M. Kovács Melinda: Szülők

Késő éjszakáig dolgozott, hogy tartani tudja a határidőt, alig aludt néhány órát. Úgy volt, hogy Zsófi a nagyihoz viszi a kicsit, s azalatt kipiheni magát. Hétkor csörgött a mobil, az anyósa lázasan ébredt, Zsófi rémült ábrázattal, eszét vesztve rohangált a lakásban. A kávét zöldségpucolás közben, állva itta meg, őt meg a henteshez küldte, hogy mielőbb felrakhassa főni a húslevest. Segítséget nem fogadott el, menjetek inkább a játszótérre, vette ki a porszívót a kezéből. A kislányt felébresztette az értelmetlen kapkodás zaja, szemét dörzsölve, álmosan kóválygott ki a szobából. Felöltöztette, reggelit adott neki, aztán lesétált vele a folyóhoz.

A rakpart nagy része megközelíthetetlen, a lassan apadó folyó vastag iszapréteget hagy maga után. Úgy tervezték, megetetnek néhány kacsát, de a gyors sodrás miatt a zavaros, sötétbarna víz széléből eltűntek a madarak. A gyerek jókedvűen szökdécsel a férfi mellett, nem tűnik csalódottnak. Ki az a bácsi azzal a bottal, kérdezgeti; egy zöld csónak és a benne ülő horgász felé mutogat. A hatvanas, szalmakalapos férfi néhány perce tolta el mögöttük a megpakolt kerékpárt. A felszerelést és a holmijával kitömött horgászzsákot óvatosan helyezte a frissen festett, újszerű csónak aljára, egyensúlyozva lépett a ladikba. Nem oldozta el a kötelet, a csónakot egy pillanat alatt messzire sodorta volna az ár, így viszont kényelmesen ringatózott a zavaros víz tetején. Közelebb sétáltak, hogy jobban szemügyre vegyék az öreget, addigra már a csali is horogra került, és a vízben ázott a damil.

Tizenegy óra tájban zsúfolt a játszótér. Hogy délután jobban aludjon, a bölcs szülő aktív időtöltéssel igyekszik elfárasztani a gyereket. Ebéd előtt lelkes nagyszülők és életunt apukák gyűjtőhelye a padokkal körülvett, fákkal árnyékolt, néhány méternyi placc: absztrakt, első pillantásra értelmezhetetlen mászókák, két hinta, ütéscsillapító gumilappal fedett talaj, rendezett közterület. A padokról csodás a kilátás a folyóra, a játszótér körül hosszú, széles a gyep, tele apró százszorszéppel. Már-már giccsesen idilli a környezet, a kitartó esőzés után ragyogó és langymeleg a tavaszi délelőtt.

A piacot muszáj útba ejteni, Annabella rajong a jókedvű, harsány kofákért, ámulatba ejti a színes virágokkal, friss gyümölcsökkel zsúfolt, zsibongó tér. Megkóstolja a felkínált epret, beleszagol a bazsalikomba, rákérdez az ismeretlen növényekre. Ha megkérdezik tőle, mi leszel, ha nagy leszel, gondolkodás nélkül vágja rá, hogy kertész. A sarki fagyizó szóba sem kerül, ebéd előtt egyébként is célszerűbb édesség helyett gyümölcsöt venni a gyereknek.

A férfi kezében kis méretű, virágmintás hátizsák meg egy zacskóban alma, baljában rózsaszín roller. Lassú vagy, mint a csiga, neveti ki a kislány; fékezhetetlen lelkesedéssel rohan a játszótér felé, leperegnek róla apja intő szavai. Először a kötélpiramist veszi célba, mire a férfi odaér, a gyerek már a magasban csimpaszkodik. Apa, nézd, kiáltja, fél kézzel kapaszkodva bujkál a kötelek között. A férfi a padon hagyja a gyerek dolgait, a mászóka alá áll, ásítozva bámészkodik.

Ötven körüli, szemüveges, erősen őszülő férfi érkezik két kislánnyal, a nagyobb már kamaszodik, nem illik a játszótér szereplői közé. A férfi nejlonszatyorból pakolja ki az ebédet. Nehezen mozdul a műanyag doboz fedele, a kamasz türelmetlenül küszködik vele, s mint aki napok óta nem evett, mohón tömi a szájába a hideg tésztasalátát. A villáról az ölébe potyog pár szem kukorica, hanyag mozdulattal söpri a földre, néhány galamb azonnal ráveti magát. A kisebbik gyerek szalvétába csomagolt szendvicset választ, nagyokat harap, teli szájjal magyaráz. A férfi mindkettőt rendre inti, könyvet vesz elő, ízléstelen borítójú, vaskos detektívregényt. A könyvjelzőként szolgáló fényképet néhány oldallal hátrább, a lapok közé csúsztatja, lassan, elmélyülten olvas.

Annabella megunja a mászókát, hintázni szeretne. Siketnéma pár foglalja mindkettőt, az egyikben a kisfiuk, a másikban az anya ringatja magát. A szülők heves jelbeszéddel kommunikálnak egymással, Annabella megbabonázva figyeli őket. Tegyél addig néhány kört a rolleren, javasolja az apja. Mert ha szólnál nekik, nem hallanák? – pislog az apjára a gyerek.

Anna lába előtt rózsaszín baseballsapka landol, vékonyka, copfos kislányra tereli a figyelmét: a gyepen cigánykerekezik, nekifutásból, magasra tartott kézzel rugaszkodik el, négyszer, ötször is átfordul, az utolsó után vigyorogva pukedlizik. Anna felkapja a fejfedőt, elvesztetted, kiáltja, odaszalad, átnyújtja neki.
A spániel váratlanul robban közéjük, kikapja a kislány kezéből a sapkát, a fák mögé rohan vele. A gyerekek sikoltva rebbennek szét. Széles mosolyú, bohém tinédzserek fegyelmezik a kutyát, Csibész, ülj le szépen, regulázza a lány. Kézenfogva közelednek, az állat a farkát csóválva ugrándozik körülöttük, csak a sokadik figyelmeztetésre fogad szót, végre leül, fejét a copfos kislány térdéhez nyomja. Nem kell félni tőle, nem bánt, bizonygatja a fiú. A gyerek felbátorodik, megsimogatja, a kutya hálásan fogadja az vékonyka ujjakat. Annabella bizalmatlan, az apja combjába kapaszkodik.

Nem kellene póráz nélkül szaladgálnia, ez mégiscsak egy játszótér, méltatlankodik az apa. Még sosem bántott senkit, mentegetőzik a lány. Ha megtörténik a baj, késő lesz észbe kapni. A férfi a fiúnak célozza a választ, dühösen méri végig az extrém öltözetű alakot, a fekete bokazoknit, zsebes térdnadrágot, bő, rövidujjú inget és furcsa mintás nyakkendőt. A kölyök kihívóan állja a tekintetét. A lány a kutya mellé guggol, vizet ad neki, a nyakörvére csatolja a pórázt. Nem akartunk bajt, mondja halkan, s elvezeti az állatot. A fiú hezitál, mondana még valamit, aztán zsebre vágja a kezét, és utánuk siet.

A férfi megigazítja a kislány nadrágját, zsebkendőt kotor elő, segít kifújni az orrát. Szedjünk virágot a nagyinak, veti fel a kicsi. Úgy látom, éppen szabad az egyik hinta, fogja kézen a férfi. A virágtól hamarabb meggyógyul, magyaráz a gyerek. Anya visz neki holnap almát, vitaminokra most nagyobb szüksége van. Anna bólint, széttárja a karját, apja a hóna alá nyúl, a hintába ülteti: kapaszkodj erősen, egyenesen a Holdra repítelek!
A kislány kacag, magasabbra, még magasabbra, követeli.

A főiskola fehér épülete felől kellemes illatot sodor a szél, a férfi gyomra hangosan jelez. Csak a lányának adott reggelit, ő maga egész délelőtt semmit sem evett. A konyhán az egymáshoz koccanó evőeszközök zaja hangos csörömpöléssé duzzad, ebédhez készítik elő az étkezőt. Alig néhány perc, és asztalhoz ülnek a diákok, a nyitott ablakon keresztül a folyópartig szökik a hangzavar. A férfi szemléli a magas épületet, nosztalgiát ébreszt benne a zsibongó diákélet. Zsófit is az egyetemi évek alatt ismerte meg: magabiztos, kihívó egyénisége nemcsak az életét, hanem a világszemléletét is teljesen megváltoztatta. Az ő tervei közt sosem szerepelt apaság és gyereknevelés; a sajátja hároméves korában hagyta el.

Két férfi lép a szabad hintához, a bézs színű sportkocsiban másfél év körüli gyerek ébredezik. Egyikük teával kínálja, a másik csíkos, lenvászon kalapot tesz a fejére, becézi, a hintába ülteti. Farmer térdnadrágot viselnek, pólót és napszemüveget, színben eltérő, de egyforma márkájú sportcipőt. Barna hajuk frissen vágva, magasak, izmosak, derék- és hastájékon némi súlyfelesleggel. Első pillantásra akár testvérek is lehetnének, de ha alaposabban megnézi őket az ember, egyértelművé válik, hogy kicsit sem hasonlítanak egymásra.

Annabella megunja a hintát, éhes, mondja, az anyját és az ebédet emlegeti. Apja almával kínálja, de a gyerek tétovázik: ha megesszük, nem marad a nagyinak. A férfi tisztára töröl egy gyümölcsöt, tekerő mozdulattal kettéhasítja, van elég, marad a nagyinak is, adja a kislány kezébe. A nagyi igazából az epret szereti, győzködi magát a gyerek. A férfi nem válaszol, a vállára akasztja a hátizsákot, felkapja a rollert. Annabella jóízűen ropogtatja az almát, lassan lépked az apja mellett. A férfi elgondolkodva bámulja a folyót, túlságosan fáradt, hogy szóval tartsa a kislányt. Amúgy, a Dórinak az oviból is két apukája van, jegyzi meg mintegy mellékesen a gyerek.