Zinedine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője szerint csapata még soha nem nyújtott olyan rossz teljesítményt, mint a Brugge elleni mérkőzés első félidejében, amely után kétgólos hátrányból kellett felállnia együttesének a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.
Zidane: soha nem játszottunk olyan rosszul, mint az első félidőben
"Az eredmény rossz volt, de jól reagáltunk rá. Ezzel együtt sem lehetünk boldogok, még soha nem játszottunk annyira rosszul, mint az első 45 percben" - utalt Zidane arra, hogy a 2-2-vel zárult madridi összecsapás szünetében a belga együttes Emmanuel Bonaventure duplájával 2-0-s előnyben volt.
A Brugge vezető találatánál a nigériai támadó "belebotlott" a labdába, megtévesztve ezzel Thibaut Courtois-t, és bár az esetet lesgyanú miatt videózták, a játékvezető megadta a gólt. Zidane úgy fogalmazott: a találat "nevetséges" volt.
A Real Madrid mestere hozzátette, rosszul kezdték a játékot, hiszen nem azokra a területekre összpontosítottak a pályán, ahol az ellenfél gondot okozhatott nekik.
A spanyol bajnokságban veretlenül éllovas Real - amely a nyitókörben Párizsban kapott ki - két forduló után nyeretlen és utolsó helyen áll a BL-csoportjában. Igaz, a második Brugge csupán egy ponttal előzi meg, a harmadik Galatasaraynak pedig csak a gólkülönbsége jobb. A csoportot a Paris Saint-Germain hat ponttal vezeti.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.