Prágai nosztalgiák

Az Ady Endre Diákkör 1957-ben alakult meg, azzal a céllal, hogy kulturális programokat, egyéb szabadidős tevékenységeket szervezzen a Prágában tanuló magyar diákoknak és dolgozó fiataloknak. Csakúgy, mint a Diákhálózat többi tagja, ma az AED is legfőképpen felvidéki magyaroknak szervezi a programjait, hogy a diákok összetartozását és közösségi életét erősítse.

Az ötévente megtartott nagytalálkozó ebben az évben is egy Hrádek-sörözéssel kezdődött, ami az AED alapítása óta megszokott. A Hrádek söröző a prágai vár közelében levő, tipikus cseh kocsma, ahol az egyetlen furcsaságot az alkalmankénti masszív magyar jelenlét, a rengeteg jelenlegi és volt AED-es diák jelenti.

Szável Éva és Belák Csaba 1989-ben érkezett Prágába egyetemistaként, itt ismerkedtek meg, itt alapítottak családot, majd 18 év után Solymárra költöztek. Amint friss diákként megérkeztek Prágába, a Hrádek sörözőhöz vezetett az első útjuk, azóta tagjai az AED-nek. „Nem azért jöttem Prágába mert csehül szerettem volna tanulni, hanem mert tudtam, hogy itt az AED. Rögtön az első héten megkerestek minket az idősebbek, és vittek minket mindenhova” – emlékszik vissza Éva.

Évtizedekkel később is hasonló tapasztalatai vannak a Prágába érkező diákoknak, a többi között az AED jelenlegi alelnökének, Marics Krisztinának is. 2021 szeptembere óta tanul művészeti menedzsmentet a Prágai Gazda­sági és Üzleti Egyetemen: „Az első naptól kezdve mindenki rendkívül befogadó és segítőkész volt, az AED-ben tényleg mindenki arra törekszik, hogy ne érezd magad egyedül. Rengeteg embert megis­mertem Szlovákia különböző szegleteiből, de nemcsak a baráti köröm szélesedett ki, hanem a világlátásom is.”

Belák Csaba 1989 és 1991 között volt az AED elnöke. Szerinte a prágai diákkörre a szlovákiai klubok mindig is egyfajta »szellemi elitként« tekintettek. Ez valószínűleg a cseh egyetemek színvonalának tulajdonítható, de rangot adott az is, hogy az egykori Csehszlovákia fővárosában tanultak, messze otthonról, továbbá az AED erős közössége egy kicsit mindig elhatárolta őket a többiektől. Csaba szerint a szlovákiai kluboknak teljesen más az élete, mert hétvégente hazamennek a diákok, így a közösség is nehezebben alakul ki. „Velük ellentétben mi ritkán mentünk haza, sokat voltunk együtt. A család helyett családunkká vált az AED, és ez máig nagyon erős kötelék.”

A nagytalálkozó alkalmából a prágai Liszt Intézetben nyílt kiállítás az Ady Endre Diákkör elmúlt évtizedeiről, továbbá Czáboczky Szabolcs történész doktorandusz tartott előadást az AED kultúrafenntartó tevékenységéről az alapítástól a rendszerváltásig.

Kitért arra, hogy jelenleg több mint nyolcezer magyar nemzetiségű, legfőképpen Dél-Szlovákiából származó személy él Csehországban. A magyarság jelenléte visszanyúlik egészen az első Csehszlovák Köztársaság létrejöttéig, amikor elsősorban magyar értelmiségiek települtek át ide Kárpátaljáról és Szlovákiából.
A két világháború között a prágai magyar diákság a cserkészmozgalom által kezdett el szerveződni, a Szent György Kör volt az első csoportosulásuk. A második világháború alatt és az azt követő években a szervezett diákélet szinte lehetetlenné vált a kommunista rendszerben, mely mindent és mindenkit egy mozgalomba próbált tömöríteni.

A magyar diákkör az 50-es években kezdett formálódni, ekkor már megengedett volt, hogy a magyar diákok csoportba szerveződjenek. Az Ady Endre Diákkört 1957-ben alapította Varga Levente és Reiter József. Másodéves hallgatóként elindultak magyar társakat keresni, körbejárták a prágai kollégiumokat, a névjegyzékekből kikerestek magyar nevű diákokat, majd felvették velük a kapcsolatot.

Miután megalakult az AED, a 60-as években tetőzött a csehszlovákiai magyar klubmozgalom. Az évtized végén több mint 200 magyar klub működött Csehszlovákiában, persze nem mind egyetemi környezetben. A 70-es években azonban ez megváltozott, a magyar diákok kénytelenek voltak visszahúzódni a közéletből. Több klub megszűnt, de az AED megszakítás nélkül működött tovább.

Bár a rendszerváltás váratlanul érte az embereket, a nyolcvanas évek végének Európáját átrajzoló eseménysorozat a Csehországban működő magyar diákszervezetek szempontjából is fontos volt. Belák Csaba jól emlékszik arra, hogy a bársonyos forradalomban az AED-es diákok is aktívan részt vettek. Mivel 1989 után már be lehetett jegyezni polgári társulást, így elnöksége alatt, 1990 tavaszán jegyezték be hivatalosan az AED-et, addig a szervezet féllegalitásban működött.
Ugyanebben az időszakban alakult a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ), a csehországi magyar közösség legnagyobb országos szervezete. 1991-ben jött létre a Diákhálózat, a szlovákiai magyar egyetemisták kulturális és érdekvédelmi szervezete, amely magába foglalja a szlovákiai, csehországi és magyarországi diákklubokat is.

Előadását Czáboczky Szabolcs azzal zárta, hogy az AED feladata egy olyan helyet és baráti közösséget teremteni, amely otthonos, és ahol a magyar diákok az anyanyelvükön tudnak beszélni, amellett, hogy magyar kulturális programokon vehetnek részt.

Ez utóbbi gondolattal egyetért Marics Krisztina is: „Sokkal elveszettebbnek érezném magam Prágában az AED nélkül. Ez a közeg az, amely az otthonosság érzetét biztosítja. Sokkal nagyobb jelentőségű a magyar kultúra ápolása itt, mint Szlovákiában, ahol ez a lehetőség adott.”

Az AED egész évben szervez kulturális programokat: augusztusban a gímesi művelődési és gólyatábort a frissen érkező diákoknak, ősszel gólyabált, decemberben Mikulás-bulit, tavasszal a három napon keresztül tartó Márciusi mulatságokon vehetnek részt a diákok. A Diákhálózat többi tagja mellett más külföldi szervezetek is rendszeresen részt vesznek az eseményen.

Bár a klub élete szinte teljesen megszűnt az utóbbi két évben a koronavírus terjedése és a kapcsolódó intézkedések miatt, az AED igyekezett alkalmazkodni és új lehetőségeket találni: egyebek mellett online előadásokat és sörözéseket tartottak. Ennek hála más diákszervezetekkel is közelebbi kapcsolatba kerültek.
Most, hogy lazultak a korlátozások, újra megvalósulhattak a nagyobb volumenű programok, például az ötévente esedékes nagytalálkozó is. A folyó tanévet sörszlalommal fogja zárni az AED, miközben felfedezik Prága egyes részeinek jellegzetes kocsmáit. Jelenleg a diákkör 70 taggal és vagy egy tucat olyan diákkal számol, akik aktívan részt vesznek a programok szervezésében.

Az AED 65. évfordulója alkalmából tartott nagytalálkozó záróestjét a Staropramen sörgyár dísztermében tartották meg. A terem hosszú, fehér abroszos asztalai körül több mint 280 öreg- és jelenlegi diák, szervező és fellépő várta az est fénypontját: a Nyitnikék néptánccsoport fellépését.

A tánccsoport, illetve alapítója, Kozsár Miklós előző nap hivatalos elismerést vehetett át Prága város önkormányzatától a tánccsoport Csehországban folytatott 47 éves tevékenységéért. A Nyitnikék a Prágában tanuló magyar diákok néptánccsoportja, mely az AED égisze alatt alakult meg 1975 telén. Az együttes fenntartója jó ideje a Cseh Műszaki Egyetem, a művészeti program azonban változatlan: felvidéki táncokat adnak elő. Többször turnéztak Magyarországon és Szlovákia magyarlakta területein, sőt, a Cseh Műszaki Egyetem képviseletében Üzbegisztánba is eljutottak.

Az AED és a Nyitnikék kapcsolata hagyományosan szoros.

A tánccsoport rendszeresen fellép az AED nagytalálkozóin, rendezvényein és klubestjein, és a diákkör is gyakran támaszkodott a Nyitnikékre, mielőtt szervezetként bejegyezték. A néptánccsoport tagjainak távozása miatt többször felbomlott, a legutóbb 2003 tavaszán alakult újjá, és Bakó Katalin vezetésével azóta is aktívan működik.

A nagytalálkozó egyik szervezőjeként Marics Krisztina elmondta, az eseménysorozat zárultával csupa jó visszajelzést kaptak. „Nagyon jó volt látni a generációk találkozását. Jó látni az embereken, milyen nagy örömmel jönnek vissza és mennyi mindent megéltek Prágában. Az idősebbeknek szerintem ez kimondottan egy nosztalgiakirándulás.”

Az Ady Endre Diákkör a Diákhálózat legrégebben fennálló diákköre. 65. évfordulója pedig Szável Éva szerint csupán a kortalanságát bizonyítja: „A prágaidiák-érzés nem múlik el. Az voltam és mindig is az leszek. És ez valahol fiatalon is tartja az embert egy kicsit.”

Szöveg: Márkus Maja