Lehetséges és kívánatos a nem reakciós katolicizmus - Ferenc pápa szlovákiai látogatásának értelmezése

Szeptember tizenötödike, munkaszüneti nap, 2021-ben szerdára esik.

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint a pápával csak teljesen beoltott személyek találkozhatnak – Sasvár mellett Eperjesen és Kassán, ahol a szentatya a Luník IX roma lakótelepre is ellátogat. Az egészségügyi miniszter a biztonságra hivatkozik, mivel a résztvevők száma meghaladja a pandémia idejére megszabott korlátot. (A cikk megírásának idején még ez volt a helyzet, azóta ez változott - a szerk. megjegyzése.)

A járvány harmadik hullámának kezdetén, az oltatlanok szabadságának állítólagos korlátozása elleni nyilvános tiltakozások idején azonban sokatmondó az oltottságra vonatkozó feltétel.

Čaputová, oltás, Luník IX

A pápa látogatása több szempontból is értékelhető. Felfoghatjuk például Szlovákia és az ország liberális elnökének diplomáciai sikereként, aki személyesen,  az előírásnak megfelelve a szicíliai özvegy fátyolos fekete ruhájában hívta meg az egyházfőt, amiért a feministáktól és a plázák hölgyközönségétől egyaránt megkapta a magáét.

Azt is jelezheti a látogatás, hogy Ferenc pápának kevéssé szívélyes a kapcsolata a magyar nemzet populista, cinikus vezetőjével, Orbán Viktorral. A szentatya alig több mint hat órát tölt a magyar főváros pesti oldalán. Semleges terepen, a Szépművészeti Múzeum fenséges épületében találkozik az ország vezetőivel, és a közelben, a Hősök terén celebrál szentmisét.

Utána a tervek szerint Pozsonyba repül, hogy az apostoli nunciatúrán a szerzetesrendek képviselőinek adott esti audienciák után kialhassa magát a másnap reggeli látogatás előtt az elnöki palotában, amelynek kertjében fogadást adnak az állam, a civil társadalom és a diplomáciai közösség képviselői számára.
A katolikus egyház fejének a különösebb vallásosságot nem mutató, kampányában például a keleti spiritualitással is kacérkodó szlovák köztársasági elnök éthoszának hangsúlyozása – különösen az önmagát a keresztény Európa védelmezőjének szerepébe állító magyar kormányfővel összehasonlítva – feltehetőleg nem véletlen.

Ha mindehhez hozzávesszük a beoltottság követelményét és a roma lakótelep meglátogatását, amelyről a legfehérebb és legtisztább szlovákok szenvedélyes internetes vitákban jelentik ki, hogy az ország szégyene, és nem méltó a katolikus egyház vezetőjéhez, kirajzolódhat a pápalátogatás mélyebb eszmei célja.

Misszió a fundamentalizmus ellen

A katolicizmus társadalmi státuszának szakértői a következőképpen értelmezhetik Ferenc pápa látogatását: a szentatya azért jön Szlovákiába, hogy támogassa a szlovák egyházat az „egyedüli igaz katolikusok” fundamentalizmusának egyre betegesebb és veszélyesebb megnyilvánulásai elleni, nem túl sikeres küzdelmében.
Ennek a szlovákiai egyház kebelén működő, fiktív szektának a legfőbb, ha nem az egyetlen témája a „liberalizmus elleni” harc, amely nem olyan régen váltotta fel a menekültek, a romák és a magyarok elleni gyűlöletet, elfedve a népi katolicizmus meggyökeresedett antiszemita gyűlöletét a kozmopolitizmussal mint életmóddal szemben – a háborús szlovák állam iránti nosztalgia ma már másodlagos –, valamint a nemegyszer indokolt bizalmatlanságot a liberalizmus hírnevét megtépázó, azt kizárólag a szabad piac globalizálásával összekapcsoló finánctőkével szemben.

A pápa fáradhatatlanul ostorozza a kereszténységnek ezt a kulturális kizárólagosságra és (biológiai különbségekkel is jelzett) gyűlöletre építő paródiáját. Vagyis az a szándék lehet a háttérben, hogy Szlovákia példáján megmutassa: lehetséges és kívánatos a nem reakciós katolicizmus.

Progresszív kereszténység

Ha a katolikus cordon sanitaire – a közép-európai katolikus országoknak a pravoszláv térség és az ateista Nyugat között húzódó sávja – koncepciójából indulunk ki, a pápa látogatását e sáv megszilárdítására irányuló törekvésnek is tekinthetjük a lengyelországi és magyarországi katolibán uralom idején.

A katolibán hívei nem titkolják fenntartásaikat a pápa számos nézetével szemben, ugyanakkor csak saját maguk és biológiai gyermekeik érdekében harcolnak a kereszténység nemzeti jellegéért.

Így olyan hangok is hallatszanak, hogy bár az egyházfő katolikus többségű országba látogat, annak kibillent keresztény iránytűje miatt nagy valószínűséggel nem processzióval fogadják majd a konzervativizmus és a hagyományvédelem álarca mögé rejtőző, számító és korrumpált politikusok által manipulált gyűlölködő mélykatolikusok.

A katolibán érdeklődésének középpontjában nem a menekültek vagy a nyomorgó romák iránti felebaráti szeretet áll Jézus Krisztus tanítása szerint, hanem a klerikális pornográfia, azaz mások szexuális életének figyelése és kontrollálása, valamint a biológiailag tiszta és hithű személyek megtermékenyítésének támogatása, egyebek között a születések ösztönzésével és a nyugdíjrendszerek támogatásával, vagyis a régi szakolcai (Skalica) történet példázta jóléti egoizmus, amely szerint megtagadták két Holicsban (Holíč) elcsípett gonosztevő kivégzését, mert a szakolcai akasztófa „csak a miénk és a gyermekeinké”.

Mintha a népesség nemzedékről nemzedékre történő változása nem szerves része lenne az emberiség történetének, és a népesség tűzzel-vassal történő növelése, a fiatalság és a fittség felértékelése nem a modern kapitalizmus, különösen pedig a totalitárius rendszerek, a fasizmus és a kommunizmus hozadéka lenne...
Ennélfogva fejtegetésünkben a katolicizmusnak az európai liberális demokrácia rendszerében betöltött pótolhatatlan szerepe alapján is vizsgálhatjuk a pápa látogatását. Ugyanis most először érkezik országunkba olyan pápa, aki a nemzetállamok, a posztmodern társadalmak hagyományos (felvilágosult műveltséggel rendelkező) elitjének válsága, a dezinformációkká lett információk, a szétesőben lévő társadalom és a soviniszta buborékok miatt kénytelen a kontinens univerzális értékeit, az észt, az empátiát és a toleranciát képviselni.

Ne tévesszenek meg bennünket a lengyel II. János Pál kiadós látogatásai a kommunizmus bukása után, amelyek visszhangja Szlovákiában máig él. Wojtyła kora mégiscsak kevésbé kedvezett a gyáva populistáknak.

Megszilárdulóban volt a liberális berendezkedés és a fellendülés, a társadalom erkölcsi újjászületésére irányuló törekvés pedig a volt kommunista országokban is növelte a pápaság mint az európai hagyományok őrzőjének hitelét, és társadalmi egyetértés uralkodott a modern természettudomány jelentőségét illetően – nicsak, micsoda nem várt eredménye lett az ateizációnak! –, bár társadalomtudományi ismereteink már akkor is elégtelenek voltak.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy épp ez a lengyel pápa volt az, aki bár felszabadítást hirdetett az egypártrendszer alól, amelynek a kommunista Krakkóban tett látogatásakor a lengyel földet megcsókolva szimbolikusan véget vetett, középkori dogmákat hirdetett a szaporodásról, tolerálta a klérus szexuális züllöttségét – amint a jelenlegi, de az ő idejében gyökerező botrányokból láthatjuk –, és tőle eredeztetik az olyan kifejezéseket is, mint az „élet kultúrája” és a „halál kultúrája”, amelyekkel ma a fundamentális hívők fasizoid vadhajtásai a fasisztákkal, a matematikai alapismeretekkel sem rendelkező oltásellenesekkel, az „életmenetek” konteóhívőivel és egyes olyan, kereszténynek nevezett médiumokkal karöltve élnek vissza, amelyek például statisztikai bizonyítékok megjelentetésével próbálják igazolni, hogy a vakcinával történő védekezés a liberális totalitarizmus és az „embertelen higienokrácia” megnyilvánulása.

Kiállás a civilizált normalitás mellett

Ferenc pápa viszonylag erős gesztusokkal állt ki a „civilizált normalitás” mellett. Ökumenikus igyekezete, valamint a szegények és a menekültek támogatása – azoké is, akik kilógnak az ipari kor modern heteroszexuális nukleáris családmodelljének normatív kánonjából, amelyet a tradicionalisták mérhetetlen tudatlanságukban hagyományosnak vélnek, és még az alkotmányunkba is beleerőltették – beleillik a 21. század katolikus aggiornamentójának, azaz a mai kor szintjére való felemelkedésének mozaikjába, ami több mint fél évszázaddal ezelőtt, a II. vatikáni zsinattal kezdődött.

Mindezen gesztusokkal összefüggésben szlovák kontextusban megemlíthetünk egy apróságot, a nyílt és civil szlovák katolicizmus népszerű alakja, Róbert Bezák személyes audiencián történő fogadását. A média részletesen beszámolt a méltatlanul menesztett püspöknek adott elégtételről, Bezák szimbolikus rehabilitációjáról a közösen celebrált mise és a maga a pápa által felszolgált fagylalt formájában.

Nem tudhatjuk, milyen érzésekkel várják most Ferenc pápát Bezák rosszakarói – e farizeusok és írástudók közül sokan a mai napig egyházi funkciókat töltenek be.
Lengyelországban, amely Írország mintájára az antiklerikalizmus és az egyháztól való elfordulás soha nem látott hullámával szembesül – részben a populista kormány azon törekvése miatt, hogy a kereszténység nevében kontrollálja a szexualitást –, találó mondás járja az ilyen emberekről: az ő katolicizmusuk az igazi kommunizmus!

Természetesen egy világos fejű pápa egyetlen látogatásától még nem szűnik meg az, hogy a politikai élet gyáva figurái – a saját szabadságáért új reakcionarizmussal hazardírozó, elkeseredett Robert Ficóval kezdve a posztszocialista szexuális-konzervatív züllöttség szimbólumán, Boris Kolláron át a színtiszta, tartalmatlan opportunizmust megtestesítő Peter Pellegriniig és a hivalkodóan katolikus fasisztákig – a konzervativizmus nevében az alantas emberi ösztönökre játsszanak.
Ferenc tehát egy olyan társadalomba érkezik, ahol korántsem érvényes a régi sztereotip felosztás egyrészről a modernellenes katolikusokra, babonák, rózsafüzérrel övezett, égszínkék lepelbe bújt, giccses mesebeli lények és a barokk kettős morál követőire, másrészről az ész, a nemek közötti egyenlőség, a felvilágosult műveltség és a szekuláris állam híveire.

Az oltásellenes tüntetések utózöngéi, a chipeléstől való félelem és az elmúlt harminc év legprimitívebb nyugatellenességének légkörébe érkező pápa legalább néhány nap erejéig magával hozza a kontinens domináns tradíciója őrzőjének pozíciójából tanúsított keresztény tiszteletet a sokszínűség iránt, az együttérzést az üldözöttekkel és az emberi ismeretekbe vetett bizalmat, még ha ez csupán az oltás támogatásában nyilvánul is meg.
Európa nem a kereszteseknek, a kontinenst lezáró falakon végigfutó szögesdrótnak vagy a rózsafüzért morzsoló, szeplőtelen szlovákok törzsi rendkívüliségének, hanem a felebaráti szeretetnek, a másik orca odafordításának és a másokért történő, vallástól, bőrszíntől és szexuális irányultságtól független önfeláldozásnak köszönhetően lehet továbbra is keresztény.
De hogyan magyarázható a kereszténység funkciójának és értelmének ez a módosulása, az, hogy a reakciós kereszténységből a liberális civilizáció egyik fundamentuma lett, aminek hitelességét éppen a jelenlegi pápa testesíti meg?

Vallástalan vallás

A vallás mindig számos megjelenési formát ölt, a természetfelettihez fűződő viszony mellett a politikai viták területén is jelen van mint történelmi, társadalmi és morális erő.

A nyíltan vallástalanok közül is sokan támogatnak vallási intézményeket. Ateista keletnémet falusi emberek az egyház által elhagyott templomokat tartanak rendben, liberális politikusok tisztelik a keresztény hagyományokat, és a szekularizmus hívei meghajolnak a pápa tekintélye előtt.

A kulturális örökség, az európai és nemzeti identitás, de még a tudományos kutatás támogatása, az eutanázia és az ökológiai válság is mind olyan területek, amelyeken a vallásos és vallástalan embereknek egyaránt szükségük van a vallásetika szférájából vett fogódzókra.

Ugyanakkor egyre több az olyan hívő, aki megérti a nemek közötti egyenlőség vallási megalapozottságát, elutasítja a gyűlöletet és a hamis morált, és elfogadja a szexuális kisebbségek tagjai közötti szerelmet.

A vallási fundamentalisták sivalkodása az egyetlen katolikus igazságról ezért ugyanolyan megengedhetetlen, mint egyes fundamentalista felvilágosultak pökhendi antiklerikalizmusa. Bár ez utóbbiak a reakciósok minden vádaskodása ellenére sem a „halál kultúráját” képviselik, viszont beleállnak a kultúrharcos hergelésbe.
Azonban mint Ferenc pápa példáján is láthatjuk, „lehet más a katolicizmus”. Gondoljanak bármit is a populista álkonzervatívok, a katolicizmus összeegyeztethető a liberális renddel. Ma ugyanis II. János Pál korától eltérően nem a régi dogmatikus rend lebontásán dolgozunk, hanem az emberi társadalmak eredete és jelentősége alternatív magyarázatának totalitása ellen védekezünk.

Ennek az alternatívának az európai romantikus hagyomány által inspirált meggyőződés képezi az alapját, az emberi (és krisztusi) univerzalizmus, az ész és a megismerés tagadása az emóciók, a kulturális rendkívüliség és a mindenáron való különbözőség joga nevében, amiben az egyik kultúra istenfélőbb, mint a másik.
A filozófus Isaiah Berlin ellen-felvilágosodásként definiálta ezt az európai integralizmust.

Az ellenfelvilágosodási mozgalom veszélyének felismerése az ökoszisztémák mély és visszafordíthatatlan válságához tartozó világjárvány idején a szabadság valódi védelmét jelenti.

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”, szól Máté evangéliumának jól ismert sora, amelyet akár alkalmazhatnánk is az oltásellenesekre és a gyáva populistákra Kollártól Pellegriniig és Ficótól Kotlebáig, ha a butasághoz való jogot védve nem a beoltottak szabadságát korlátoznák és egészségét veszélyeztetnék.

Nekik köszönhetően lassan valóra válik a pápa szeptemberi szlovákiai látogatásának okát firtató vicc poénja: Mert isteni megbocsátást már látott, de isteni megbicsaklást még nem!

Juraj Buzalka
A szerző szociálantropológus, a pozsonyi Comenius Egyetem Társadalom- és Közgazdság-tudományi Karának munkatársa

Böszörményi Péter fordítása

A cikk a cseh Listy folyóiratban és a Sme napilapban is megjelent.