Izrael 9/11-e

Tel-Avivban tett látogatásakor, október 18-án Biden átérezte az izraeliek dühét. „Megértem, és sok amerikai megérti” – mondta. De Biden azt is tanácsolta az izraelieknek, hogy ne eméssze fel őket a dühük. „Szeptember 11. után feldühödtünk az Egyesült Államokban – figyelmeztetett –, és miközben igazságot kerestünk és igazságot tettünk, hibákat is követtünk el.” Két nappal később, egy főműsoridős televíziós beszédben Biden megismételte felhívását, hogy Izrael kormányát „ne vakítsa el a düh”.

Milyen tanulságokat kell levonnia az izraeli kormánynak azokból a stratégiai hibákból, amelyeket az Egyesült Államok követett el a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után?

Először is, míg Izraelnek a katonai képességét arra kell használnia, hogy a pontosan meghatározott katonai célpontokat – a Hamász vezetőit, parancsnoki központjait, fegyverraktárait és alagútjait – megsemmisítse, a tisztségviselőknek nem szabad abba az illúzióba ringatniuk magukat, hogy nyers erővel elérhetik a kívánt politikai célt. Az USA kemény lecke árán tanulta meg mind Afganisztánban, mind Irakban, hogy a felsőbbrendű katonai erő ugyan hasznos az ellenfelek megsemmisítésében, ám ritkán hozza meg a kívánt politikai eredményt.

A két évtizedes költséges amerikai szerepvállalás ellenére Afganisztán újra a tálibok kezében van, Irak pedig diszfunkcionális és megosztott. Noha Izraelnek nincs más választása, mint erőszakot alkalmazni, ha meg akarja törni a Hamászt, más eszközöket – diplomáciát, humanitárius segítségnyújtást, gazdasági lehetőségeket – kell alkalmaznia, ha alakítani kívánja a következő eseményeket.

Másodszor, bár Izrael katonai kampánya még a kezdeti szakaszában jár, a politikai döntéshozóknak el kell kezdeniük megtervezni a Hamász utáni Gázai övezet kormányzatát. Az USA nem készült fel valami új építésére, miután megdőlt a régi rend Irakban és Líbiában; logikusan káosz következett.

Izraelnek most kell felkészülnie a harcok után következő napra. A Palesztin Hatóságtól várja Gáza igazgatását? Milyen szerepet fog játszani az Egyesült Nemzetek Szervezete? Lehet-e értelmes koalíciót összeállítani a hajlandónak mutatkozó partnerekből – mint például az Egyesült Államok, az Európai Unió, Egyiptom és Katar –, hogy legalább a kezdet kezdetén felügyelje az újjáépítést és a kormányzást? Nem túl korai foglalkozni ezekkel a kérdésekkel.

Harmadszor, még ha kiterjedt katonai támadásba kezd is a Hamász ellen, Izraelnek a lehető leg­nagyobb mértékben korlátoznia kell a gázai fizikai és intézményi infrastruktúrában okozott károkat; ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy a lakosságot hosszan tartó szenvedésre vagy akár társadalmi összeomlásra ítéli.
Az USA nem éppen bölcsen szétzúzta Irak kormányzati intézményeit, s ezzel megágyazott a káosznak, a szűnni nem akaró szunnita lázadásnak és az iráni befolyás növekedésének. A riasztó iraki eredmények ellenére a NATO folytatta Líbia politikai alapjainak a szétzúzását, aminek eredményeként az állam gyakorlatilag megszűnt létezni, szélsőséges csoportok uralják a törzsi alapon megosztott népességet. Ha Izrael a földdel teszi egyenlővé Gáza nagy részét, a romokból csak radikalizmus és  erőszakos szélsőségesek fognak kinőni.

Végezetül, Izraelnek hosszú távra kell készülnie, szem előtt tartva, hogy az Egyesült Államok továbbra is szenved a közel-keleti stratégiai hibái által okozott tartós károktól. Az iraki kormány megdöntése felbátorította Iránt, amelynek immár erős érdekképviselői, szövetségesei, csatlósai vannak az egész régióban – ide értve a Hamászt is. Afganisztán pedig humanitárius rémálommá vált az Egyesült Államok kivonulása után.

Mi több, Amerika reputációja sokat sérült az Abu Ghraib-i foglyok bántalmazásáról készült képek, a CIA embertelen kihallgatási technikáiról szóló jelentések, a  guantánamói foglyok körülményei, valamint a sok dróntámadás nyomán, amelyek ártatlan civilek életét követelték. Ezek és más ügyek egyértelműen rontották az ország imázsát a világ közvéleménye előtt.

Izrael most ugyanezen a pályán vív csatát. Joga van megvédenie magát, és a Hamász által elkövetett gyilkosságok és emberrablások határozott megtorlást követelnek, ugyanakkor az izraelieknek is meg kell hajolniuk, és tiszteletben kell tartaniuk a nemzetközi humanitárius jogot. Ez azt jelenti, hogy minimalizálni kell a polgári lakosság veszteségeit, miközben szavatolni kell a gyógyszerek, az élelmiszerek és az üzemanyag folyamatos bejutását Gázába.

Az önmérséklet tanúsítása csillapítja azt a széles körű politikai haragot, amelyet Izrael Hamász elleni kitartó hadjárata biztosan generál. Csökkenti annak a valószínűségét is, hogy a konfliktus regionális háborúvá fajul; megkönnyíti az Ábrahám-egyezmény fenntartását, amely diplomáciai kapcsolatokat létesített Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Marokkó és Szudán között; és végül lehetővé teszi Izrael és Szaúd-Arábia számára a diplomáciai kapcsolatok normalizálásról szóló tárgyalások újrakezdését.

Izrael gázai háborús magatartása meghatározza a palesztin közösséggel való jövőbeni kapcsolatát is.

A Hamász szörnyű támadása és az általa kiváltott újabb erőszak feltárta, hogy a korábbi status quo tarthatatlan volt. Tekintettel arra, hogy szűk közelségben élnek, az izraeliek soha nem lesznek biztonságban, míg a palesztinok nem, és fordítva. A két népnek végül együtt kell működnie egy olyan kétállami megoldás érdekében, amely tartós békét hoz. Talán a jelenlegi tragikus konfliktus az izraeliekkel és a palesztinokkal is megérteti ezt a realitást.

Charles A. Kupchan
A szerző külpolitikai szakértő, a Georgetown University professzora

©Project Syndicate