Fotó: BIDF
DOKUMÁNIA: Hogyan lehet túlélni, ha egy reggel rakétacsapásokra ébredsz?
Fontos film a Mariupol – Harcban a reménnyel. A túlélők szemén keresztül az ukrajnai háború első napjait bemutató alkotást 2022. augusztus 24-én, az ukrán függetlenség napján mutatták be világszerte több mint 40 nagyvárosban. Budapestre csak 2023-ban jutott el – a közelmúltban a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) programjában vetítették. A film mögött egy 7 ukrán producerből álló szervezet áll, amely az orosz invázió alatt állt össze, hogy dokumentálja az eseményeket.
A Mariupol – Harcban a reménnyel különleges cselekménysorral működik: a történet narrátorának tekinthető Nagyezsda Szukorukova újságíró naplóbejegyzéseiből olvas fel, miközben egy nőt látunk, aki felfest egy várost a falra, majd a filmben folyamatosan alakítja át a látképet azzal párhuzamosan, ahogy a rakéták tették. Közben három nő és két férfi mesél arról, milyen volt az ostrom első hónapja Mariupolban, hogyan kezdték el szisztematikusan rommá lőni a nyugatias, virágzó kikötővárost a támadók.
Nagyezsda Szukorukova nemcsak azért vezetett naplót a történésekről, hogy ezzel magát nyugtassa, hanem azért is, mert a támadások elvágták őt férjétől, aki a város túlsó felén tartózkodott, amikor a háború kitört. Hallhatunk beszámolót arról, milyen volt szülni a háborús körülmények között, majd egy kamasz édesanyja azt meséli el, hogyan vált egy szempillantás alatt, gondolkodás nélkül hőssé a fia. Hogyan lehet ilyen helyzetben komoly, életbevágó döntéseket hozni? A választ elárulom: eleinte sehogy. Ahogyan már utólag, mosolyogva az egyik férfi meséli, az emberi agy ilyenkor vegyesen működik: egyfelől túlél, azaz rohanna, másfelől pedig a rutint követi. Ő például, amikor a fél lakása már leszakadt, mielőtt lement volna a menedékbe, úgy készítette össze a táskáját, hogy olyan holmikat is beletett, amelyek teljesen feleslegesek voltak. A rutin, a megszokás nagy úr volt még ekkor is.
Egy éve nézzük, hallgatjuk, olvassuk az ukrajnai háború híreit. Amikor ennyi tragédia történik világszerte, az ember távolról hajlamos egy kicsit elzsibbadni és egy ponton túl már közömbössé válni – ha megteheti. Az ilyen alkotások azért is fontosak, hogy kikergessük magunkból ezt a közönyt, máskülönben a történelem folyamatosan ismételni fogja önmagát.
A film nagyon tud hatni az érzelmekre: a várost a festményen felépítő, majd leromboló kéz látványa, a hozzánk hasonló nők és férfiak (utólag már higgadt) beszámolója egyszerre fájdalmas és reménykeltő. Nem adták fel a reményt, és láthatóan arra várnak, hogy vége legyen a borzalomnak. És végre megerősödve újraépíthessék azt, amit önhibájukon kívül elvettek tőlük.
Herczeg Szonja
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.