Tovább súlyosbodik a helyzet a Donyec-medencében

ukrán válság k

Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága szerint tovább súlyosbodik a helyzet a Donyec-medencében az orosz erők újabb offenzívája miatt, lehetséges az orosz katonai műveletek más irányú fokozása is, de ez elsősorban arra irányul, hogy lefoglalja az ukrán hadsereg erőit – közölte Adrij Juszov, a hírszerzés szóvivője csütörtökön egy tévéműsorban.

„Súlyosbodás lesz. Oroszországnak a fő célja valójában a keleti országrész és a Donbász. Más területeket is érhet támadás, de főleg az ukrán erők és eszközök elterelése, visszahúzása érdekében” – fogalmazott a tisztségviselő.

Kifejtette, hogy az ukrán titkosszolgálatok szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a feladatot tűzte ki a katonai vezetés elé, hogy március végéig érjék el Luhanszk és Donyeck megyék közigazgatási határait. Emlékeztetett arra, hogy Oroszország területén folytatódik a mozgósítás, most már mintegy 300 ezer megszálló van Ukrajnában. Juszov szerint az orosz hadsereg létszámának növekedéséről van szó, ami nem jelent minőségi javulást.

„A legtöbb jó képességű egységet, a legjobb minőségű fegyvereket már vagy kivonták, vagy megsemmisítették Ukrajna területén az elmúlt egy évben. A megfelelő pótlás előkészítése pedig biztosan nem fog működni” – vélekedett a hírszerzés szóvivője.

Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes közben a Telegramon közölte: az orosz erők megkezdték az úgynevezett kadéthadtestek létesítését az általuk megszállt ukrajnai területeken, és a helybeli szülőket arra kötelezik, hogy odaküldjék gyermekeiket. „Az orosz megszálló hatóságok ideológiai kampányt indítottak, hogy rákényszerítsék a szülőket, küldjék gyermekeiket tanulni az úgynevezett kadéthadtestbe” – fogalmazott. Hozzátette, hogy az egyik ilyen katonai oktatási intézmény már idén megnyílt a Luhanszk régióbeli Sztarobilszk városában. További hasonló kadétiskolák megnyitását tervezik a déli Herszon megye több településén is. Maljar kiemelte: emellett az ideiglenesen megszállt területeken továbbra is aktív kampány folyik a börtönökben, hogy a fogvatartottak lépjenek be orosz katonai magáncégekbe. Bármilyen életkorú, egészségi állapotú és nemű bebörtönzött belépését fogadják, attól függetlenül, hogy milyen bűncselekmény elkövetéséért ítélték el – állítja a miniszterhelyettes.

A Herszon megyei kormányzói hivatal csütörtökön arról adott hírt, hogy az elmúlt nap folyamán három civil vesztette életét, és négy sebesült meg az orosz támadások övetkeztében.

Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó tájékoztatása szerint a régióban lévő Bahmutban szerdán legalább két helyi lakos halt meg, és öt szenvedett sérüléseket az orosz ágyúzások következtében. További két lakos sérült meg a megye más településein.

Az ukrán vezérkar csütörtöki jelentése szerint az elmúlt nap folyamán mintegy 910 orosz katona halt meg, az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége velük együtt meghaladta a 135 ezret. Az ukrán erők szerdán egyebek mellett megsemmisítettek még további két orosz harckocsit, tíz páncélozott harcjárművet, nyolc tüzérségi és négy légvédelmi rendszert, valamint hat drónt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?