Wimbledon – Fucsovics 32 közé jutott

Fucsovics Márton

Fucsovics Márton pályafutása során először bejutott a 32 közé a wimbledoni teniszbajnokságon.

A 29 éves magyar éljátékosra, aki az első fordulóban a 19. helyen kiemelt olasz Jannik Sinnert búcsúztatta, ezúttal a 27 esztendős Jiri Veselý várt. A cseh teniszező pályafutása legjobbjaként, még 2015-ben 35. is volt az ATP-rangsorban, amelyen jelenleg a 72. pozíciót foglalja el. Idei (8/9) és karriermérlegében is (130/146) több volt a vereség, mint a győzelem. Pályafutása során eddig két ATP-tornán diadalmaskodott: 2015-ben Aucklandben, 2020-ban pedig Púnában.

A világranglistán 48. Fucsovics és balkezes riválisa eddig kétszer találkozott: 2020-ban a dohai kemény pályás viadal selejtezőjében a magyar, 2015-ben Prostejovban egy Challenger-versenyen, salakon Veselý nyert.

Szerdai összecsapásukon a cseh teniszező jutott először bréklabához, de Fucsovics ezt hárította, majd 3:2-es vezetésénél – második fogadóelőnyét egy szép egyenes tenyeressel kihasználva – elvette riválisa szerváját, a folytatásban pedig adogatóként magabiztos játékkal 42 perc után szettelőnybe került.

A második játszmában a nyíregyházi játékos egy kiváló, röviden visszaküldött adogatásfogadással azonnal brékelni tudott, és mivel adogatóként szinte hiba nélkül teniszezett, 5:4-nél előnye megduplázásáért szerválhatott. Az első két pontot ekkor Veselý nyerte, aki azonban a következő labdamenet után – 15:30-nál – a derekát fájlalva pályán kívüli ápolást kért, majd feladta a mérkőzést.

Fucsovics a 32 között a kilencedik helyen kiemelt argentin Diego Schwartzmannal, vagy a hazai közönség előtt szereplő Liam Broadyval (143.) találkozik. A magyar játékos párosban és vegyes párosban is játszik a füves pályás Grand Slam-tornán: előbbiben az olasz Stefano Travaglia oldalán a Radu Albot, Nikoloz Baszilasvili moldovai, georgiai kettőssel csap össze, míg utóbbiban – Babos Tímea partnereként – az indiai Sania Mirza és Rohan Bopanna ellen kezd.

Érdekes

Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

férfiak:

Fucsovics Márton–Jiří Veselý (cseh) 6:3, 5:4-nél Veselý feladta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?