Azért vegyenek az emberek könyvet, mert értékesnek tartják

A portfóliótokat végigböngészve nyilvánvaló, hogy cseh, szlovák és lengyel gyermek- és ifjúsági könyvekkel foglalkoztok. Felmerülhet a kérdés: mennyiben nyújtanak ezek mást a magyar könyvpiac átlagos kínálatához képest?
Egyértelműen kitűnnek a magyar könyvpiacon. A kiadónk eleve úgy indult, hogy  műfordítóként több kedvencemet is szerettem volna átültetni magyarra, de nem találtam kiadót. Többször is azzal utasítottak vissza, hogy ezek a könyvek „túl szépek” ahhoz, hogy Magyarországon kiadják őket.

Ez mit jelent? Túl magasak voltak az előállítási költségek, vagy a szerkesztésük volt nehéz feladat?
Máig sem tudom pontosan. Annyira megdöbbentett a válasz, hogy vissza sem kérdeztem. Tényleg nagyon igényes könyvekről van szó, más típusú papírról, mint ami a magyarországi könyvkiadásban megszokott. Emellett az illusztrációk is különlegesek. Az Egérke enciklopédiája, a Gréta, a Hogyan alszanak az állatok? visszafogottabb, a Fajankó, avagy egy nagyotmondó fabábu vidám históriája vagy a készülő Minden stimmel jóval merészebb, az Előbb a munka, aztán a szórakozás vagy a nem szuperhősös képregényeink, az Ema elvan, a Gyermektelen, a Bámulatos robotexpedíció és a Váratlan robotexodus pedig művészibb, mint amivel a könyvesboltok többségében találkozhatunk.

Amikor a fordítandó könyveket kiválasztjátok, a szöveg mellett ugyanolyan fontos szempont a kötet vizualitása is?
Abszolút. „Csúnya” könyvet eleve nem veszek a kezembe. Mivel alapvetően vizuális típus vagyok, számomra a könyvek fizikai megjelenése az első számú szempont. Ha megfog a képi világ, akkor természetesen elolvasom a kötetet, és ha a szöveg is legalább olyan jó, boldog vagyok, és elindulunk a kiadás rögös útján.

Mennyire követed figyelemmel például a cseh könyvpiac termékeit vagy a kedvenc szerzőidet?
Naprakészen követem. Az illusztrált könyvek a kedvenceim, de azt is figyelem, mi történik a kortárs szépirodalomban. A cseh, a szlovák és a lengyel vonal kiemelten érdekel, olyan könyveket keresek, amelyeket nem csak az adott országban kellene ismerniük az olvasóknak.

2017 óta foglalkoztok a „túl szép” könyvek kiadásával. Milyen az elmúlt öt év mérlege? Megmozgatják a kiadványaitok a magyar olvasók fantáziáját?
Úgy látjuk, hogy megmozgatják, és egyáltalán nem „túl szépek” a magyar könyvpiacra. Kitűnnek a kínálatból, és van befogadó közegük. Az elmúlt öt évben sikerült kialakítanunk egy biztos olvasói bázist, amely már várja az új könyveinket. Emellett persze szeretnénk minél több emberhez eljutni, és mindig örülünk, amikor az első rácsodálkozással találkozunk. Sok mindenben különbözünk a nagyobb kiadóktól. Egyrészt nonprofit egyesületként működünk, nem vagyunk ott a nagy hálózatok kínálatában, inkább független könyves-, játék- és dizájnboltokkal működünk együtt, másrészt nem akciózunk és jellemzően kisebb példányszámokkal dolgozunk. Alapvetően a férjemmel, Farkas Zsolttal ketten visszük a hátunkon a kiadót, de szükség esetén számíthatunk az egyesületi tagokra, illetve külső munkatársakkal dolgozunk együtt. Félig tudatosan, félig ösztönösen állítjuk össze a koncepciót.

Lehet, hogy a nyilvánvalóra kérdezek rá, de mennyire lehet közép-európai kulturális közvetítésnek nevezni a munkátokat?
Egyértelműen a kulturális közvetítés az egyesületünk fő célkitűzése. Ugyanakkor nem feltétlenül erről ismernek bennünket. Tapasztalatból tudjuk, hogy nem olyan vonzó hívószó ez napjainkban, így elsősorban nem ezt szoktuk hangsúlyozni. Nem bánjuk, hogy a vizualitás az, ami megfogja az embereket a könyveinkben, mert a végén ugyanúgy „kultúrmissziót” végzünk. Azért is vagyunk különlegesek, mert nem a kiadói és olvasói körben is oly népszerű angolszász és skandináv vonalon mozgunk, hanem visszatértünk az „alapokhoz”. Gyerekkorunkban rengeteg cseh és szlovák könyvet fordítottak le magyarra, lengyel meséket is ismertük – nyilván az akkori politikai rendszer miatt is. Napjainkban elméletileg itt vannak a visegrádi négyek, a gyakorlatban viszont nem olyan élénk a kulturális érdeklődés.

Ami a lengyel szerzőket illeti, velük időközben bővültetek, eredetileg csak a cseh, majd a szlovák vonalon mozogtatok. Benne van-e a pakliban, hogy tovább bővítitek a profilotokat esetleg kiadásra érdemes ukrán, román vagy más szerzők műveivel?
Mindenki abból főz, amije van. Én cseh szakon végeztem, a cseh kultúrával foglalkoztam, másrészt Szlovákiából vagyok, csehből és szlovákból fordítok. Mivel szeretem a sokszínűséget, még a kezdet kezdetén megszólítottam lengyeles kollégákat is. Meglátjuk, mit hoz a jövő, mit engednek a lehetőségeink. Sorra gyűlnek a könyvespolcomon a kötetek, amelyeket egyszer szeretnénk kiadni, van köztük ukrán, francia, katalán, belga... Sőt, több magyar kézirat is.

Adtatok már ki Olga To­kar­czuk-kötetet is, őt elég jól ismerhetik a magyar olvasók. Ám sok olyan szerzőt juttattatok el hozzájuk, akik magyar nyelvterületen teljesen újak.
Több olyan szerzőnk is van, akiknek a magyarországi megjelenése már évek óta váratott magára, ahogy olyan is akad, akit „külföldről” mi fedeztünk fel először, és csak utánunk jelent meg más országokban is. Vannak kedvenc kiadóim, alkotói műhelyeim, amelyeket követek, könyvesboltok és könyves rendezvények, amelyeket, ha csak tehetem, meglátogatok, és türelmetlenül várom az újabb, izgalmas gyöngyszemeket. Az elveszett lélekre is így bukkantam rá. Joanna Concejo illusztrációi azonnal elbűvöltek, egy újabb könyvének a jogait is megvettük már, annak T mint tenger lesz a címe. Olga Tokarczukot és Petr Síst kiadni pedig egészen hihetetlen volt.
 

Társadalomtörténeti érdeklődéssel nézve különösen izgalmas Petr Sís A fal című könyve. Ez egy nagyon konkrét társadalmi, politikai időszakba beleágyazott mű, amely a szocialista Csehszlovákia valóságából indul ki. Mennyire törekedtek arra tudatosan, hogy az efféle történeti tapasztalatot is közvetítsétek az olvasóknak?
Sís könyvében épp az ragadott meg, hogy amennyire cseh vagy csehszlovák, annyira univerzális, el lehet vonatkoztatni attól, hol játszódik. Egy nehéz történeti témát képes volt úgy megragadni, hogy az gyereknek és felnőttnek egyaránt emészthető és érdekes legyen, miközben ott rejlik benne az üzenet, hogy a világ nem fekete-fehér. Nagyon szeretem azokat a könyveket, amelyek az elolvasásuk után tovább működnek, beszélgetésindítók, gondolatébresztők, hatnak az érzelmeinkre. És bár nem tesznek egyértelmű kijelentéseket, annál több rejlik bennük a sorok között, lehet velük tovább dolgozni. Nem riadok meg sem a humortól, sem a nehéz témáktól, de kerülöm a kifejezetten didaktikus könyveket, az érzékenyítés egy sokkal jobb út. Nem véletlenül szemezgetnek a kínálatunkból gyakran tanárok, drámapedagógusok, coachok, pszichológusok, irodalomterapeuták is.

Fontos számotokra a környezettudatosságra való nevelés is. Miért hangsúlyos ez?
Aki nem törekszik erre a mai világban, az vagy homokba dugja a fejét, vagy csak az anyagi hasznát lesi. Mi a napi működésünk során is kiemelten fontosnak tartjuk a fenntarthatóságot. Nem nyomtatunk egyszerre túl sok példányt, hogy aztán a polcon porosodjanak, majd miután nem adtuk el őket, bezúzzuk vagy áron alul kiszórjuk őket. Nem akciózunk, hogy ne a százalékjel miatt vegyék meg az emberek a könyveinket, hanem mert értékesnek tartják. Nem vagyunk ott azokban a hálózatokban, amelyek miatt az egész könyvszakma sír a nagy árrés miatt, mégis kiszolgálja őket. Nem profitot termelünk, hanem értéket teremtünk és közösséget építünk. Nem mondom, hogy ez a könnyebbik út, de mindenki maga számol el a lelkiismeretével. Szerintem a példamutatás és a jobb, élhetőbb jövőbe vetett hit fontosabb.

Ki szoktátok emelni a kis kiadók közti együttműködést is. Hogyan lehet meghatározni ezt a „kicsiséget”, s miben különböznek a nagy kiadóktól?
A független, kis kiadók szívvel-lélekkel működtetett, családi vagy baráti műhelyek. Külföldön ők azok, akik a különlegesebb kiadványokat készítik, amelyekből aztán mi is válogatunk. A hozzájuk hasonló elven működő boltok – Magyarországon és a környező országokban – pedig azok, akiknél jellemzően kaphatók a könyveink.

Tervezitek a felnőtteknek szóló szépirodalmi portfóliótok bővítését is. Kire, mire összpontosítanátok?
A gyerekeknek és a felnőtteknek szóló könyveinknél is a kortárs irodalomra koncentrálunk. A szépirodalomnál egyelőre maradunk az ismerős cseh terepen, Petra Soukupová, Dora Csehova és Jaroslav Rudiš egy-egy írását tervezzük kiadni a közeljövőben. És bár a felnőtt irodalmat nem szokás képekkel tarkítani, ez a sorozat a papírválasztás mellett ebből a szempontból is különleges lesz. Az első darabbal, Alena Mornštajnová Hana című regényével tökéletesen harmonizálnak Dely Dorka rajzai. De minden egyes kötethez más-más illusztrátort keresek. Izgalmas feladat megtalálni a szövegekkel harmonizáló képi világot.