Szövetség: Nem a téteket kell emelni, időben kell lépni

Szövetség k

Alább változtatás nélkül közöljük a Szövetség állásfoglalását.

Az I. Matovič és B.Kollár által ma bemutatott segélycsomag is megkésve érkezett. Most, amikor zárva az ország, amikor a járások túlnyomó része már hosszú hetek óta fekete vagy bordó besorolású, a ma felkínált utalványok már csak a harmadik hullámot túlélő vállalkozásokon segítenek. Hogy minél többen legyenek a túlélők, a kormánynak ebben az ágazatban haladéktalanul 5 százalékra kellene csökkentenie az áfát, valamint konkrét és gyors anyagi kárpótlást és támogatást kell nyújtania. A vendéglátóipar és az idegenforgalom támogatását akkor volt értelme egybekötni az oltási kedv növelését célzó utalványokkal, amikor ezt a Szövetség hetekkel korábban felvetette, tehát akkor, amikor az utalványokat még reálisan ki lehetett volna használni és kifejthették volna kompenzáló hatásukat. 

Jelenleg ez az intézkedés már nem elegendő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?