Szinte problémamentes a szlovák–magyar együttélés

orbán pellegrini
Pozsony |

A Focus felmérése szerint nagyon jó a hazai magyar kisebbség és a szlovák többség kapcsolata. A megkérdezettek több mint fele gondolja úgy, hogy a jelenlegi kormány pozitív hatással van a magyarok helyzetére.

A Focus közvélemény-kutató ügynökség júliusi felmérése szerint a megkérdezettek 61%-a vélekedik úgy, hogy a jelenlegi kormány pozitív hatással volt a magyar kisebbség szlovákiai helyzetére, 30% gondolja ennek az ellenkezőjét, 9% pedig nem tudta ezt eldönteni.


Szlovák, magyar

A felmérésben azt is vizsgálták, hogy miként értékelik a szlovákok és a magyarok együttélését a megkérdezettek. A válaszadók 93%-a úgy érzékeli, hogy a közvetlen környezetében inkább jó, vagy nagyon jó a két nemzet együttélése, csupán 6% gondolja ennek az ellenkezőjét. Hasonló képet mutat a magyarok és szlovákok együttélésének értékelése a megkérdezettek szélesebb környezetében, a településen, ahol élnek. Ebben az esetben 94% válaszolta, hogy jó a két nemzet kapcsolata, 5% gondolta a fordítottját, és 1% nem tudta megmondani. Az egész országra vonatkozóan 78% értékelte úgy, hogy jók a szlovák–magyar kapcsolatok, 16% gondolta az ellenkezőjét, és 6% nem tudta eldönteni.


A Híd képvisel


A kutatás során arra is rákérdeztek, hogy ki képviseli jobban a szlovákiai magyarok érdekeit. 41% szerint a Híd, 23% szerint az MKP, 20% szerint egyik sem, 17% pedig nem tudta megmondani. A Focus pénteken nyilvánosságra hozott felmérése szerint azonban sem a Híd, sem az MKP nem jutna be a parlamentbe, ha most tartanák a választást, a jelenlegi kormánykoalíció pedig csak 50 parlamenti mandátumot szerezne.

Szlovák-magyar  együttélés

Pozitívan értékelik

Grigorij Mesežnikov politológus szerint az, hogy a válaszadók pozitívan értékelik a kormánynak a magyar kisebbség helyzetére gyakorolt hatását, főleg azzal függ össze, hogy a Híd is a kabinet része. A politológus elmondta, a szlovák–magyar viszony jó állapota is ezzel lehet összefüggésben. „Ebben a választási ciklusban ugyanis a másik két kormánypárt nem folytatott magyarellenes propagandát” – tette hozzá Mesežnikov.


Reprezentatív kutatás

A nem, a kor, a végzettség, a településtípus, a régiós megoszlás szempontjából reprezentatív felmérés során 714 válaszadót szólítottak meg Dél-Szlovákiában. A Híd által megrendelt kutatást azok körében végezték, akik jól beszélnek magyarul, vagy magyar nemzetiségűek, esetleg kifejezetten magyar nyelven akarták kitölteni a kérdőívet. A megkérdezettek 72,1%-a magyar, 27,9%-a szlovák nemzetiségűnek vallotta magát. A felmérést személyes interjú formájában, a magyarok lakta megyékben végezték, figyelembe véve a magyarok arányát az egyes megyékben. (czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?