Bogyó Noémi: Exkluzív belépő

Egy zimankós kora tavaszi napon, amikor már érezni lehetett a levegőben a rügyek illatát, kaptam meg az exkluzív belépőmet a hullámvasútra. Ujjongott bennem az öröm, a várakozás, az új távlatok felé utazás izgalma, a kalandvágy: Yesss, ez lesz ám a móka, agyő, szürke hétköznapok!

Ácsi, ácsi, ez az utazás fenekestől fogja felforgatni az életedet, kiszakítva a megszokott mindennapokból. Nemcsak a paradigmákat változtatja meg, de relatívvá teszi a vonatkozásokat is. Egy teljesen másik inerciarendszerbe kerülsz majd, ahol számodra ismeretlen fizikai törvényszerűségek fogják uralni az időt és a teret.

Szuperszonikus sebességgel robogok, s még ezt is lehet fokozni végeláthatatlan feladatlistákkal, újabb kihívásokkal, lehetőségekkel. Buliii, buliii…

Komolyan ezt akarod?

Baba, ébresztő, asztalon a kakaó, kelj fel, drága, megyünk, sietünk, hallod? Csörög a telefon. Persze, meglesz, holnap reggelig elküldöm a prezentációt. Baba, kérlek, a kiscsizmát húzd fel, foga van a napnak még. Nem, igazándiból nincs foga, ezt csak úgy mondják, hideg van. Supp-supp, be az autóba. Persze, ovi után elmegyünk a játszótérre. Csörög a mobil. Az ülésre teszem a két lábam közé, még jó, hogy miniszoknyát vettem fel, ha tudná A., milyen kilátása van most. Kihangosítom, úgy hallgatom, hogy a szemináriumra a Hyper-V-ről jobb lenne egy másik téma, ömlik belőle a szó, terminus technicusokban beszél, mit szólok hozzá? Baba közben lejáratja a reggeli lemezt, nem akar oviba menni, jöjjek érte minél előbb satöbbi. Hümmögök neki, hümmögök a mobilba. Ennyi a válaszod, hogy hmmm? – csattan élesen A. hangja. Veled kilenc előtt nem lehet értelmesen beszélni. Lecsapja. Értekezlet, prezentáció, tárgyalás, büdzsé, telefon, mail, mail, sok mail, sok telefon. Jesszus, már fél öt, robogok, ötkor zár az ovi. Baba egyedül van az óvó nénivel. Rajzol. Nem ugrik a nyakamba. Puszit nyomok morcos arcocskájára, megölelem. Kimegyünk a játszótérre. Hintáztatom. Örül, csacsog. Közben arra gondolok, hogy este még be kell fejeznem a prezentációt, meg kell csinálnom a marketingtervet is. Baba tervez, süssünk pizzát vacsira. Pizzát? – kerekedik el a szemem. Számolom a perceket, bevásárlás, út haza, tésztadagasztás, feltét, rárakom, még sül a pizza, megfürdetem babát. Na jó, süssünk! Vacsizunk, nézem babát, boldogságtól ragyog a szeme, tömi magába a pizzát, lecsorog a ketchup a szája szélén. Mese, mese, mátka. Nézem a zizegő kék monitort. Fél tizenegy. Prezentáció elküldve. Már csak a marketingterv. Kávé. Nézem a zizegő monitort. Hajnali három, kész a marketingterv. Győzelem!

Tényleg ezt akarod?

Az ajtóban még puszit nyomok az arcodra. Kérded, mikor látjuk egymást. Három hét múlva pénteken? Tudod, hogy jól hallasz, összehúzod a szemöldököd. Bocsi, bonyolult az életem, mentegetőzöm. Ismerem, nekem is, három hét múlva Prágában leszek. Szuper, hogy így megértjük egymást. Én ezt nem így gondolom. Nem értem, mit nem így gondolsz? Hogy ez szuper. Igazad van, sokkal jobb lenne, ha normális életünk lenne és hetente legalább egyszer tudnánk találkozni. Csend. Paralel világban élünk. A te világod fenn van a fellegekben, királya vagy és rabszolgája. Az enyém itt van lent, nem vagyok királya, csak rabszolgája. Van egy csapóajtó a két világ között, azon jártál át az én világomba. Csak egy irányba nyílik, én nem tudok hozzád átmenni. Várlak. Hiába.

Most boldog vagy?

Letörlöm a könnyeimet. Én nem az vagyok, aki kisírja a szemét egy pasi miatt. Majd jön másik.

Ez nem fáradtság, ez már a kiégéssel határos.

Figyusz, összeszedem magam, már csak ez a hét, megturbózzuk a dolgokat. Nem gond, ha éjszaka is ráhúzunk egy kicsit, már csak ezt a hetet bírjuk ki, aztán könnyebb lesz. Este pihenhetek, hétvégén elmegyek kirándulni babával, s akár nyolc órát is alhatok.

Mi az értelme így? S különben is, már nem hiszek neked. Évek óta így megy ez, nincs megállás, nincs pihenés, sőt egyre irdatlanabb a tempó, egyre kevesebb az alvás, egyre több a stressz, a feladat, a kihívás. Mindig azt mondod, majd holnap, majd holnapután, majd egy hét múlva, majd jövőre. Aludni akarok. Most. Nem egy hét múlva, nem egy év, tíz év múlva. Most.

Hali, vannak időszakok, amikor mindenek ellenére, minden porrá égésünk, újjászületésünk, minden küzdelmünk, veszteségünk és sikerünk ellenére felteszed a kérdést: Mi az értelme? Hát ez. Határ a csillagos ég.

Én ezt nem így gondolom.

Hetek óta olyan vagyok, mint akit húsdarálón daráltak le, napról napra kisebb lyukon keresztül. Reggel csak úgy tudom kihúzni a belem az ágyból, hogy megerőszakolom magam. Na persze, ezt félórás indító motivációs lelkimalaszt előz meg, anélkül sanszom sincs lábra állni. Ráadásul hullámokban tör rám a hányinger és a szédülés. Olyankor meg kell állni, le kell pihenni. Szörnyen hátráltat. Egyre kevesebb dolgot tudok megcsinálni egy nap. Mi van velem? Elmúlik.

Nem múlik el. Ideje kiszállni.

Kiszállni, megőrültél? Mi lenne akkor az értelme? Ha nem ez, hogy minden nap teremtsek, előre menjek, új távlatok felé robogjak? Nem, nem szállok ki.

Ahogy akarod.

Csörög az óra. Nem tudok felkelni. Nem megy. Képtelen vagyok. Már a gondolatától és ringlispílezik a fejem és emelkedik a gyomrom. Ma tuti nem kelek fel. Holnap sem. Meg holnapután sem. Aludni akarok. Végigaludni az életem. Úgysincs értelme, ha nem tudok továbbmenni, nincs semmi értelme. Vége. Hali, most miért nem szólsz semmit, miért nem kontrázol, hogy megmondtad. Kérlek, beszélj velem. Ne hagyj egyedül, csak most ne. Kérlek!

Csend.

Múlnak a hetek. Fekszem. Nincs semmi értelme, meg különben is, fel sem tudok kelni az ágyból, a konyhába is csak kínnal vonszolom ki magam. Szólj már valamit, beszélj velem, kérlek.

Csend.

Az ütőeremben ketyeg az idő. Mindent kitölt, a tavaszi madárfüttyöt, az ablak alatt elsuhanó autók zaját, a léptek visszhangját. Hallom a szívverésem. Elemi erővel tudatosul. Ez a pillanat az értelme, mindazzal, ami most és itt benne lehetne, egy csésze kávéban, baba mosolyában, egy ölelésben, a márciusi szivárványban, ami csodaként ott ragyog Pozsony felett, a jéghideg esőcseppekben, az örömben, a fájdalomban, a kimondott szóban, a csendben, a lélegzetvételben, a szívverésemben.