Keddtől eltérően szerdán este a papírforma érvényesült a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó napján, igaz, a Liverpool búcsúja csak néhány percen múlt. Az angol sztárcsapathoz hasonlóan a Real Madrid BL-jövője is kérdéses volt, de csak a kezdésig, mert szégyenteljes szereplésének zárásaként a Roma szinte semmilyen ellenállást nem fejtett ki.
Zárt kapuk Rómában
Az olasz fővárosban a hazaiak büntetése miatt üres lelátók előtt szerepelt az AS Roma és a Real Madrid, s a hangulattalan összecsapáson a többek között Francesco Tottit, Antonio Cassanót és Vincenzo Montellát is nélkülöző hazaiak sima vereséget szenvedtek. Ronaldo már a 9. percben gólt szerzett, majd a második játékrészben Luis Figo duplázott, a 61. percben egy vitatható büntetőből, míg a 82. percben egy kissé szemtelen lövéssel vette be a vendéglátók kapuját. „Fontos volt a korai gól, mert ellenkező esetben feszült lett volna a találkozó. A vezetés megszerzése után már végig mi irányítottunk, s nem is volt túlt nehéz dolgunk a folytatásban“ – mondta Ronaldo. A biztos siker ellenére a Real Madrid „csak“ második lett, miután a Bayer Leverkusen legyőzte a találkozó előtt még éllovas, a kudarccal azonban a 3. helyre, s az UEFA-kupába visszaeső Dinamo Kijevet. A német együttes a szünet után kerekedett felül. „Az első félidőben túlságosan idegesen játszottunk, pedig tudtuk, kilencven percünk van a továbbjutás kiharcolására. A szünet után már jobban futballoztunk, keményen és eltökélten harcoltunk. Csoportelsők lettünk, pedig erre senki sem gondolt a sorozat kezdetén“ – mondta Klaus Augenthaler, a Bayer vezetőedzője. „Nagyon csalódott vagyok, nem harcoltunk úgy, ahogyan kellett volna. Játékosaim azt hitték, hogy könnyű dolguk lesz“ – értékelt Szabó József, a Dinamo Kijev vezetőedzője.
BL-KRÓNIKA
A-CSOPORT: La Coruna–Monaco 0:5 (0:3), góllövők: Chevanton (21.), Givet (37.), Saviola (39.), Maicon (55.), Adebayor (75.); Liverpool–Olympiakosz Pireusz 3:1 (0:1), g.: Sinama-Pongolle (47.), Mellor (80.), Gerrard (86.), ill. Rivaldo (27.).
1. Monaco 6 4 0 2 10:4 12
2. Liverpool 6 3 1 2 6:3 10
3. Olympiakosz 6 3 1 2 5:5 10
4. La Coruna 6 0 2 4 0:9 2
B-CSOPORT: AS Roma–Real Madrid 0:3 (0:1), g.: Ronaldo (9.), Figo (60. – 11-esből, 82.); Leverkusen–Kijev 3:0 (0:0), g.: Juan (51.), Voronyin (77.), Babics (86.).
1. Leverkusen 6 3 2 1 13:7 11
2. Real 6 3 2 1 11:8 11
3. Kijev 6 3 1 2 11:8 10
4. Roma 6 0 1 5 4:16 1
C-CSOPORT: Ajax–Bayern 2:2 (0:1), g.: Galásek (38.), Mitea (65.), ill. Makaay (8.), Ballack (78.); Maccabi Tel-Aviv–Juventus 1:1 (1:0), g.: Dego (30. – 11-esből), ill. Del Piero (71.).
1. Juventus 6 5 1 0 6:1 16
2. Bayern 6 3 1 2 12:5 10
3. Ajax 6 1 1 4 6:10 4
4. Maccabi 6 1 1 4 4:12 4
D-CSOPORT: Lyon–Sparta Praha 5:0 (2:0), g.: Essien (7.), Nilmar (19., 51.), Idangar (83.), Bergougnoux (90.); Fenerbahce–Manchester United 3:0 (0:0), g.: Tuncay Sanli (47., 62., 90.).
1. Lyon 6 4 1 1 17:8 13
2. Manchester U. 6 3 2 1 14:9 11
3. Fenerbahce 6 3 0 3 10:13 9
4. Sparta 6 0 1 5 2:13 1
Az első két helyezett továbbjutott a nyolcaddöntőbe, a csoportharmadik az UEFA-kupában folytatja. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.