SOROZATDARÁLÓ: Nők, hatalom, fűszer

Frank Herbert, a Dűne-könyvek szerzője ugyan 1986-ban távozott az élők sorából, ám ez sem jelenthetett akadályt az univerzum további bővítésében. Ebben nagy szerepe volt az író fiának, Brian Herbertnek, aki egy társszerző bevonásával alkotta meg a Sisterhood of Dune című könyvet, ami végül az alapot szolgáltatta a Max legújabb sorozatához. A könyv a Bene Gesserit eredettörténetét meséli el. A Dűne-fanoknak ezt a fogalmat nem kell sokáig magyarázni, de a többiek kedvéért elmondjuk: ők azok a sötét ruhás, gondolatolvasásra is képes papnők, akiket a filmekben olyan fantasztikus színésznők alakítottak, mint Rebecca Ferguson, Charlotte Rampling vagy épp Léa Seydoux.

Alison Schapker showrunner (Lost – Eltűntek, Alias) ugyan egy rendkívül látványos sorozatot adott ki a kezei közül, ami a bemutatott környezetet tekintve méltó követője a Villeneuve-filmekben megálmodott képi világnak, de ettől még a Dűne: Prófécia messze nem annyira látványközpontú, mint a két mozifilm volt. Sokkal kevesebb akciót tartalmaz, ráérősebb tempóban mesél, és ahogy azt a tévésorozatoknál megszokhattuk, sokkal több benne a dialógus, mint a filmekben volt. Intrika, hatalmi harcok és összeesküvések alkotják a Dűne: Prófécia magját, és ilyen szempontból közelebb esik az HBO másik sikersorozatához, a Trónok harcához, mint a Dűnéhez. Ráadásul a mozifilmekkel ellentétben rengeteg szex és meztelenség is van benne, ami szintén újdonság a Dűne-univerzumban.

Kétségtelenül forradalmi tett Schapkeréktől, hogy a történet két főhőse két ötvenes nő, ami még néhány éve is elképzelhetetlen lett volna egy nagy költségvetésű sci-fi- vagy fantasysorozatban.

A Harkonnen nővéreket ráadásul a britek két csodálatos színésznője, Emily Watson és Olivia Williams kelti életre. A testvérek története két idősíkban tárul elénk: a jelen mellett a fiatalkoruk fontos történései is hangsúlyos elemei a sorozatnak, és mindenképp az alkotókat dicséri, hogy a fiatalkori megfelelőik (Jessica Barden és Emma Canning) is fantasztikusan játszanak. A múltbéli szálban azt nézhetjük meg, hogy a nővérek hogyan álltak a Bene Gesserit élére, a jelenben pedig azt követhetjük, ahogy az Impérium meggyengülő császárának hatalmát próbálják menteni a maguk intrikáival és befolyásával, miközben egy sötét és rejtélyes erő végig ellenük dolgozik.

A központi rejtély valóban képes arra, hogy beszippantsa a nézőt és megadja a szükséges feszültséget a sorozatnak. Az viszont már némi problémát jelent, hogy a rengeteg mellékszereplő között könnyű elveszni, ami annak is köszönhető, hogy egyrészt nem mindegyikük kellően kidolgozott, másrészt láthatunk itt pár nem annyira erős színészi teljesítményt is a fiatalok között. Hat epizód az egész, gyorsan lecsorog, de az első négy rész alapján nem sikerül Villeneuve (ő nem vett részt a sorozat készítésében) nyomába érni.

Tóth Csaba