Záhumenský: „Elég az 1:0 is”

DAC
Dunaszerdahely |

A második helyen álló DAC szombaton délután (15.00) a rózsahegyi együttes otthonában lép pályára a labdarúgó Fortuna Liga 15. fordulójában. Peter Hyballa edző védencei szeretnék megismételni a májusi sikerüket, de az akkori 4:0 helyett ezúttal az 1:0-val is kiegyeznének. 

A játékmester Kalmár Zsolt öt sárga lapért járó eltiltása lejárt, szükség is lesz a csapatnak a jó formában levő magyar válogatottra. Ľubomír Šatkának vasárnap hajnalban eltörték az állkapcsát, várhatóan az őszi idényben már nem is szerepelhet. Éppen a 23 éves középső védő aranyosmarótiak elleni távoli bombagólja nyerte nagy fölénnyel az októberi hónap legszebb találatáért kiírt szavazást. Ez volt a hatszoros válogatott második élvonalbeli gólja.
Nehéz helyzetben van Hyballa edző, hiszen Kristián Koštrna után Šatka is kiesett a hátvédsorból, vélhetően az elefántcsontparti Souleymane Kone fogja őt helyettesíteni, de az is elképzelhető, hogy a német szakvezető átszervezi a védelmet. Elsősorban a 8 gólos Tandirra kell ügyelniük a sárga-kékeknek.
A legutóbbi két bajnokin a ballábas Timotej Záhumenský jobbhátvédként remekül helytállt, akinek ezúttal Gál-Andrezlyt vagy Danielt kell semlegesítenie. „Meglátjuk, milyen taktikát gondolnak ki az edzőink. A rózsahegyiek technikás szélsőkkel rendelkeznek, akiket a mögöttük futballozó védők is támogatnak – nyilatkozta a 23 éves Timotej Záhumenský a DAC honlapjának. – Legutóbb a múlt szezon zárófordulójában 4:0-ra győztünk. Emlékezetes volt a meccs, hiszen először nyertünk a rózsahegyiek otthonában, és 25 év után kijutottunk a nemzetközi kupaporondra. Ráadásul ez volt klubunk élvonalbeli történelmének legnagyobb arányú idegenbeli sikere is. Remélem, hogy ezúttal is három ponttal távozunk. Nem kell olyan nagy különbségű győzelemnek lennie, elég az 1:0 is. Ám semmiképpen sem lesz könnyű dolgunk, együtt kell védekeznünk és támadnunk is.”
A DAC idegenben háromszor nyert, egyszer döntetlenezett, és kétszer kikapott, a gólaránya: 13:12. A negyedik helyen álló rózsahegyiek vendéglátóként ötször győztek, egyszer remiztek, és mindössze a Slovantól szenvedtek vereséget (0:2).
A sárga-kékeknek idén májusban megtört a rózsahegyi rossz sorozatuk, Vida Kristopher két találatával, valamint Bayo és Ljubicic góljával 4:0-ra győztek. Szeptemberben Dunaszerdahelyen 2:2-vel zárult a két csapat meccse.
A fegyelmi bizottság tegnap 1000 eurós bírsággal sújtotta a DAC-ot, mert a nyitraiak elleni meccsen petárdákat használtak a drukkerek.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?