Zinedine Zidane
Zidane: biztosan nem leszek húsz évig edző
Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának francia szakvezetője biztos abban, hogy edzőként nem tölt el majd húsz évet a sportágban.
"Azt nem tudom, hogy hány évig leszek még edző, mert erre vonatkozóan nincsenek tervek a fejemben. Egyik napról a másikra dolgozok, és miután élvezem, ez ösztönöz. Én mindig is labdarúgónak éreztem magam, tizenkilenc éven át játszottam, és amikor megkérdezték tőlem, hogy majd edzőként dolgozok-e pályafutásom végén, azt mondtam, hogy nem. Végül aztán mégis edző lett belőlem, de ez nagyon megvisel. Majd meglátjuk, meddig bírom" - közölte a 48 éves tréner sajtótájékoztatón.
Zidane 2014 nyarától másfél éven át a Real Madrid tartalékcsapatát, a Castillát irányította, majd 2016 januárjában átvette a felnőtteket. Másfél évvel később, két BL-trófeával a háta mögött köszönt el, de miután utódjai közül Julen Lopetegui, majd Santiago Solari sem váltotta be a madridi reményeket, még a 2018/19-es idényben visszatért a kispadra, edzői munkásságát pedig újabb BL-sikerrel koronázta meg. Jelenlegi szerződése 2022 nyaráig érvényes.
"Biztosan nem leszek edző húsz éven keresztül, még az előtt nyugdíjba megyek. Én egy atipikus edző vagyok, történjen bármi" - mondta.
Zidane edzőként egy bajnoki aranyérmet nyert a madridiakkal, akik most nagy versenyt futnak a címvédő Barcelonával a 2019/20-as idény első helyéért: a két rivális a 31. fordulót követően azonos pontszámmal állt. A spanyol ligában pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, ami a fővárosiaknak kedvez a katalánokkal szemben: az idegbeli 0-0-s döntetlen után otthon 2-0-ra nyertek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.