Ľubomír Šatka (Somogyi Tibor felvétele)
Provokálhatott Šatka, mielőtt megverték
A bulvárlapok értesülései szerint provokálhatott Ľubomír Šatka, a DAC válogatott futballistája, akit szombatról vasárnapra virradóra megvertek Pozsonyban.
„Együtt volt a csapat, én pedig kaptam egy ütést a fejemre, úgyhogy nem emlékszem a részletekre. Alig tudok beszélni, lelkileg a padlón vagyok, ezért nagyra értékelném, ha csak saját magammal foglalkozhatnék” – idézte a Šport24.sk a 22 éves védőt.
Ugyanennek a portálnak Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa úgy fogalmazott: „A fiúk elmentek szórakozni egy pizzériába. Nem várhatom tőlük, hogy egész este otthon üljenek, és PlayStationön játsszanak.”
A Šport24.sk és a Nový Čas is úgy tudja azonban, Šatka nem éppen sportemberhez méltóan viselkedett a pozsonyi Hal téren, ahol nem egy étteremben, hanem a The Club nevű szórakozóhelyen járt. (Ez egyébként ugyanaz a klub, ahol Vladimír Weissék is mulattak az elhíresült éjszakán, amikor a futballista a megengedettnél több személyt fuvarozott a Mercedesében.) Šatka és baráti köre összetűzésbe keveredett egy másik társasággal. Šatka csípős megjegyzéseire és provokatív viselkedésére egy 19 éves férfi tettlegességgel reagált, Šatka négy-hat héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, így idén már nem léphet pályára. Mivel eltört az állkapcsa, felrepedt az ajka és egyéb zúzódásai vannak, a fejelés veszélyt jelenthet számára.
Ľubomír Šatkának rövid időn belül ez a második incidense – októberben ő is tagja volt annak a héttagú társaságnak, amely a két válogatott mérkőzés között a tiltás ellenére bulizni ment. Ennek a kihágásnak eredményeképpen Ján Kozák szövetségi kapitány végül lemondott. Kozák akkor azt mondta, kérdezte Šatkát, miért csinálta, amire a dunaszerdahelyi hátvéd azt felelte: „A barátaimmal mentem.” Šatka ekkor nyilvánosan elnézést kért tettéért.
Šatka kiesése Peter Hyballa, a DAC vezetőedzője számára is gondokat jelenthet, ugyanis több más játékost is nélkülöznie kell. Pačinda és Ljubicic az őszi szezon közben távozott a klubtól, Koštrna hosszú ideje sérült, most Šatka is kidőlt, így a védelemben nem sok variációs lehetőség maradt. A szezon elején játéklehetőséget kapott a középhátvéd posztján az elefántcsontparti Koné is, de elég sokat hibázott (ezért is értékelte át Hyballa korábbi döntését, és Hukot a középpályáról visszatette a védelem tengelyébe Šatka mellé). Megoldás lehet, ha az univerzális Záhumenský lesz Huk párja középen, Vida Máté pedig jobbhátvédként szerepel, de a magyarországi légiós láthatóan jobban érzi magát (és hasznosabb is) a középpályán szűrőként, mint a védelem jobb oldalán. Rózsahegyen kiderül, milyen variáció mellett dönt végül Hyballa.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.