Törjük meg a megszokott menetrendet!

pár

Amikor elkezdünk ismerkedni valakivel, akkor az első időszak a másik megismeréséről szól. Majd, ha kiderül, hogy egy hullámhosszon vagyunk, jól érezzük magunkat együtt és valami komolyabbat is el tudunk képzelni egymással, akkor elkezdhet kialakulni a párkapcsolat.

Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy szép lassan kiismerjük egymást, alkalmazkodunk egymáshoz és kialakítunk egy olyan menetrendet, életet, amiben mindketten kényelmesen érezzük magunkat. Sajnos azonban ezzel együtt egy idő után eltűnik a spontaneitás, az újdonság, s ezzel együtt az izgalom és a szenvedély is.

 

Jó hír azonban, hogy a megszokás ellen lehet tenni, ha nyitottak vagyunk arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból és kipróbáljunk új dolgokat. Ha például a hálószobában zajló eseményekbe szeretnénk egy kis változatosságot csempészni, akkor a LoveSexshop.se szexuális segédeszközeinek egyikével ezt könnyen megtehetjük.

 

Mai írásunkban arról lesz szó, hogy hogyan tudjuk felkavarni az “álló vizet” és tenni azért, hogy a kapcsolatunk ne laposodjon el.

 

Vigyünk bele egy kis változatosságot!

 

A megszokott menetrendet csak úgy tudjuk megtörni, ha változtatunk azokon a dolgokon, amiket mindig ugyanúgy csinálunk. Persze, nem kell drasztikus dolgokra gondolni, nem az a cél, hogy 180 fokos fordulatot vegyen a kapcsolatunk, hanem az, hogy legyen benne egy kis spontaneitás és ne mindig minden ugyanúgy történjen.

 

Azzal is megtörhetjük a rutint, ha olyasmit “hozunk be” újra, amit már rég nem csináltunk vagy már nem olyan gyakran csinálunk. Tipikusan ilyen szokott lenni a másik iránti érzéseink kifejezése, aminek nem kell szerelmi vallomásnak lennie, elég csak ennyi: “még mindig te vagy az, aki mellett teljesnek érzem magam”.

 

Legyünk nyitottak az újdonságokra!

 

Azzal is sokat tehetünk a kapcsolatunkért, ha nem zárkózunk el az új dolgok elől, hanem nyitunk feléjük. Ezt nemcsak a mindennapokban érdemes megtenni, hanem a hálószobában is, ha azt akarjuk, hogy ismét izzon köztünk a szenvedély.

 

Ma már rengeteg segédeszközt kipróbálhatunk, ott van például az okos péniszgyűrű, ami kifejezetten páros használatra lett kifejlesztve.

 

Okozzunk meglepetést a másiknak!

 

Már azzal is meglephetjük a párunkat, ha bedobjuk a fent említett termék kipróbálásának ötletét, de természetes más módon is van erre lehetőség. Egy spontán randival, egy nem várt ajándékkal vagy gesztussal is sokat tehetünk azért, hogy a kapcsolatunk egy kicsit változatosabb, tartalmasabb legyen, akárcsak az elején.

 

Egy párkapcsolat - bár minden esetben egyedi - általában ugyanazon az úton halad végig: a kezdeti lelkesedést, izgalmat és szenvedélyt a bizalom, a kiegyensúlyozottság és az intimitás váltja fel.

 

Ennek azonban nem feltétlenül kell így maradnia, ugyanis ezek a dolgok egymás mellett is létezhetnek, ha hajlandóak vagyunk tenni azért, hogy a kapcsolatunk ne váljon unalmassá és le legyen egy “állóvíz”, ami már egyikünket sem lelkesít, motivál igazán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?