Hizsnyai Tóth Ildikó: mikes.kelemen@ – 6.

Kedves Öcsém, a térdemen írok, úton vagyok.

Most azért jó lenne látni a reakciódat. Felvonod a szemöldöködet? Már megint hova, melyik földrészre tör a nyavalya, édes Lelkem? Vagy unottan sercintesz? Ugyan már, mindnyájan átutazóban vagyunk e földi létben, mi ebben a különös?

Mivel sose válaszolsz, fogalmam sincs, melyik gondolati nyomvonalon haladjak, a szemöldökfelvonóson avagy a sercintősön? A Lelkem megszólítás viszont illene hozzád, ezt megtartom.

Hozzám nem különben. Kínai tartózkodásom egyre inkább egy transzcendens utazáshoz kezd hasonlítani, bár most egészen véletlenül vonaton ülök, 330 km/ó sebességgel repesztek, tehát valóságos alapja is van a road-trip érzésnek.

Amitől mégis különleges, egyáltalán nem lehetek biztos abban, hogy meg is érkezem a célállomásra.

Földi utazásoknál ez nem egészen szokványos, csakhogy a pandémiás védekezésbe belebonyolódott Kína már másfél éve az orbitális baromságok pályáján kering, pörög, zsong, és mintha egyre nagyobb kedvét lelné benne – teljesen kiszabadult a józan ész gravitációjának vonzásából.

Nem fárasztalak részletekkel, a szabályok felét se értenéd, csak az alapelvet mondom el: ha egy helyben maradsz, gondtalanul és biztonságban élheted a mindennapjaidat, de mihelyst megmoccansz, mert el szeretnéd hagyni a városodat, hogy szétnézzél, belekerülsz az eszement rendeletek, szabályok naponta változó örvényébe, s onnantól kezdve kiszámíthatatlanná válik minden lépésed; ég és föld között lebegsz, és csak a magasságos sárga császár szelleme a megmondhatója, hol fogsz landolni.

A járvány első és egyben utolsó hulláma óta a védelmi stratégia a megelőző csapáson alapul.

Az ellenőrzőpontokon csak mobilapplikációval lehet átjutni, amely tartalmazza a napi testhőadatokat, a mozgási útvonalakat, a teszteredményeket, sőt, mivel összekapcsolódik a többi alkalmazással is, a tulajdonosáról minden megtudható, perces lebontásban. Egyetlen QR-kód beszkennelésével, nagy biztonsággal, hatékonyan, macera nélkül.

Valóban nagyon kényelmesen folynak a mindennapok a sterilen tartott kínai nagyvárosokban. A dolgozók dolgoznak, a diákok tanulnak, az eladók eladnak, az iparosok iparkodnak, a vendéglősök sütnek-főznek, a vendégeik pedig esznek-isznak. Nincsenek idősávos korlátozások, terasznyitogatós huzavonák, home office-os őrületek, térdre kényszerített kisvállalkozások.

Zajlik az élet, akárcsak a pan-démia előtt. Kivéve azt az egy aprócska mozdulatot, amit naponta kismilliószor megismételsz, amikor beszkenneled magadat a rendszerbe, és ezzel ország-világgal tudatod, hogy felszálltál egy buszra, vettél egy pár zoknit vagy átmentél egy téren.

Köztünk szólva, én ebből nem csinálok nagy ügyet. Hadd tudják meg a csacskaságaimat, amiket egyébként korábban is tudtak – hú, de sok ilyen sztorim van, majd juttasd eszembe, biztosan jól fogsz szórakozni rajtuk. Szóval, kifejezetten örültem, hogy végre egy olyan appom van, aminek én is hasznát veszem, s ami biztonságérzetet ad egy tizenkét milliós nagyvárosban, ahol még véletlenül se találkozhatom fertőzöttel.

Sokan szabadságnak hívják ezt a biztonságot. Ez viszont már sérti a nyelvérzékemet, mert én a szabadságról más nyelveken szoktam gondolkodni, és ha már így kell neveznem, akkor legfeljebb napközis értelemben, mert az tényleg jó, ha Marika néni vigyáz a kakaónk hőmérsékletére, közbeszól, ha a fiúk cibálják a lányok copfját, és szigorú szemmel felügyeli, hogy az igazi anyu vagy apu vigyen minket haza, ne pedig egy idegen szívű bácsi vagy néni.

Ennek a védelmi buroknak ugyanis nagy ára van. A kódod beszkennelésével nemcsak magadat, hanem a teljes kontakthálódat is feltárod. Márpedig egyetlen pozitív tesztes városlakó ezreket visz magával az állami karanténba – másod-, harmadkontaktokat –, ahol két héten át zárva az ajtó, az ablak pedig ujjnyira nyitva. A gyakorlatban ez úgy fest, hogy üldögélsz a kanapédon, jön egy SMS, hogy maradjál otthon, ők pedig mindjárt jönnek s kopogtatnak. Preventíve elzárnak, tesztelgetnek. A köz érdekében.

Te vajon szeretnél-e városszerte ilyen következményekkel grasszálni, Öcsém? Ínyencségeket kóstolgatni, műemlékeket csodálni? Hogy sose tudod, kit húzol be a hálódba, vagy ellenkezőleg: ki ránt be magával téged?

Én már nem. Ezért ülök a pekingi gyorson, és ugyanazért nézegetem ötpercenként a kódomat, hogy zöld-e még? Indulás előtt ugyanis felelőtlen voltam, elmentem elbúcsúzni a kedvenc pagodámtól. A többhektáros területre csak beltéri kód felhasználásával tudtam belépni, s a fene tudja, ki tartózkodott még a túlsó felén. Akit én nem is láttam, a rendszer szerint viszont egy időben egy helyen tartózkodtunk, tehát egy tálból cseresznyéztünk.

A múlt hónapban egész Hsziánt letesztelték, mert egy távoli tartományban élő házaspár tesztje pozitív lett, s akiknek a kontakthálójából kiderült, hogy nálunk töltöttek el egy hétvégét. Az újság részletesen leírta a programjukat, még azt is, hogy 9.35-kor szójatejet vettek egy kioszkban. Ők kirándultak, mi meg hetekig szívtuk a következményét.

Otthon folyton a kínai járványadatokon rugóznak, hogy vajon nem kozmetikázzák-e? Fogalmam sincs, az élet nagy kérdéseire nem tudok válaszolni. Ennek a cikknek viszont minden egyes állítását meg tudom erősíteni: igen, bezárták az agyaghadsereget, a tartományi történeti múzeumot és a párocska útjába eső plázákat, nagy és kis boltokat, a szójatejes kioszkkal bezárólag. Még a patikákból is bevonták a köhögés- és lázcsillapítókat, nehogy házilag kúráljuk magunkat, ha mégis, ha esetleg.
Szerinted szükségük van ezeknek az adatoknak kozmetikusra? Miközben ennyi ember napirendjét rendelik nekik alá? Szónoki kérdés volt csupán, légy szíves, ne válaszolj rá, mert ha nem értesz velem egyet, örökre megbánod, annyi ellenérvem lesz. Elfogult vagyok a hsziániakkal, egy egész team dolgozott azon, hogy én most utazhassak. Ők maradnak, én megyek.

A hsziáni pályaudvaron egyedül álltam a pekingi gyors külföldieknek szánt beszállókapujánál, míg a belföldi utasok hosszú sorokban kígyózva. A kapunyitás előtt három biztonságis is lecsekkolta a kódjaimat. Szívélyesek voltak, ámde gyanakvók, inkább odahívták a csomóponti főnököt a beléptetésemhez, vigye el a balhét ő, ha mégsem lenne igaz, amit az applikációm mutat, hogy két éve ebben a városban élek, a kapcsolati hálóm hótiszta, mint a gleccserek vize, a testem éves középhőmérséklete pedig 36,4 C°. Sőt, mi több, belépési jogosultságom is van Pekingbe, ahonnan most sorra fordítják vissza a tartományomból érkező beutazókat.
Hamarosan megérkezek Pekingbe, leszállok a vonatról, ahol vizsgázni fog a kódom. Ha zöldet dob a rendszer, akkor egyenes út vezet a reptérig, ha sárgát, akkor egy görbe, szintén oda, de a hsziániak segítségével, akik ezen a késői órán is készen állnak a B-terv megvalósítására.

Haraggal hagyom itt azt, amit nagyon megszerettem, Kína legfőbb turisztikai látványosságát: az embereket.

Ölel, Nénéd
2021 szeptembere