Zászlós drón a pályán, balhé Belgrádban

Belgrád |

<p>Félbeszakadt a Szerbia&ndash;Albánia labdarúgó Eb-selejtező, mert az első félidő vége előtt néhány perccel egy drón egy Nagy-Albániát ábrázoló zászlót repített a pálya fölé, mire elszabadultak az indulatok, játékosok és nézők verekedtek a pályán. Az esetből politikai botrány lett, a drónt állítólag az albán miniszterelnök testvére irányította.</p>

A mérkőzésen eleve nem lehettek ott az albán szurkolók, balhétól tartva ugyanis a szövetségek megegyeztek, hogy az egymás elleni selejtezőket vendégszurkolók nélkül rendezik meg.

Nagy-Albánia

A találkozó 42. percében, gól nélküli állásnál egy drónnal egy Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányítottak a pálya fölé. A zászlón két albán nemzeti hős, az ország függetlenségét kikiáltó Ismail Qemali, valamint Isa Boletini képe is szerepelt. Az egyik szerb játékos, Sztefan Mitrovics kézzel a földre a húzta a már elérhető magasságban lebegő zászlót. Ekkor tört ki a botrány, Mitrovicsot körbevették az albánok, Andi Lila és Taulant Xhaka rögtön nekiesett. Bekim Bakaj megszerezte a zászlót, és ki akarta vinni a játéktér mellé, de egy szurkoló műanyag székkel támadt rá, akit viszont az albán csapatkapitány Lorik Cana ártalmatlanított.

Az általános dulakodásban Martin Atkinson játékvezető félbeszakította a találkozót, amelyet egy óra várakozás után végleg le is fújt.

„Folytatni szerettük volna a mérkőzést, ám az albán játékosok azt állították, pszichológiailag nem állnak készen a folytatásra” – idézi az AP hírügynökség a szerb Braniszlav Ivanovicsot.

Távirányító a kormányfő fivérénél?

Az RTS szerb televízió éjszakai beszámolója szerint a szerb hatóságok a helyszínen őrizetbe vették, majd előállították az albán miniszterelnök, Edi Rama testvérét, Olfi Ramát, mert őt gyanúsították azzal, hogy távirányítóval vezérelte a drónt. Az amerikai útlevéllel rendelkező Olfi Rama a díszpáholyból nézte a találkozót, az Európai Unió egyik nagykövetének a közbenjárására lehetett jelen a meccsen.

Olfi Rama Tiranába visszatérve az albán sajtónak kijelentette, semmi köze az ügyhöz, és „nem érti, kitől származik ez a történet. „Az incidens után a helyzet kaotikussá vált, a rendőrség mindenkit átvizsgált. Megmutattam nekik az amerikai útlevelemet és a nálam lévő kamerát. Ez mindössze néhány percig tartott” – magyarázta Rama. Az albán focisták táskáit szintén átkutatták a drón távirányítóját keresve.

A tömeg hősöket akar

A játékosokat az albán főváros repülőterén hősként ünnepelte a többezres tömeg. Edi Rama albán miniszterelnök a Twitteren gratulált a labdarúgóknak, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, amiért Szerbia „rossz benyomást keltett”.

Bécsből eközben arról érkezett hír, hogy mintegy ötven albán kora éjszaka üvegpalackokkal (köztük gyújtópalackokkal) dobált meg egy szerb kávéházat az osztrák főváros nyugati részén lévő Ottakring kerületben. A kivezényelt rendőrök igyekeztek megfékezni a randalírozókat, közben azonban a helyszínen mintegy kétszáz szerb gyűlt össze, akik az albánokra akartak rátámadni.

Politikai botrány

Az ügyből politikai botrány lett, Ivica Dacsics szerb külügyminiszter „tervezett politikai provokációnak” nevezte az incidenst. A szerb külügyminiszter a Blic című szerbiai napilapnak azt is mondta, hogy szerinte Szerbia nem tehető felelőssé a történtekért.

Az albánok és a szerbek közti viszonyt évszázados történelmi konfliktusok mérgezik: a szerbeknek elsősorban annak a Koszovónak a 2008-as függetlensége fáj, mely az 1389-es rigómezei csata miatt a szerb nemzet bölcsőjének számít, de paradox módon etnikailag mára színalbánná vált. Pristina 2008-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt Belgrád azóta sem ismeri el.

Büntetések várhatók

A Szerb Labdarúgó-szövetség (FSS) tegnap közleményt adott ki, amelyben az ellenfelet, vagyis az albánokat teszi felelőssé a történtekért. Az FSS szerint az albánoknak egyetlen céljuk volt, hogy a találkozó félbeszakadjon. „Azt várjuk az UEFA fegyelmi bizottságától, hogy 3:0 arányban Szerbia javára írja a mérkőzést” – olvasható a közleményben, amelyben az FSS a legerélyesebben elítéli a Partizan stadionjában tapasztalt erőszakot és a labdarúgás elpolitizálását, s szerintük az incidens nem más, mint terrorakció Szerbia ellen.

Tegnap több albán, koszovói és macedón szurkolói csoport is sajátjának vallotta az akció megszervezését. Mindegyik csoport azt üzente tömegtájékoztatási eszközökön keresztül, hogy az ő emberei irányították a pálya fölé a drónt. A koszovói sajtó szerint néhány Svájcban élő albán vagy három macedóniai albán tervelte ki az egészet, s az albán média is macedón elkövetőket sejt a háttérben.

Lorik Cana panaszt tett az albánok felé berepülő tárgyak miatt, míg Albánia szövetségi kapitánya, az olasz Giovanni de Biasi azt jelentette, hogy négy futballistája sérült meg.

A mérkőzéssel kapcsolatban a döntő szót az UEFA mondja majd ki. Michel Platini UEFA-elnök megbocsáthatatlannak nevezte a történteket: „A futballnak nem ez a lényege, a labdarúgásnak az a feladata, hogy összehozza az embereket. Elfogadhatatlan, ami Belgrádban történt, a politikát a stadionon kívül kell hagyni” – nyilatkozta Platini.

Pedro Pinto, az európai szövetség szóvivője elmondta, mindkét nemzeti szövetség ellen vizsgálatot indítanak, de azt még nem tudni, hogy mikor kezdődik a vizsgálat, és mikor játszhatják újra az Eb-selejtezőt. (MTI, nso, index)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?