Weiss: „Ha hármat rúgtak a Fradinak, tudnak valamit”

DAC
Pozsony |

Hatodszor szerepel európai kupasorozat csoportkörében a pozsonyi Slovan, amely ma (21.00) a feröeri Klaksvík ellen kezdi meg idei EKL-meccseinek sorát.

Az égszínkékeknek nem erősségük a rajt az európai színtér csoportköreiben, az eddigi öt alkalomból egyedül a Besiktas ellen tudtak győzelemmel indítani (4:2 az EL 2019/20-as idényében), a Bilbao (1:2), a Napoli (0:2) és a Köbenhavn (1:3) túl nagy falatnak bizonyult, de tavaly a litván Zalgirist (0:0) sem tudták legyőzni a nyitányon.

Papíron most a legkönnyebb a dolguk, hiszen a feröeri Klaksvík lesz az ellenfelük. A szigetországi klub sporttörténelmet írt a csoportkörbe jutással, de már előtte, a BL-selejtezők során reflektorfénybe került a Ferencváros, majd a svéd Häcken búcsúztatásával. Utána két elveszített párharc következett számukra, de a Molde és a Sheriff Tiraspol is megizzadt ellenük. Valami hasonlóra számít a mai meccsen is Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője.

„Ha a Fradinak hihetetlennek tűnő három gólt rúgtak egy félidő alatt, akkor tudnak valamit. És utána sem kaptak gólt, vagyis jól szervezett a játékuk. Három jó csatáruk van, hatalmasak a bedobásaik. Figyelnünk kell, hogy keveset szabálytalankodjunk, mert a rögzített helyzetekben erősek. Gyorsan kell játszanunk, kihasználni az üres területeket, megnyerni az egy az egy elleni párharcokat. Persze, ezt könnyű felvázolnia táblára az öltözőben, de már nehezebb megvalósítani a pályán” – magyarázta Weiss a tegnapi sajtótájékoztatón, hozzátéve, fia négy napja edz teljes intenzitással a csapattal.

Érdekesség, hogy a pozsonyiak három évvel ezelőtt BL-selejtezőn is a Klaksvíkkal találkoztak volna, de a Covid-járvány idején egymeccses párharc elmaradt, mivel a Slovan keretében pozitív teszteket produkáltak többen is. Így az UEFA játék nélkül a feröerieket juttatta tovább.

„Elsősorban értékesíteni kell a helyzeteinket, amelyekből biztosan lesz több, ez az utóbbi meccseinken nem igazán ment. Kulcsfontosságú lesz a támadásbefejezés” – mondta Nino Marcelli, a Slovan 18 éves játékosa, utalva egyebek mellett a vasárnapi dunaszerdahelyi bajnokira, amelyen 3:1-re kikaptak a DAC-tól.

Ami a Klaksvíkot illeti, a feröeri bajnok hétvégén csak 1:1-es döntetlen ért el a Toftir ellen a bajnokság 21. fordulójában, de még így is négy pont az előnye a tabella élén. Az ötezres város csapatának gólját Árni Frederiksberg szerezte, aki az új nemzetközi idényben 6 gólnál és 2 gólpassznál jár. De a feröeri Premier League-ben Pall Klettskard a házi gólkirályuk.

„Az utolsó szezonokban jó munkát végeztek, sokat fejlődtek. Kiváló mentalitású az együttesük, nekünk így 100%-ot kell nyújtani, küzdeni kell ellenük az elejétől a végéig. Mindannyian tudjuk, mennyire fontos lenne három pontot szerezni” – mondta Kevin Wimmer, a Slovan osztrák védője.

A meccsre – melyet az STV sportcsatornája élőben közvetít – tegnap a tízezredik belépő is elkelt. A találkozón osztrák játékvezetői csapat dirigál majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?