Bartalos Tóth Iveta: Zen

A szakmai önéletrajzom vagy öt perce olvas szótlanul, én zavaromban a nyolcadik emeleti irodája minimalista berendezését bámulom. A szürke bútorokhoz és padlószőnyeghez színben tökéletesen passzol a falra akasztott és merészen megválasztott szürke absztrakt festmény.

A szakmai önéletrajzom elegáns fekete ruhát visel, mögötte, a szekrényen lévő táskáján pontosan kiolvasható az arany Dior felirat. Ez egy Medium Lady Dior Bag, jegyzem meg magamban, az orromban megérzem a finoman megmunkált báránybőr illatát, és hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy én is beszerezzek egyet szerény ötezer euróért egy négyéves áruhitel segítségével, ha már nem leszek munkanélküli, persze.

A szakmai önéletrajzom megfordítja a kezében tartott papírt, keresi a sosem volt második oldalt, az oldal hiánya gombóccá formálódik a torkomban. A szakmai önéletrajzom előre csúszott szemüvege mögül rám néz és azt kérdezi, Times New Roman 12, majd a választ meg sem várva jól hallhatóan felnevet. Igyekszem lefelé nézni, hogy a szakmai önéletrajzom ne lássa meg rajtam, szégyellem magam, amiért gépírást is tanultam, méghozzá mechanikus írógépen. A-s-d-f, j-k-l-ô, veszik fel önkéntelenül az alap kéztartást az ujjaim, mindkét kézfejemet gyorsan a combjaim alá szorítom.
A szakmai önéletrajzom hátradől a székében, majd rákérdez arra a fél évre, amellyel nem tudok elszámolni. Itt egy kicsit megcsúszhatott a matematika, mondja. Meghogyezhogy. Mi szakadt meg bennem, kérdezi. Mondanám, hogy akkor éppen minden, elfogyott a levegőm, magamat kerestem, elegem volt a marketing színes díszletekkel telepakolt világából, de azt mondja, szerinte abban a hat hónapban önkéntesként fókákat gyűrűztem a Szaharában. Jobb kezem két ujját felemelve jelezném, hogy a Szaharában nincsenek fókák, ahol meg vannak, ott se gyűrűzik őket, inkább csipelik, de abból, ahogy a szakmai önéletrajzom rám néz, eszembe jut, mennyire jó érzés volt egy fókagyűrűzéssel teli napot a szaharai tengerpart szikláin ülve zárni, miközben BPA, TFA, LBD, TKC mindenmentes műanyag ételhordozómból a vegán vacsorámat kanalaztam.

A szakmai önéletrajzomat a nyelvtudásom is érdekli. Angolul tudni az Európai Unióban, szlovákul Szlovákiában nem nagy kunszt, magyarnak születve magyarul beszélni sem, mondja, mert ugye ez a fura vezetéknév, ez magyar, ne haragudjak meg, amiért nem tudja helyesen kiejteni. Én némán bólogatok, közben bal fülemben újra hallom az egyik pozsonyi aluljáróban húsz éve belekiáltott „Maďarkát”, amely a gyomromba költözött, ma is ott van, ott szűköl összekuporodva és láncra verve, behúzza a nyakamat, összegörnyeszt, igyekszik láthatatlanná, szagtalanná tenni, ahányszor ebbe a városba jövök azóta is. A szakmai önéletrajzom sejteti velem, hogy görögül is tanulhatnék, a tanulni az nem a tudnit jelenti, súgja felém bizalmasan, s én megértem, hogy a krétai tengerparton elhabogott kaliméra és efcharistó is pont elég lehet ehhez. Azt, hogy bíra, azaz sör, teljes magabiztossággal csapom hozzá az eddig méltatlanul alulértékelt szókincsemhez, és megfogadom, hogy a következő évben megszerzem az alapfokú görög nyelvvizsgát is.

A szakmai önéletrajzom szerint a SAP az alap, ASAP – amilyen gyorsan csak lehet, be is iratkozom egy informatikai tanfolyamra, amelyért húsz eurót fizetek óránként. Nem, nem használják itt a cégnél, de hát 2022-t írunk, vannak effajta minimálisan elvárható alapkritériumok a munkaerőpiacon.

A szakmai önéletrajzom diszkréten rákérdez a gyerektémára, én halkan megjegyzem, hogy nincs gyerekem. A nincs az még nincset jelent, mondja, a még nincs az gyereket akartat, de én egy perc alatt megnyugtatom, mert érzem, mennyire feszült, hogy a gyerekem, aki hirtelen mégis van, fiú, és mondjuk Ádámnak hívják, Adamnak, helyesbítek, hatéves korától egy bentlakásos svájci leányiskolában tanul, ahonnan csak nyaranta jöhet haza, a szünidőt pedig a nagymamájánál tölti az ország keleti részében. Elégedetten bólogat. Megkönnyebbülve dőlök hátra, mert eddig nem is sejtettem, hogy ennyire jó vagyok gyereknevelésben. Jól jöhet még ez a superskill, a gyors és hatékony problémamegoldó képességem, ha egyszer mégis anya leszek.

A szakmai önéletrajzom lelkes, szerinte szinte hihetetlen, hogy ennyire egymásra találtunk. Azonos értékrend, ambíciók, öröm lesz egy csapatba tartozni. Mint egy aranyérmet, amely csakis a győzteseknek, a kiválasztottaknak jár, nyakamba akasztja az alkalmazotti státuszt jelölő belépőkártyát, a recepción kapott vendégbelépőt hanyagul a szemetesbe dobja. Holnapra lesz LinkedIn profilom is, visszamenőleg öt évnyi tartalommal feltöltve, árulja el. Igen, a szaharai fókás önkéntes időszakról is. Képek, azok nem kellenek. Mire van a képszerkesztő osztály, nevet fel hangosan. Mosolyogva, teljes beleegyezéssel bólogatok, szakmai önéletrajzom a kezemet rázza, tegeződjünk, ajánlja fel, tegeződjünk, válaszolom, közben a műanyagszagú táskáján harmadszor is kibetűzöm a DioUr feliratot. Tiszta zen ez a hely. A szürke bútorokhoz és a padlószőnyeghez színben tökéletesen passzol még az ablakon elkenődött szürke galambszar is.