Ján Kozák hű maradt önmagához utolsó válogatottbeli sajtótájékoztatóján is (TASR-felvétel)
DAC-játékos is volt a kimaradók között – Kozák beszélt távozása okairól
A csehek elleni elvesztett Nemzetek Ligája-mérkőzés után hét játékos kimaradt éjszakára. Ján Kozák, a szlovák labdarúgó-válogatott leköszönő szövetségi kapitánya másfél órás monstre sajtótájékoztatón beszélt távozása okairól és a szlovák futball jövőjéről.
5 év, 3 hónap, 12 nap
„Nyolc éve vagyok a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnöke, és ebből 5 évet, három hónapot és 12 napot töltöttem együtt Ján Kozákkal – kezdte Ján Kováčik a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) elnöke. – Életem végéig emlékezni fogok erre az időszakra, mert Kozáktól emberileg is sokat tanultam, amellett, hogy nagy sikereket ért el a csapattal. Jó és rossz időszakokat is átéltünk, de mindig emberként viselkedtünk egymással. Köszönök neki mindent, az eredményeket és a személyes tapasztalatokat is.”
Kozák láthatóan elérzékenyülve hallgatta az elnök szavait.
„Elnézést kérek, hogy az elmúlt napokban senkinek nem vettem fel a telefont, de számomra minden meccs fontos, és a svédországi mérkőzés előtt nem akartam megzavarni a felkészülést. Viszont azt gondolom, szükséges, hogy a nagy nyilvánosság megtudja, mi történt” – mondta bevezetőjében a tréner.
Felidézte a kezdeteket a válogatottnál: amikor 2013-ban Kozák átvette a válogatott irányítását, már nem volt esély kijutni a brazíliai vb-re, de épp ezért volt ideje a csapatépítésre. „Kozáčik, Pekarík, Škrtel, Ďurica, Hubočan, Pečovský, Kucka, Hamšík, Mak, Nemec, Weiss. Ez volt a csapat gerince, amelyre mindig támaszkodhattam. Szívvel játszottak, hihetetlen volt látni a tekintetüket, ahogy kifutottak a pályára, minden párharcba keményen belementek” – mondta elismerően Kozák. Hozzátette, nagyra tiszteli a többi kerettagot is, akik soha nem sértődtek meg, ha kevesebb játéklehetőséget kaptak, mert voltak olyan intelligensek, hogy tisztában voltak vele, náluk jobbak vannak a pályán.
Szertefoszlott vb-álmok
A szlovák válogatott Kozák vezetésével kijutott az Európa-bajnokságra, ahol a nyolcaddöntőben a németekkel szemben esett ki. „Igazi futballünnep volt az Eb, de a siker, az eufória után ismét jöttek a problémák. Nem volt könnyű átvészelni azt a nehéz időszakot” – fogalmazott a szakvezető.
A nemzeti csapat háza táján egyik „ügy” követte a másikat, Miroslav Stoch a hazafelé tartó repülőn részegen keveredett összetűzésbe a kapitánnyal, aztán az angolok elleni nagyszombati vb-selejtező jegyárai, majd a játékosokat a kvalifikációért megillető prémiumokról folyt a vita. Ezek az ügyek a teljesítményre is rányomták a bélyegüket, a szlovák válogatott két vereséggel kezdte a selejtezősorozatot, és végül lemaradt a vb-részvételről. „Egy pont hiányzott, hogy kijussunk a vb-re, ami a legnagyobb vágyam volt, hogy játékosként és edzőként is szerepelhessenek a vb-n.”
Fokozatos fiatalítás
Kozák elmondta, sok játékos be akarta fejezni a kvalifikáció után. „Nehéz beszélgetéseink voltak, mert azt gondolom, a legjobbaknak kell játszani a válogatottban, és ezek a játékosok még tudtak mit adni a csapatnak. A fokozatos fiatalítás stratégiáját választottam” – magyarázta Kozák.
A tréner elárulta, az egyes játékosok maguk keresték meg, hogy már nyugodtan befejezhetik, mert megvan a megfelelő helyettesük. Így került a csapatba Ďurica helyett Škriniar, vagy Pečovský helyett Lobotka. „Ebben a szellemben gondolkoztam tovább, hiszen ott van Nemec, Hubočan…
De emberek, a válogatottban nem kísérletezgetés van, ott a legjobbak vannak! Nem a nemzeti csapatban kell tanulni focizni, aki ott van, annak már tudnia kell!”
– emelte fel a hangját Kozák, aki azt nehezményezte, hogy túl nagy nyomást érzékelt a sajtó részéről, adjon több lehetőséget a fiataloknak. Pedig, amint rámutatott, ha egy adott poszton sem az idősebb, sem a fiatalabb játékos nincs meccsben, akkor az idősebbnek legalább ott vannak a tapasztalatai, amelyekre támaszkodhat.
„Hozzám egyetlen menedzser sem jutott el, hogy az ő kérésére nevezzek valakit egy meccsre. Egyetlenegy sem! Mert én vagyok az edző, és enyém a döntés, hogy ki játszik. Ha kineveljük Hanckót vagy Mazáňt, Hubočan maga fog utánam jönni, hogy már megfelelő helyettese van, és be fogja fejezni. De nem kell semmit erőltetni, siettetni – szétrombolni valamit nagyon könnyű, felépíteni évek munkája” – szögezte le indulatosan Kozák.
„Mintha leköptek volna”
A 64 éves szakember végül rátért távozásának konkrét okaira is. „Nem azért mentem el, mert elvesztettünk két meccset. És nem is azért, mert nincs energiám, gyerünk, próbáljuk ki – hívta ki párbajra az újságírókat. – Nem tehetek arról, hogy az adott játékosok azon a konkrét napon, a csehek elleni meccsen a labdaszerzések után nem tudtak hibátlanul teljesíteni. Taktikai szempontból minden utasítást betartottak, erre büszke is voltam.”
A vereség viszont megviselte, egész éjjel nem aludt, kétszer megnézte a mérkőzés felvételét, majd kinézett a folyosóra, és éppen azt látta, hogy hét játékos akkor érkezik meg a hotelbe. „Mondom, megnézem, mi van a srácokkal, és látom, hogy akkor jönnek. Nagyon fájt. Mintha leköptek volna, óriási pofon volt. Ez tényleg lehetséges? Sajnos igen” – konstatálta Kozák.
A hét kimaradó játékos Dúbravka, Weiss, Lobotka, Škriniar, Gyömbér, Šulla és Šatka volt.
Kozák a másnapi edzésen rákérdezett a dologra, mindannyian bevallották és vállalták, hogy hibáztak.
Lazítani akartak?
Kozák hangsúlyozta, főleg amiatt szomorú, hogy ezek a játékosok a válogatottnak köszönhetően nagy lépést tettek a karrierjükben, és cserébe így viszonyulnak hozzá.
„Dúbravka azt mondta, nehéz időszaka van a Newcastle-ben, meg aztán a csehektől is kikaptunk, lazítani akart kicsit. Weiss azt mondta, nem tudja, miért csinálta. Lobotka azt mondta, hogy a Vigóban sűrű programja volt, megjegyzem, szombat–szombat ritmusban játszott, és nem volt módja kikapcsolódni. Erre én megkérdeztem: Vigóban ezt nem engeded meg magadnak, mert nincs időd, de itt, amikor szombaton és kedden is játszunk, van rá időd? Az is nagyon rosszul érintett, amikor hallottam a tévében, hogyan reagált a távozásomra: Edzők jönnek-mennek, én profi vagyok. Hát, a hozzáállásával száz százalékra profi. Šatka is egy külön eset, kérdezem tőle, beléd mi ütött? Erre azt feleli, mentem a barátaimmal. És ha a barátai a kútba ugranak, akkor ő is utánuk ugrik? Ilyen emberekkel kell nekem dolgoznom!” – jegyezte meg keserűen Kozák.
Nem búcsúzott el a játékosoktól
Érzelmektől fűtött monológjában a tréner úgy fogalmazott, nagyon szereti a játékosait, mindenkinek a legjobbat kívánja, de úgy érzi, elárulták.
„Három lehetőségem volt. Úgy tehettem volna, hogy nem láttam őket. Hallgatok, elbújok, kijön-e valami hír, és ha igen, azt mondom, én nem tudtam róla. De ez nem az én stílusom. A második lehetőség: mindegyiküket kidobni. Megtehettem volna ezt? Hét játékosról van szó. Köztük négy olyan, akikre nagy szüksége van a szlovák futballnak: Škriniar, Lobotka, Dúbravka, Weiss. Nincs 50 játékosom, akikből válogathatok. Ezért úgy döntöttem, hogy befejezem a válogatottnál. Beszéltem az elnökkel, sírtunk egy kicsit, amolyan férfiasan. Nem szeretek búcsúzkodni, a játékosoktól nem búcsúztam el, csak azoktól, akik épp látták, ahogy az autó felé megyek” – beszélt a válogatottnál töltött utolsó percekről Kozák.
Prémium nélkül a vétkesek
A tréner nem titkolta, elképzelhetetlennek tartotta, hogy a történtek után elmenjen a csapattal Svédországba. „Jópofizni, mosolyogni, motiválni? Azok társaságában, akik becsaptak? Én erre nem vagyok képes” – mondta Kozák. Hozzátette, mind a hét játékos megkereste, hogy elnézést kérjen, és ő képes is megbocsátani, de ez most túl sok volt.
Ján Kováčik SFZ-elnökként elmondta, ha az érintett futballisták később is meghívást kapnak a válogatottba, nem tarthatnak igényt jutalomra, a prémiumaikat a szövetség alapítványán keresztül jótékony célra fordítják.
Tarkovič lenne ideális
Kozák kitért lehetséges utódjának kérdésére is. A sajtó Adrián Guľát, Pavel Hapalt és Pavel Vrbát tartja a leginkább esélyesnek a posztra, de Kozák szerint a másodedzőjére, Štefan Tarkovičra kellene bízni a nemzeti csapat irányítását. „Egészséges csapatot hagyok hátra, tökéletes viszonyokkal. Nem fair, hogy három emberről találgatnak, mintha nem lenne több. És köztük ráadásul csak egy a szlovák! Hát nincs több edzőnk?
Az asszisztensemről, Pišta Tarkovičról egy szó sem esett. Pedig ott volt a csapat kialakításánál, minden problémánál, szép pillanatnál, tudja, hogyan kell dolgozni a válogatottnál. És ezt az embert meg sem említik?!
Kinek az érdeke, hogy az ember legyen ott a válogatottnál, aki már uralja az utánpótlás-válogatottakat? Azt hallom, lassan át kell festeni a SFZ-t sárga-zöldre” – dühöngött Kozák.
Bár először nem mondott nevet, nem volt nehéz kitalálni, hogy Adrián Guľára utal, aki korábban a sárga-zöldben játszó zsolnaiakat vezette, jelenleg pedig az U21-es válogatott szakvezetője.
Jövő héten meglehet az utód
Kozák szerint rossz az a gyakorlat, hogy a zsolnaiak minél több pénzért eladogatják a kinevelt játékosaikat, nem figyelve arra, fognak-e azok a játékosok az új klubjukban játszani. „Zsolnáról öt játékost eladtak így, Škriniart, Špaleket, Hanckót, Mrázot, Mazáňt… De nevezzük őket a válogatottba, és segítsünk nekik, hogy a klubcsapatban játsszanak a válogatottnak köszönhetően. Hát tegyük oda szövetségi kapitánynak, aki ezt csinálta velük!” – mérgelődött Kozák, aki szerint a sajtó is kettős mércét alkalmaz Guľával és vele szemben. „Ez az U21-es válogatott nagyon erős generáció, figyelem őket 15 éves koruk óta, azért is, mert az unokám is köztük volt. A harmadik helyen végeznek a csoportjukban, és azt mondják erre, nem jutottak tovább, de nem okoztak csalódást. Mi másodikok vagyunk egy erős vb-selejtezőcsoportban, és jön a sápítozás, hogy ez mekkora kudarc… Szerintem nincs szükség belenyúlni a válogatottba, az öregek el fognak menni, ha lesznek jobbak, de a válogatottba nem tanulni jár az ember” – hangsúlyozta újra Kozák.
A Szlovák Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága hétfőn ül össze, Ján Kováčik azt ígérte, jövő héten bemutathatják az új trénert. Kozák szavaira csak annyit reagált: Janko, te egy szabad ember vagy, én is szabadon fogom meghozni a döntésem. Többször is előfordult, hogy nem voltunk azonos véleményem, ez is olyan helyzet.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.