Szalon

Novemberi évforduló, magyarkérdés, szlovák közöny

Az 1989-es bársonyos forradalom egyik fő alakja, Fedor Gál a Denník N napilap 2021. november 26-i számában válaszolt egy levélben megfogalmazott kérdésre, mely szerint mi lehet az oka annak, hogy „a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) neve egyre ritkábban szerepel a hivatalos megemlékezésekben”.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. január 9. 12:00

1989
(Forrás: Fórum Kisebbségkutató Intézet) - Képarchívum

Zavarba ejtő ez a felejtés a történelmi közéletben a fővárosban – ez a társadalmi vitákra éppúgy vonatkozik, mint a Szlovák Nemzeti Színházban tartott kormányzati megemlékezésre vagy a Szlovák nemzeti felkelés terének alsó részén (amelyet 2019-ben átneveztek a Bársonyos forradalom terére) álló vásárcsarnok épületében rendezett megemlékezésekre. Különösen annak fényében, hogy a korábbi nyilvános megemlékezéseken jelen voltak ’89 novemberének magyar résztvevői.

Az évforduló másnapján a forradalomban ugyancsak részt vevő Martin Bútora próbálta menteni a helyzetet. A Denník N november 18-i számában felidézte, hogy az olyan személyiségeket tömörítő FMK, mint Tóth Károly, Sándor Eleonóra, Grendel Lajos, Szigeti László, Hunčík Péter és mások, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) mozgalom partnerszervezete volt. A szlovák és a magyar demokraták „történelmileg egyedülálló” együttműködése Bútora szerint „szerepet játszott a szlovákiai forradalom jellegének alakításában”. Arra is rámutatott, hogy az FMK a „kisebbség kisebbsége” volt, hiszen tenni vágyó liberálisok kis létszámú csoportja alkotta az egyébként konzervatív kisebbségi magyar környezetben. Az elkötelezett polgárok ilyen szigeteire ma is szükség van, ez a felhívás azonban nem magyarázza és nem is teszi jóvá az FMK-val kapcsolatos nyilvános amnéziát.

Ezért szórt hamut a fejére Fedor Gál a valóságot torzító gyenge memóriája miatt. A felejtés okainak alapvető magyarázatával ugyanakkor ő sem szolgált, illetve a korrektség kedvéért nem akart szolgálni. Pedig, mint Rudolf Chmel egy idevágó beszélgetésünkben helyénvalóan megjegyezte, a szlovákok gondolkodásában ideje lenne közkeletűvé tenni a felismerést, hogy a történelemben 1989-ben először állt elő az a helyzet, hogy a magyarok a szlovákokkal együtt akartak államot építetni, akkor még csehszlovákot.


Államalkotó magyarok

A 2020-as választásokkal tíz év után véget ért a magyar–szlovák Most–Híd párt ideológiailag részben az FMK-ra épülő projektje, amely egyedülálló jelentőséggel bírt a szlovák demokráciára nézve. Az FMK-s idők óta a világosabban gondolkodó szlovákiai magyarok magukévá tették a gondolatot, hogy a demokratikus európai körülmények mindenkinek a javára válnak. A magyar nacionalista berkekben lekicsinylően a „magyarul beszélő szlovákok” pártjaként emlegetett Híd ezért becsülettel kitartott a liberális-demokratikus program mellett.
A politikában a választási támogatottságuknál mindig magasabb ligában játszó polgári magyarok hozzájárultak a kisebbségi politika alakításához, amely kvázi a parlament nem létező „második” házát helyettesítette. Sajátos elemekkel gazdagították a politikai projektet, amelyet az épeszűbb szlovákok a mečiarizmus bukása után velük együtt ragadtak ki a komplexusokkal sújtott szlovák nacionalisták kezéből. Ennek a pluralista modellnek éppen abban rejlett az ereje, hogy a kisebbségek jelentős részének parlamenti képviselete nem etnikai, vallási vagy gazdasági alapú volt, hanem a társadalmi pluralitás elvének védelmére épült. Hol történt tehát a hiba, amiért a hivatalos megemlékezésekről hiányoznak a magyarok képviselői és a romákéi is, akik szintén jelen voltak a demokratikus változás alakításában?


Ki emlékezik?

Nyilván nem elegendő azokra a féltékeny forradalmárokra mutogatni, akik évről évre helyet bérelnek maguknak a rituális novemberi panteonban abból a megfontolásból, hogy minél kevesebb a hős, annál több reflektorfény vetül rájuk. Az emlékezetnek része a felejtés is, a szervezők pedig, emberek lévén, megfeledkeztek valamiről – pandémiás időkben nem elképzelhetetlen az ilyesmi. Kérdés viszont, hogy miért feledkezünk meg az egyikről, ha a másikról nem. Ezért mielőtt visszatérnénk az elit képviselőihez – különösen a november üzenetét látványosan hangoztatókhoz –, ejtsünk néhány szót az emlékezetre ható társadalmi nyomásról és a politikai narratíváról 2021 Szlovákiájában.

Egészen a közelmúltig az a nézet uralkodott, hogy egy történelmi esemény – például ’89 novembere – értelmezésének politikai elfogadása lezárja a vele kapcsolatos társadalmi vitákat. Miután legyőztük a kommunizmus bukásának nacionalista-populista elfajzását, Vladimír Mečiar rendszerét, még egy Robert Fico próbálkozásai sem voltak képesek gyengíteni az értelmezések súlyát, aki ’89 novemberének elfelejtésére ösztönözte választóit! Fico ezt persze úgy gondolta, mint mindig, vagyis megtagadta a forradalom emlékét, viszont nem is rugaszkodott el a valóságtól.

Már korábban elismerte, hogy az ő életében ’89 novembere – abban az időben – nem jelentett gyökeres változást. A kommunista párt friss tagjaként építgette tudományos karrierjét, magánélete – oldalán egy kommunista ügyész lányával – ugyancsak rendezett volt, ő pedig értékeit és politikai képességeit tekintve bármilyen rendszerben sikeres lett volna. Éppen ezért nem zavarja, hogy a fasiszták szerint, akikkel újabban kokettál, 1989 novembere puccs volt, amellyel a liberális-kozmopolita maffia ragadta magához a hatalmat. Ebben az értelmezésben nem kell hosszan keresni az antiszemita felhangot – amely Mečiar és Fico narratíváiból is kisüt, de az Orbán- vagy Kaczyński-féle demokratikus forradalmak liberális revizionizmusából is ismert.

A legfontosabb szlovák populistát azonban ma Igor Matovičnak hívják. Annak ellenére, hogy a magyarkérdésben nem mindennapi érzéketlenséget tanúsított, ezt úgy adta elő, hogy a kevésbé éber szemlélők – számos magyarral a soraikban – mesteri húzásnak látták 2020. júniusi trianoni centenáriumi megemlékezését a pozsonyi várban. Nem véletlen, hogy az FMK mai napig polgári elveket valló alapítói nem fogadták el a meghívását. Van-e annál nagyobb cinizmus, mint egy rendi agrárállam bukásán búslakodni a naiv, de mégiscsak saját polgártársakkal együtt egy olyan, demokratikus köztársaság vezéreként, amely ennek az államnak a romjaira és tagadására épült?

Matovičot persze hidegen hagyta a történelmi hűség. Sokkal inkább az motiválta, hogy bosszút álljon azokon, akik nem hajlandók a tenyeréből enni. Erről tanúskodik a Most–Híd vezetőjéhez, Bugár Bélához fűződő feszült viszonya is, aki fél szemét mindig a polgári örökségen tartotta, és érdemeinek köszönhetően ma somorjai kertecskéjét műveli kistraktorral. 2021 novemberét azonban nem a bosszúszomjas Matovič határozta meg, és nem is a szlovák nacionalisták, mint azt a kilencvenes évek tapasztalatai alapján gondolhatnánk. Az FMK semmibe vétele nem szándék eredménye, csupán a közönyé.

Megváltoztak ugyanis a társadalmi viszonyok. 1989 óta több mint százezer fővel csökkent a magukat magyar nemzetiségűnek valló állampolgárok száma. Dél-Szlovákia fiatalabb, aktív nemzedékének jelentős része él külföldön – és ez hatványozottan érvényes a polgári emlékezet ápolására hajlamos középosztály tagjaira. Magyar–szlovák fronton ezért példátlan béke honol. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a forradalom polgári örökségének emlékezetét feláldoztuk a békés szlovák–magyar kapcsolatok oltárán.

Ily módon 2021-ben csupán az etnogettó ébredezik a magyar értelmiség egy részének körében, természetesen kivetve magából a progresszív demokratikus folyamatokat, amelyekkel a magyar polgári politika – megint csak paradox módon a nyolcvanas évek budapesti polgári történéseihez kötődve – a későbbi szlovák konstitucionalizmus alapjait erősítgette. A liberálisok kiszorítása az emlékezetből azonban a magyar etnikai párt kis politikai súlya miatt egyelőre nem is tűnik problémának. Ez az „apróság”, ez a kettős kiszorítás – az etnovakságban szenvedő kisebbségből éppúgy, mint a közönyös többségből – viszont azt jelzi, hogy Szlovákiában nem feltétlenül lesz igazán fényes a liberális alkotmányosság jövője.


Beneš nem Trianon

Néhány héttel ezelőtt egy jelentős, magyar származású európai jogtörténésszel leveleztem. Az olaszországi intézményben, amelynek a munkatársa, éppen Ivan Korčok szlovák külügyminiszter, Eduard Heger kormányának talán legkompetensebb tagja készült előadást tartani. A professzor üdvözölte a külügyér Orbán Viktor vezérelvű rendszerével kapcsolatos elvi álláspontját, de azt is felvetette, hogy a konstitucionalizmus szempontjából ugyanilyen elvi alapon megszólal-e majd az ún. Beneš-dekrétumok ügyében. A beavatottabbak tudják, hogy Trianonnal ellentétben a dekrétumok esetében nem egy mesebeli királyság iránti nosztalgiáról van szó, hanem egy olyan igazságtalanság emlékéről, amelyet hús-vér emberek és azok gyermekei, Szlovákia számos állampolgára szenvedett meg.

Őszintén válaszoltam a professzornak. Egyelőre még a felvilágosult liberálisok körében sem várható szemléletváltás. A dekrétumok problémáját a szlovák demokraták és nacionalisták szemében egyaránt az oldotta meg, hogy a „magyarkérdés” ma nem fenyeget komoly robbanásveszéllyel. Bár nem tudhatjuk, hogy ez meddig marad így. A jelek szerint azonban a liberális elvek és a megkárosítottak emléke közötti összhang megteremtése iránti érdektelenségnek Szlovákiában ismét csak a közöny az eredete, amely pedig a tudatlanságot duzzasztja. Végső soron tehát, folytattam az indokolást, még a Korčok-formátumú politikusokat sem izgatja az alkotmányos rend témája, az aktuális politikai szükségleteknek megfelelően ügyködnek. Vagyis a szlovák–magyar feszültség elcsitítása – amit a hivatalos budapesti politika is célzottan deklarál – paradox módon késlelteti a háborút követő igazságtalanságok rendezését, akadályozva a kollektív bűnösség elve alapján megkárosított állampolgárok egyenlőségének elismerését.

Megint másként fogalmazva, minél békésebben élnek egymás mellett a magyarok és a szlovákok, annál kevésbé érzi szükségét a demokratikus politika az igazságtalanságok rendezésének. Ha a dekrétumok ügyét véletlenül felveti egy Horthy-fióka – így aposztrofálta Michal Havran publicista Igor Matovič megélhetési magyarját, Gyimesi Györgyöt – és az etnikai agrárállamoknak a magyar adófizetők euróalapjaiból ellopott pénzzel táplált hívei, akkor meglátjuk, mennyire pótolhatatlan volt a szlovák demokráciában a magyarok polgári képviselete.


Demokratikus közöny

Nem pusztán az afeletti erkölcsi felháborodásról van szó, hogy megfeledkeztünk azokról, akik érdemeket szereztek, ráadásul kiismerik magukat a sokrétű szlovák és magyar politikában. A nagyobb baj az, hogy csökkent a társadalmi nyomás. Ha a demokratikus hatalom nem érzi ezt a nyomást, nem tudja, mire és miért kellene emlékeznie. Jövőre talán már túl leszünk a pandémián, és láthatóbbá válik az FMK egykori – sok esetben Kiska vagy Čaputová elnök által kitüntetett – képviselőinek szerepe.

Ugyanis a többségnek a kisebbség helyett is kell emlékeznie, mert a többség határozza meg az emlékezés szabályait. Közönyös demokratáinkat látva jogos lehet a félelem, hogy a következetlenségnek, alkalmatlanságnak, illetve gyávaságnak súlyos ára lesz. Végeredményben már ma az – mint a propaganda büntetlenségén, a beoltottság csekély mértékén és a „demokraták” magyar polgári tükör nélkül működő kormánya csökkenő népszerűségén láthatjuk.

Juraj Buzalka
szociálantropológus, a pozsonyi Comenius Egyetem Társadalom- és Közgazdságtudományi Karának munkatársa


(Böszörményi Péter fordítása)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Eduard Heger Igor Matovič

Az OĽaNO-nak több ajánlata is van az SaS-nek, Kollár Sulík helyében elfogadná azokat

Zuzana Čaputová Eduard Heger

Čaputová: Meg kell oldani a kormányválságot és véget vetni a patthelyzetnek

d

Be kell zárnunk a rendelőket, ha a nővéreink nem kapnak fizetésemelést – figyelmeztettek a magánorvosok

Az év rollerese: az útról a fűbe dőlt, több mint három ezreléket fújt

Az év rollerese: az útról a fűbe dőlt, több mint három ezreléket fújt

Menet közben cserélt helyet a traktor vezetője az egyik utastársával, majd őrült tombolásba kezdett

Menet közben cserélt helyet a traktor vezetője az egyik utastársával, majd őrült tombolásba kezdett

lidl

Hatalmas változtatásra készül az egyik legnépszerűbb áruházlánc!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.