Szikora Robi vallási nagykövet lesz

Sz

Óriási megtiszteltetés érte Szikora Robit - erről a Bors által készített riportban mesélt a zenész.

Szikora Róbert lesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arca, erre a rendezvény sajtófőnöke kérte fel – számolt be erről a Bors.

Váratlanul hívott fel (a kongresszus sajtófőnöke - a szerk), pont a születésnapomon. Úgy éreztem, ez óriási ajándék valahonnan fentről. Találkoztunk, elmondta, hogy én lennék a rendezvény egyik nagykövete, az arca. Az előmunkálatokban is részt vehetek mint hitvalló, tanúságtevő. Sok ke­resztény színész, művész van, de ebben a műfajban engem választottak

– mondta a lapnak a zenész.

Szikora felidézte, hogy már találkozott Erdő Péter bíborossal és Böjte Csabával is, elmondta azt is, hogy már gyerekkora óta vallásos.

A zenész feltételezhetően a két említett személy után Ferenc pápával is találkozhat, ugyanis az egyházfő meg nem erősített információk alapján elfogadta a meghívást a Nemzetközi Eucharisztikus Konkresszusra.

Szent Péter utódját ki ne várná?

– tette fel a költői kérdést a zenész.

(Bors)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?