megpróbálom kinevelni az utánpótlást. A második időszak sokkal jobb volt, mert már sokkal tapasztaltabb voltam, kintről volt rálátásom a lapra. Örültem, hogy volt sok kiváló munkatárs, akiknek nem kellett sokat mondani, csak helyzetbe hozni őket. Akitől szintén nagyon sokat tanultam, az Gruber László volt. Amikor az Új Szót megvették a franciák, azaz az Hersant kiadó, ő volt a helytartójuk. 56-os magyar disszidens volt, aki nagyszerűen értett az újságíráshoz, és ahhoz is, hogyan lehet egyenrangú partnerként kapcsolatot teremteni a politikusokkal. 

Hívogatták egyébként a politikusok?

Nagyon ritkán. Néha Bugár hiszteroid módon fel szokott hívni, de inkább haveri alapon, hiszen gyerekkorom óta ismerem őt. Ministráns volt, anyám meg sekrestyés, nagyon szerette a Bélukát. Vele volt néhány konfliktus, meg Duray Miklóssal az elején. Próbáltam tisztességes kapcsolatot tartani velük. A mai napig jóban vagyok mindenkivel, de akkor könnyebb volt a helyzet, mert nem volt ez a viaskodás, mint most az MKP és a Híd között. 

Mennyire tartja kivitelezhetőnek jelen helyzetben, hogy függetlenül működhessen egy lap Magyarországon vagy Szlovákiában?

A magyarországi helyzet egyszerű, sajnos. Nem is egyszerű, szomorú. Fél kilóra vásárolják meg a legtöbb újságírót, és ami ott van a közmédiumokban, az minden, csak nem független újságírás. Szinte a fél kezemen megszámolhatom az ellenzéki vagy független lapokat. A többi mind ugyanazt fröcsögi reggeltől estig. A Kossuth rádiót nem hallgatom már, a szlovákokat és a cseh közrádiót figyelem. A cseh sajtó példa lehet, mert különbséget tesz értékrend és pártfüggőség között. Attól, hogy egy lap bizonyos értékrendet képvisel, még keményen megkritizálja a hasonló értékrendet képviselő pártokat is. Ezt kellene valahogy nálunk is bevezetni. Ami nálunk van, pártlapok meg egyebek, az a módszer, hogy Magyarországról megvásárolnak weboldalakat – hát ennek semmi köze az újságíráshoz. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ismét úgy lezüllik a helyzet, hogy újra pártlapok lesznek. Pedig ez csak azoknak jó, akik szeretik a saját mániájukat visszaolvasni.

Ha valaki az Új Szót kezdi szidni, akkor meg szokta védeni a lapot?

Attól függ. Sokszor megvédem a munkatársakat, amikor egy-egy kommentárjuk egy-egy szavába belekötnek. De nagyobb baj az, hogy már ritkábban beszélnek az Új Szóról. A középnemzedék még figyeli, de kevés a 30 éves, aki olvassa a lapot. Azokon a helyeken, ahová járok, már nem olyan vita- és beszédtéma az Új Szó, mint régen, amit kicsit aggasztónak tartok. 

Visszatérve a főszerkesztőségéhez: volt olyan döntése, amit kimagaslóan jónak tart, vagy olyan ballépése, amit már százszor megbánt azóta?

A rendszerváltás után el kellett dönteni, mi legyen az Új Szóval. Szlovák tőke nem volt, de Magyarországról sok érdeklődő jelentkezett. Jó döntés volt, hogy a Nyugat felé orientálódtunk. Nem egyedül csináltam, akkor még létezett a Národná obroda, amelynek a vezetőivel jóban voltam, és a Mladá fronta Dnes embereivel is jó kapcsolatom volt. Arra gondoltam, ha ők belementek ebbe az Hersant-buliba, akkor az oldalvizen mi is beúszhatunk. A rossz döntés ugyanez volt. Naiv voltam. Azt hittem, a franciák jók lesznek – Ady Endre és Párizs, meg Batsányi sorai: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”... Ilyenekre gondoltam. Aztán kiderült, csak az volt a céljuk, hogy megvegyék az Új Szót és az egyéb lapokat, aztán sokkal több pénzért eladják. Annyiból mégis jó döntés volt, hogy megmaradt az Új Szó, és különböző kanyarok után viszonylag jó kezekbe került, a Petit Pressre gondolok. A német tulajdonosok sem voltak rosszak, bár tipikus németként vaskalaposak voltak, nem engedtek, nem lehetett velük tárgyalni arról, hogy magyar sajtókultúra is van a világon, és az más, mint a német. Naiv emberként mindig meglepődtem, hogy bárki jött a kiadóból nyugatról, az első dolga volt azt keresni, mennyi reklám van a lapban. Én meg nem értettem: milyen idióták ezek, miért nem a cikkeket nézik?!

Ön szerint milyen egy jó főszerkesztő?

Nem bratyizik a munkatársakkal, de tartja velük a kapcsolatot, őszintén beszél velük. Olyan értékrendet képvisel, amely megfelel az olvasóknak és az éppen jellemző trendeknek. Jó kollektívát kell létrehozni, és figyelni arra, mi minden van a konkurenciában. Olykor szigorúan, olykor barátian kell beszélni az emberekkel. Szerencsém volt, mert voltam kosárlabda- és futballedző is, ott sok mindent megtanultam arról, hogyan kell győzelemre vinni egy kollektívát. Szerencsém volt abban is, hogy egyívású munkatársak voltak akkor a lapban, támaszkodhattam rájuk, soha nem fúrtak. Ha valami gondjuk volt, bejöttek, és nyíltan megmondták a véleményüket. Dusza Pistával egyszer úgy összevesztünk egy vesszőn, hogy ki kellett mennem a Duna-partra sétálni, mert úgy ugrált a szívem, hogy azt hittem, meghalok. De mindig támaszkodhattam rá is és más véleményformáló emberekre is: Bodnár Gyuszira, Görföl Zsuzsára, Fekete Mariánra… S ha jöttek fiatalok, akkor kiváló publicistákra tekinthettek fel. 

Önt ki mindenki inspirálta pályája során?

Nagyon sokat tanultam Karol Ježíktől szakmai dolgokról, független újságírásról. A Pravdában is, elsősorban Lőrincz Gyuszitól és Pavol Mináriktól. Aztán meg Pesten, a Népszabadságnál, ott igazi nagyágyúk voltak. Eötvös Pál, aki kihozta a sírból a Népszabadságot, kiváló közgazdász-újságíró, tőle is nagyon sokat tanultam. Azt is a Népszabadságnak köszönhettem, hogy felfedeztem Csehországot, sokat jártunk oda riportra, interjúra. Egyszer Špidla kormányfő hajnali hatra adott időpontot! Ott járkáltunk hajnali négytől a kormányhivatal előtt, a zsaruk elég furcsán néztek ránk…

Előfordult önnel, hogy újságíróként nem érezte biztonságban magát?

Az Új Szóban nem, de pravdás koromban és a Csallóközben volt erre példa, a dunaszerdahelyi maffiás időkben. Volt egy olyan időszak, amikor kétes alakok jártak be a Csallóközbe, engem kerestek, de nem ismertek. Úgyhogy én magam mondtam: „Nincs itt!” Egyszer Sátor Lajos egyik beosztottja felhívott, hogy akarnak velem beszélni. Kicsit megijedtem, mindjárt hívtam Jaro Spišiakot, ő volt akkor a járási rendőrfőnök. Biztosított róla, minden rendben lesz. Jött is négy tag, nagyon intelligensen viselkedtek, kérdezték, honnan vannak az információim, amelyeket a Pravdában közöltem. Nem mondhattam, hogy Spišiaktól… Elbeszélgettünk, azzal zárták, hogy hagyjam abba, mert nem lesz jó vége, összeakad a bajszunk. Ennyi volt. Aztán gondolkodtam csak, na és hol voltak a zsaruk? S akkor kapcsoltam, hogy az őrült melegben valaki a bejáratnál kabátban állt, és újságot olvasott… A másik eset során pedig egy nagymegyeri illető akart velem személyesen találkozni. Akkor már a Csallóközben dolgoztam. Azt mondta, ad nekem pénzt, írjak pozitív cikkeket róla, és előhúzott 5000 koronát. Mondtam, szó sem lehet róla, és ezzel ez is véget ért, nem voltak durvák. Utólag kérdeztem Jarót: „Most ki figyelt rám?” Ő meg visszakérdezett: „Hát ki csókolózott mögötted?!”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Eperjesi robbanás: egy személy után még keresés folyik

Újabb halottak Pozsony belvárosában – ezúttal férfiak

Házat vett Komáromban, nem várt ajándékot kapott mellé

Pellegrini szerint felesleges közte és Fico között a tüzet szítani

Hat személyt vettek őrizetbe az eperjesi robbanással kapcsolatban

A főzőbanán, a rizs és a bab világa

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.