Zalka számára a négyes a prioritás

Zalka Csaba

A somorjai Zalka Csaba idén először versenyzett az U23-as kategóriában, és sikert sikerre halmozott, ráadásul a felnőtt K4-esbe is beülhetett. A fiatal kajakost a jövő évi terveiről is faggattuk.

Hogyan értékeli a szezont?
Ez volt az egyik legjobb idényem. Először szerepeltem az U23-as kategóriában, és sikerült három érmet szereznem világversenyeken. K4 500 méteren a vb-n és az Eb-n is aranyérmesek lettünk, K1 200 méteren pedig bronzérmes lettem a vb-n. Nagyon elégedett vagyok, az Európa-bajnoki és a világbajnoki cím is gyerekkori álmom volt. Az egyesben szerzett érmem is nagyon értékes, mert ott csak magamra számíthatok.

Mennyire nehéz a négyesben négy kajakost testileg-lelkileg egy hullámhosszra hozni?
Fontos az összhang, és a taktikát is meg kell beszélni. Jól ki kell jönni egymással a négy embernek. Nem mondom, hogy a legjobb haveroknak kell lenniük, de jól kell ülni a hajóban. 

A Baláž, Fraňa, Zalka, Botek négyes tagjai mennyire jó haverok?
Nincs gond! Jóban vagyunk, persze néha vannak konfliktusok, de megtaláltuk egymást, jó volt az összhang, főleg a világbajnoki négyesben. Volt egy közös cél, és ez hajtott minket. 

Az Eb-t vagy a vb-t volt nehezebb megnyerni?
Egyértelműen a vb-t, sokkal nagyobb volt a konkurencia. Az Európa-bajnokságot mondhatni könnyedén nyertük, a világbajnokságon viszont csak egy hajszállal előztük meg az oroszokat. Erősebb volt a mezőny, de jobban is fel voltunk készülve. Ez volt a döntő.

Milyen reményeket adnak az idei eredmények a jövőre nézve? 2019-ben olimpiai kvalifikációs vb-t rendeznek…
A vb-n a K4 500-as teljesítményünk reményt ad nekem, hogy sikerülhet beülnöm a felnőtt négyesbe is, ahogy idén is összejött. Jövőre még nagyobb jelentősége lenne. A második válogatón egyesben is második voltam 500-on, és ez a táv lesz a válogató a K4 500-ra. Ezért nagyon reménykedem, hogy ott lehetek a négyesben, és kievezzük az olimpiai kvótát.

A négyes összeállítása nem feszültségektől mentes folyamat, mit vár ettől? Ott vannak a nagy öregek kiváló eredményekkel, és ott van több remek fiatal, akik helyet követelnek maguknak.
Nem tudom, volt-e valaha ennyi jelölt a négyesbe. Bármi megtörténhet, én magam is kíváncsi vagyok. Én csak azt ígérhetem, hogy a maximumot fogom nyújtani, a válogatóra topformát fogok hozni, és remélem, hogy ez elég lesz.


Ezek szerint a négyes lesz a prioritás?
Igen. Nagyon fekszik nekem ez az 500 méteres táv, és a négyesben még jobban, mert az rövidebb, 1 perc 20 másodperc körüli. Azt gondolom, ebben vagyok a legjobb. 

Akkor bizonyára örömmel fogadta, hogy K4-ben 1000 méter helyett 500 méter lett az olimpiai szám.
Nagyon. Akkor még nem gondoltam, hogy akár én is tagja lehetek egy olimpiai négyesnek, de így utólag nagyon örülök neki.

A felkészülés mikor kezdődik?
Már elkezdődött, egy hónapig Amerikában voltam Vlček Erikkel, Tarr Gyurival, Botek Ádámmal és Denis Myšákkal, Likér Péter edző vezetésével. Eveztünk, futottunk, kondiztunk. Márciusig otthon folytatom a felkészülést, aztán akkor újra elutazunk 5-6 hétre Amerikába. 

Egy fiatal kajakos számára mindig kulcsfontosságú, hogy hogyan néz rá Vlček és Tarr, szóhoz juthat-e közöttük. Ez hogyan működik?
Másodszor voltam velük Amerikában. Amikor először mentünk, kimondottan izgultam. Egy házban lakunk, aggódtam, hogy mit fognak szólni a ház körüli teendőkkel és persze az edzésekkel kapcsolatban is. De haverok lettünk, megtaláltuk a közös hangot, szerintem minden jól működik közöttünk. 

Fiatalként többet kellett mosogatnia?
Lehetséges! Nem mondom, hogy nem. Meg főleg takarítani!

Jövőre ilyenkor mivel lenne elégedett?
Ha tudnám azt, hogy benne voltam a szenior négyesben ötszázon, és Szlovákiának megvan a kvóta. Nekem ez a legnagyobb, és talán az egyetlen cél. Örülnék, ha K1 200 méteren sikerülne a kvótaszerzés, de az inkább mellékes. Persze az is nagyon jó lenne. Nyomni fogom azt is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?