Bravúros tanárnőmonológok

A magánbeszédek nemcsak a tanári pszichikáról, az iskolák működési mechanizmusairól adnak számot, nemcsak azért lehetnek érdekes olvasmányok, mert mindannyian kapcsolatba kerültünk akár diákként, akár tanárként, akár szülőként különféle pedagógustípusokkal, mert mindannyiunknak vannak pozitív vagy negatív értelemben meghatározó, akár az egész felnőtt életre is kiható iskolai élményei, hanem azért is, mert az iskola kicsiben az egész társadalom tükre.
Általános jellemrajzok is ezek a monológokból kibontakozó portrék, melyek révén az egyébként rejtett, csak sejthető lélektartományokba is bekukucskálhatunk. A belső, többnyire elfojtott, ám itt a szerző által kihangosított megszólalások révén háttérinformációkba is belehallgathatunk, s nemcsak szórakoztató, megmosolyogtató, hanem megdöbbentő és tanulságos is lehet, amit hallunk.
A kötetben monologizáló pedagógusok felé nyilván sokszor szegeződött a Tanárnő kérem megszólítás – itt egy sajátos visszhangjátékról van szó, nem a tanárnőt megszólító diákok monológjairól, ahogy azt a kötet címét olvasva elsőre gondolhatnánk. A kötet intertextuális utalásai nemcsak a címben is megidézett Karinthy Frigyeshez, hanem a magyar és világirodalom számos más emblematikus szerzőjéhez is elvezetnek. Az egyes szövegek címei gyakran intertextuális áthallások: a Magasiskola Mészöly Miklós kisregényére, az Ármány és Schiller drámájára, az Elbocsátó Ady versére utal, kijelölve ezzel egy-egy olvasási irányt, felvillantva egy-egy lehetséges nézőpontot. A munkahelyéről elbocsátott tanárnő, zsebében a felbontatlan borítékkal, bemegy az utolsó óráit letanítani, s közben Radnótival, Petőfivel mondogatja magában: „Járkálj csak, halálraítélt. Zsugorodom, mint őszi levél. Mint akin titkos féreg foga rág.”
Ez az intertextuális játék a legizgalmasabb az Ünnepi című szövegben, melyben egy tanárnő egy kávéházban ülve írja a március 15-i ünnepi műsor jeleneteit, s miközben a Petőfihez hasonlító pincér eperlevet és kávét szolgál fel, a notebookba beírt dialógusok és a környező kávéházi események összemosódnak, múltbeli és kortárs, legendás és hétköznapi, fennkölt és banális mondatok egymásba csúsznak: „Megszaporítom a szereplőket is, ahogy Petőfi a kekszeket a csészém mellett. Mit kíván. A magyar nemzet. A kedves vendég. Kívánsága szent. […] A hideg kávé szépít. Máskor is szívesen látjuk. Esküszünk.”
 

A szövegek egyébként is kitűnnek változatos nyelvi megoldásaikkal. Az egyes tanárnőtípusokhoz megfelelően kidolgozott, az adott személy szakterületéhez, hobbijához, mániáihoz illő elemekből gondosan kiépített nyelvezet tartozik. Az ápolt külsőre a tananyag átadásánál is jobban ügyelő tanárnő változatos szókincsét a hajápolás, a kozmetika, a divat, az öltözködés területéről veszi, monológjában szóba kerül egyebek mellett a mikrofókuszált ultrahangos bőrfiatalítás vagy a gyümölcssavas talphámlasztás is. Az erotikus kisugárzású, dinamikus, a kevésbé kisportolt alkatú diákokra magában rosszmájú megjegyzéseket tevő, irányukban a legcsekélyebb empátiát sem mutató tornatanárnő magánbeszédében a sportszókincs és az erotikus felhangok keverednek, a címbe emelt kosárérintés szó egyszerre utal az új melltartó szokatlan kosarára és a labdajátékra, melynek során a fiúk a földről felpattanó labdát kosárérintéssel játszották a fejük fölé.
A távoktatásért lelkesülő, trendi tanárnővel együtt mi is rácsodálkozhatunk a technológiából adódó, az utóbbi időben elcsépelt, így felmutatva mégis különösen érdekes nyelvi fordulatokra, melyekkel N. Tóth Anikó megfűszerezi a szövegét. Az új nyelvi kifejezések izgalma az új technikai lehetőségek (sok tanár számára inkább ijesztő vagy fárasztó, mintsem lelkesítő) terepével kombinálódik. Az ironikusan eltorzított beszédű, a járvány derűjével, a karantén boldogságával átjárt tanárnőt lelkesedéssel tölti el, hogy felvételt készíthet felhőben, hogy beengedheti a résztvevőket a várószobából, hogy üzeneteket fogad a falon.
Az engedékeny nyelvtanárnő, aki önmagát azzal áltatja, hogy őt minden diák szereti, sajátos nyelvtani szókinccsel fejezi ki ezt az elképzelt rajongást, így jön létre a kötet legbravúrosabb mondata: „Szeretnek, hogy gyengéd szeretettel közeledhessenek a gyenge ragozású főnevekhez, szenvedélyesen a szenvedő igékhez, vonzódjanak a vonzatokhoz, rajongjanak a kérdő névmásokért, bejöjjenek nekik a hasonlító szerkezetek, lelkesedjenek a nagyon nagy számokért, imádják az összetett múltat, bolonduljanak az elöljárószókért.”
Előfordul, hogy a kijelentésként vagy a zárójel feloldása után felszólításként, buzdításként értelmezhető, adhortatív cím után – Ballag(j)unk – csupa kérdőmondatból álló szöveget olvashatunk, miközben a kérdések ugyanúgy vonatkoznak a bizonytalan jövőre, mint az évek során felgyülemlett tapasztalatokat előhozó, tanulságokkal szolgáló emlékekre. Egy tanár számára a kijelentő, buzdító, felszólító mondatok ugyanolyan fontosak, mint a főként a tananyag ellenőrzésekor használt vagy a véleménynyilvánítást motiváló kérdések, de a legnagyobb rutin ellenére sem kiszámítható események időről időre előhozzák a bizonytalanság – általában titkolandó, leplezendő, a tanári határozottság álcájába burkolandó – kérdéseit is. N. Tóth Anikó sokoldalú, lélektanilag is megalapozott, sok humorral, iróniával és öniróniával fűszerezett, ugyanakkor több ponton keserűséggel teli tapasztalatokat is összegző, kreatív ötletekben, stiláris bravúrokban tobzódó könyvében ezekkel is szembesülhetünk.
Polgár Anikó

N. Tóth Anikó: Tanárnő kérem
Women Press, Pozsony 2023
128 oldal