Wéber Gábor: Kommentátornak autóversenyző, autóversenyzőnek kommentátor

Pár hete Poprádon egy konferencia panelbeszélgetése során mutattak rá egykori szlovákiai élsportolók, mennyire könnyű vagy épp nehéz átülni a mikrofon mögé, megszokni, hogy nem alakíthatják az eseményeket, csak megbeszélhetik azokat.

Kettős karrier

Wéber Gábor esete, aki évek óta (szak)kommentátora a Forma–1-es versenyhétvégéknek a magyarországi sportcsatornákon, némiképp eltér ettől. Ő autós újságíróként már megírt jó pár cikket, amikor pilótaként bekerült az első jelentős versenysorozatába, illetve párhuzamosan mindkét vonalon építhette a karrierjét.

„2002-ben kezdtem el versenyezni, de attól teljesen függetlenül jött egy lehetőség az RTL Klubtól, amely abban az évben szerezte meg a Forma–1 közvetítési jogait. Akkor műsorszerkezetileg is volt egy váltás. Az MTV a 80-as évek végén állt át a kétkommentátoros formára, de akkoriban csak az időmérő edzést és a futamot közvetítették, ami úgy nézett ki, hogy kezdés előtt egy perccel kapcsoltak a helyszínre, az autók már a rajtrácson álltak. Majd miután lement a verseny, elköszöntek, semmilyen felvezető műsor nem volt. A 2002-es váltás ebben az irányban is elmozdulást jelentett, az RTL-esek többet szerettek volna belerakni, kicsit modernizálni a formátumot, hogy a háttérdolgokat is kibeszélhessük nézők előtt” – kezdte mesélni lapunknak Wéber.

15-ből 2

Az új koncepció megvalósításához első körben 15 olyan újságírót hívtak meg, aki valamilyen szinten foglalkozott a Forma–1-gyel. Egy-két adás után ez a szám háromra redukálódott, az alapján, ki mennyire volt képernyőképes, mennyire tudott televíziós szinten is kommunikálni. „Az írott sajtó az egészen más műfaj. Lehet, hogy valamit órákon keresztül elemezve, utánajárva remekül meg tudsz írni, de nem biztos, hogy ez televízióban néhány másodpercben röviden, tömören összefoglalható. Tök más a dolog, így végül Szabó Robival ketten maradtunk, vele aztán éveken át csináltuk a szakértősdit.”

Akkoriban Palik László volt a csatornán a sportág fő kommentátora, aki tereprali-versenyzőként és a Hungaroring akkori vezérigazgatójaként nem mindig tudta magát szabaddá tenni a versenyek idejére. Kellett egy váltótárs, így az addigi stúdiós beszélgetései alapján Wéber Gábor ülhetett oda időnként Czollner Gyula mellé, és 2003-tól – ha rendszertelen időközönként is – már élőben kommentálhatta a futamokat.

2012-ben a közvetítési jogok újfent a köztévéhez kerültek, velük együtt Wéber Gábor is visszatért az MTVA-hoz. 2019-ben pedig, amikor Szujó Zoltán hirtelen távozott, érkezett a felkérés, hogy vegye át a vezető kommentátori szerepet.

Hibrid szereplő

„Nekem ez még mindig egy kicsit furcsa felállás, mert egy köztes, hibrid szereplőnek érzem magam. Se nem vagyok klasszikus vezető kommentátor, nem úgy teszem a dolgom, mint egy sportriporter, se nem klasszikus szakkommentátor, épp az újságírói előéletem miatt. Kommentátornak autóversenyző, autóversenyzőnek inkább kommentátor vagyok. Illetve egyszerre mind a kettő. Sokszor, amikor ott ül mellettem Michelisz Norbi, Kiss Norbi vagy Nagy Dani, velük úgy vitatok meg dolgokat, hogy saját magam is tudom a kérdésemre a választ, inkább csak véleményt ütköztetünk. Míg egy klasszikus felállásban te kommentátorként megkérdezed a szakkomentátort, hogy ez vagy az miért is történt, mondja el a technikai, szakmai hátterét egy-egy dolognak, te meg viszed az adást. Én meg kicsit egyszemélyes zenekarként funkcionálok, de igyekszem nem túlspilázni a szerepem, és alákérdezek a srácoknak.”

Az érkező válaszok pedig nem mindig vannak összhangban azzal, amit Wéber Gábor gondol. „Nagyon szeretem, amikor nem értünk egyet. Nem rossz, ha mindenki ugyanazt gondolja, de az a nézőnek kevésbé érdekes. Azt szeretem, ha vannak helyzetek, mint például a Hamilton–Verstappen csata mondjuk Brazíliában, amit eltérően értékelünk, hogy a holland kiterelte vagy nem terelte ki a riválist. Ahány néző, annyiféle megközelítés, annyiféleképp látja otthon az ember a dolgot, és jó, ha mindkét nézőpontból kap érveket.”

Nem kell PC-nek lenni

Ez tehát nem zavarta/zavarja Wéber Gábort, ellenben a műsorvezetés klasszikus elemeivel meg kellett küzdenie. Tartani a kereteket, a beköszönést, adni egy ívet a versenynek, azaz csupa olyan dologra figyelni, ami szakkommentátorként nem tartozott a „munkaköri leírásába”. Emellett pedig a véleményformálás terén is kicsit jobban meg van kötve a keze. Vagy talán nem is annyira?

„Néha ki kell bújnom a saját bőrömből, mert amit legszívesebben mondanék vagy amivel foglalkoznék, azt felülírják az adás vezető kommentátori teendői – jegyzi meg Wéber. – Persze rengeteg támadás ér, hogy kinek drukkolok aktuálisan. Őket legszívesebben egymásnak ereszteném, hogy előbb egymással beszéljék meg, kinek is drukkolok, mert egyszerre ennyifelé nem tudok külön drukkolni. Igyekszem középen maradni, illetve mindig az aktuális történések alapján vizsgálom a dolgokat. De nem is akarok mindenáron politikailag korrekt maradni. Egy nagyon középvonalas, senkit nem bántó, semmilyen véleményt meg nem formáló kommentátor nekem unalmas. Én nem ilyen vagyok, szeretem kimondani, amit gondolok. Lehet, hogy adott esetben ez nem egyezik a néző véleményével, az is, hogy ez nem a jó vélemény, mert két nap múlva már én is máshogy gondolom. Sokkal jobb, ha az embernek van tapasztalata, és magabiztos abban, hogy itt és itt miért ez lenne a helyes döntés és ez történt, azt mondja ki. Mert ezzel a nézőnek is segít. Aztán ha vannak újabb fejlemények, akkor adott esetben lehet ezen változtatni. Bár ez ritkán történik meg – nevet fel Wéber. – Nem azért, mert annyira fafejű lennék, és képtelen vagyok belátni a hibáimat, csak viszonylag jó százalékban ráérzek szituációkra.”

Szórakoztatva nevelni

A kis fűszerezést hasznosnak tartja kommentáláskor, mint ahogy akkor sem tud és akar csöndben maradni, ha valaki eltúlzottan reagál egy eseményre, mint például ahogy azt a Mercedes tette a Sao Pauló-i kizárásakor.

„Csinálhatnám azt, hogy csöndben maradok, hagyom, hogy majd a néző döntse el magában a dolgot, és nem fűzök hozzá semmit. De magyar és bármilyen viszonylatban a se hús-se hal kommentátorok sehol nem tartoznak az emlékezetesek közé. Azok korrekt iparosok, akik elmondják, hogy A-tól B-ig megy a labda, és ha gól, akkor gól. Leközvetítik úgy a meccset, ahogy egy mesterséges intelligencia is le tudná egy program alapján. Szerintem viszont nekem pont az is a szerepem, hogy adjak egy kontex- tust, és megpróbáljam megfejteni, mi miért történt. Nem akarok senkinek a szájába rágni valamit. Az én véleményem egyértelmű, és nem kell vele egyet érteni. De ha megadok minden lehetséges összefüggést és a dolgok mögé engedek bepillantást, akkor a néző már saját maga is kialakíthatja a véleményét. Ezt szeretem, nem nagyképűen, de azért edukálni a nézőt minden egyes versenyen. Hogy legyen egy saját Forma–1-es értelmezésük, hogy meglássák egy idő után az összefüggéseket, amiken én nagyon sokat dolgozom, és napi szinten benne vagyok a dolgokban, akár technikailag, akár más módon a háttértörténésekben.”

Állandó figyelem

Egy Forma–1-es hétvége manapság sokórányi élő közvetítést jelent, a szabadedzésektől kezdve egészen a futam utáni stúdióbeszélgetésekig. Ezek alatt pedig mindig végig fent kell tartani a néző érdeklődését, mindig valami újat, újabb adalékot szolgáltatva. „Két dolog segít nekem nagyon. Egyrészt nagyon profi a stáb, a műsort készítők is egytől egyig imádják és értik a Forma–1-et. Régóta dolgozunk együtt, összeszokott, profi csapatként, szinte magától megy a munka. Napi kapcsolatban vagyunk egész héten, ez egy állandó munkafolyamat. Mindenki minden nap látja, mik a történések, igazából soha nem esünk ki belőle, kicsit olyan, mint állandóan edzésben lenni. Nem arról szól a dolog, hogy mondjuk kéthetente rákészülünk a hétvégére, és közben meg ezer más dologgal, cselgáncssal vagy ritmikus sportgimnasztikával foglalkozunk. Egy őrláng mindig ég. Minden nap minden nekem fontos hírcsatornát megnézek, követem a csapatok bejegyzéseit Twitteren, a versenyzőkét, a legfontosabb technikai szakírók friss cikkeit, így napi szintre le tudnám bontani, aznap milyen fontos új infó jelent meg. Így amikor elérkezünk a hétvégéhez és a néző meghall engem, a hétfői történés már topic offnak hat szombaton, mert annyi minden rárakódott időközben. Ezért szoktam kulcsszavakat jegyzetelni, nehogy emiatt átfussak dolgok felett. Azt kell néznem, a néző mikor kapcsolta ki a Forma–1-et és mikor jön vissza a tévéhez újra, és neki ez a hétfői dolog is fontos köztes esemény lehet.”

Nevesíteni a szereplőket

Emellett más puskák is kerülnek a kommentátori asztalra: mindig ott van a pályarajz, néhány adat a helyszínről, statisztikák, a világbajnokság állása. És persze jön az élő internetes adathalmaz gumihasználatról, köridőkről, részidőkről, hol milyen sebességgel hajtanak a pilóták. „Ami első hallásra talán száraznak is tűnhet, de ha ezek nem lennének, sokkal üresebb lenne a közvetítés. Ha megakad a rendszer, vagy épp megtörténik, hogy két fontos papírt nem viszek magammal, le tudom vezényelni az egészet, de a kis pici pluszok nagyon hiányoznak – mondja Wéber, elárulva, egyik gyengéje a versenymérnökök, csapatstratégák, sportigazgatók neve. – Ezeket 99-100%-ra tudom fejből is. De ha hirtelen történik valami, csapaton belül a kevésbé ismert versenymérnökök neve nem mindig ugrik be. Például Mick Schumacher és Nyikita Mazepin versenymérnökét szoktam összekeverni. Olyankor jó belenézni a papírba, mert fontos dolognak tartom, hogy megszemélyesítsem őket. Mutatják őket néha a kamerák is, szerintem ezzel a néző is még közelebbnek érzi magához a történéseket.”

Ezt tényleg én írtam?!

Wéber minden szavából sugárzik, mennyire szereti, amit csinál, és mennyire fontos neki az, hogy jól csinálja. A profizmusa, hozzáértése a képernyőn keresztül is érezhető – mégis, vannak olyan dolgok, amiket legszívesebben meg nem történtté nyilvánítana, mondatok, amiket visszaszívna, szegezzük neki a kérdést.

„Szerintem ilyen mindenkinek van. Néha megnézem magam, vagy csak belefutok egy-egy régebbi felvételbe, és nevetek magamon mai fejjel, hogy úristen… Főleg a fiatalságom heve az, ami megmosolyogtat. 15-20 éve, amikor kezdtem, még inkább ráugrottam egy-egy szituációra és azonnal véleményt alkottam, ma már hajlamosabb vagyok arra, hogy jobban megnézem a dolgot más oldalról is, még több aspektusból, de ettől függetlenül ugyanúgy kimondom, ha valamit egyértelműnek gondolok. Korábban még hamarabb megalkottam ezt a véleményt.”

Ráadásul ha az ember le is írja ezt a véleményt, jóval kisebb tere van azt korrigálni később. Gyakorló újságíróként – most jelent meg a harmadik könyve – ezzel Wéber Gábor is nemegyszer szembesül, és néha mosolyog egy-egy korábbi cikke fölött. „Ezt tényleg én írtam?! – szoktam magamtól kérdezni. Pedig nyilván változunk, miközben belülről azt érezzük, hogy ugyanolyanok vagyunk. Jó esetben jó irányba haladunk, szakmailag csiszolódunk – jegyzi meg a kommentátor, aki ettől függetlenül szívesen hallgatja meg régebbi közvetítéseit. – A 2008-as utolsó futamra, a Brazil Nagydíjra például jó emlékezni. Massa és Hamilton között az utolsó másodpercekben dőlt el, hogy ki lesz a világbajnok. Czollner Gyuszival nyomtuk párban, és a mai napig azt gondolom, hogy nagyon jól lehoztuk a közvetítést. Az egy teljesen hibátlan közvetítés volt, pedig nem lehetett készülni egy utolsó körös drámára. A legelső közvetítésemet nagyon rég nem láttam, és nincs is a fejemben, hogy milyen lehetett és hogyan hangzott. De biztos, hogy azóta javultam, ha másban nem, legalább a tanulható részében a kommentálásnak, amit iskolapadban sosem tanultam.”