Weiss behívta Ďuricát, s a kezdőben számít rá

Jereván/Szenc |

<p>„Vállalom a felelősséget - jelentette ki Vladimír Weiss, a szlovák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az Örményországban elszenvedett 3:1-es vereség után. - Olyan játékosokat küldtem pályára, akik nem a maximumot nyújtották.</p>

Heten vagy nyolcan jóval a tudásuk alatt teljesítettek, így nem lehet jó eredményt elérni. Az ellenfél egyértelműen jobb volt, és megérdemelten győzött. Mi sem fogunk azonban siránkozni, a csoport továbbra is teljesen nyílt, hat pontunk van, pontosan ugyanannyi, mint a vb-selejtezősorozatban három meccs után. Az írek elleni keddi meccsen azonban vissza kell térnünk ahhoz a játékstílushoz, amellyel korábban eredményesek voltunk.“ A keddi zsolnai találkozón azonban biztosan nem léphet pályára a középhátvéd Martin Škrtel, mivel összeszedte második sárga lapját. „Neheztelek az olasz bíróra, aki a meccs elejétől fogva csak azt várta, mikor adhat nekem lapot. Szigorú ítélet volt, attól fogva nagyon aggódtam, nehogy kiállítson. A meccsre egyébként jól felkészültünk, de azért az meglepett, milyen jól futballoztak. Nagyon gyorsak voltak, nem számítottam rá, hogy ennyire jók lesznek“ - nyilatkozta a Liverpool hátvédje, akinek helyére a szövetségi Ján Ďuricát hívta be.
A Lokomotiv Moszkva védője a világbajnokság után kikerült a keretből, de Weiss hangsúlyozta, a megromlott viszony már a múlté. „Volt közöttünk némi nézeteltérés, amiért meg akartam büntetni, de most úgy alakult, hogy mégis viszszahívom a válogatottba - mondta a szlovák szakvezető. - Janko jó fiú, és helye van a csapatban. Láttam a Szaturn elleni meccsét, és jó barátom, Jurij Szjomin, a Lokomotiv edzője is mindig elismerően szól róla. Remélem, hogy most is ugyanolyan lelkesedéssel fog futballozni a címeres mezben, ahogy eddig, a kezdőcsapatban számolok vele.“ (SITA,TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?