Athén. Nem sikerült elő-döntőbe jutnia a magyar női kézilabda-válogatottnak, így ma délelőtt csak az 5-8 helyért léphetnek pályára a brazilok ellen..
Zokogtak a meccs után
Mocsai Lajos szövetségi kapitány így értékelte a mérkőzést.: „A megbeszélt taktikát 28 percig nagyon jól alkalmaztuk, de a félidő végén könnyen elkerülhető gólokat kaptunk, így a második felvonás elejére elfogyott az előny. A franciák kemény, konzekvens védekezéssel felőrölték Ferlinget, Radulovicsot és Görbiczet, elmentek addig a határig, ameddig a játékvezetők engedték őket. Cserékkel próbáltam frissíteni a csapaton, vissza is szereztük a vezetést, de a végén előjött a válogatott fő problémája, hogy támadó és védekező specialistákból áll, márpedig a mai, modern kézilabdában nem engedhető meg, hogy folyamatosan két-három embert kelljen cserélni. Összességében a franciák a végén éltek a felkínált lehetőséggel, mi pedig a nagy nyomás alatt a ziccereket is elrontottuk. Hogy miért nem tudjuk feltenni a pontot az i-re? El kell ismerni, hogy mentálisan labilis a női válogatott és hosszú évek munkája kell, hogy ez a helyzet megváltozzon. Nagyon jó érzés, hogy ilyen sokat vár el a közvélemény a csapattól, de ez a gárda évek óta erején felül teljesít, s nagyon vékony jégen táncol. Pontosan ismerem a csapat erényeit és hibáit és sok olyan gyenge pontunk van, ami kívülről nem is látszik. Ugyanakkor nem tűzhetünk ki magunk elé alacsony célokat, amelyeket elérve látszólag sikeresek lennénk, mert akik ezt teszik, azok vesztesek.”
Boldog magyar a franciák között
Egy boldog magyar lány is volt a csarnokban, a franciáknál játszó Jacques Szabó Melinda személyében. „A mérkőzés elején gyengén védekeztünk, nem voltunk elég agresszívak, a magyarok átlövései jól sikerültek. Akkor jöttünk fel, amikor Nicolas sérülése miatt kapust cseréltünk. Az edzőnk folyamatosan arra biztatott minket, hogy olyan keményen játsszunk, amennyire csak a bírók engedik.” (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.