Vlhová és a kajakosok az év sportolói

év sprtolói
Pozsony |

A megszokottnál jóval visszafogottabb körülmények között hirdették ki a szlovákiai sportújságírók hagyományos ankétjának eredményét: egyéniben ismét az alpesi síző Petra Vlhová, a csapatoknál a kajaknégyes diadalmaskodott.

A Szlovák Olimpiai és Sportbizottság felújított pozsonyi székházában minden egy kicsit komorabb volt, mint azt az Év-sportolója korábbi díjátadóin megszoktuk: a Szlovák Nemzeti Színház elegáns terei helyett a Dom športu múzeumi termeinek félhomályában jelentették be a szavazás végeredményét; a sportolók közül alig néhányan lehettek csak jelen. Gálaműsor, élő közvetítés és az egész évi sportteljesítményekért joggal kijáró ünneplés helyett tévéstábok és újságírók diszkrét tapsa fogadta 2021 legjobbjait. Akik viszont mind hangsúlyozták – a díjátadókkal együtt –, hogy a tavalyi, teljesen online gála után már ennek is örülni kell a járvány idején.

S hálásak voltak a sportolók is az újságírói szavazatokért: a mai vk-versenyére készülő Petra Vlhová egy húsz másodperces videóban köszönte meg a voksokat. A 2020/21-es összetettbeli vk-győztese hangsúlyozta, nagyra értékeli, hogy zsinórban harmadszor végzett az első helyen – ez még senkinek sem sikerült eddig. Az örökrangsorban az alpesi síző utolérte a szintén háromoszoros díjazott Peter Sagan–Anastasia Kuzmina kettőst, s már csak a négyszeres év sportolója Michal Martikán és az ötszörös első Martina Moravcová előzi meg.

Érdekes

Az év sportolója

Egyéni sportolók

1. Petra Vlhová (alpesi sí) 1157 pont (80 – 36 – 1) 121x

2. Zuzana Rehák Štefečeková (sílövészet) 1109 pont (39 – 72 – 4) 121x

3. Jakub Grigar (vízi szlalom) 771 pont (1 – 4 – 62) 107x

4. Rory Sabbatini (golf) 650 pont (0 – 0 – 10) 107x

5. Erik Černák (jégkorong) 557 pont (0 – 1 – 20) 96x

6. Filip Polášek (tenisz) 482 pont (0 – 0 – 6) 108x

7. Milan Škriniar (labdarúgás) 402 pont (1 – 5 – 5) 90x

8. Peter Sagan (kerékpár) 370 pont (0 – 2 – 6) 89x

9. Jozef Metelka (parakerékpár) 161 pont (0 – 0 – 3) 45x

10. Peter Cehlárik (jégkorong) 129 pont (0 – 0 – 0) 44x

Csapatok

1. A kajaknégyes 340 pont (108 – 6 – 4) 118x

2. A szlovák jégkorong-válogatott 115 pont (6 – 43 – 11) 60x

3. 3xC1-es vízi szlalomos hajóraj 72 pont (1 – 26 – 17) 44x

A pontszám után zárójelben az szerepel, hány szavazólapon szerepelt első, második és harmadik helyen az adott sportoló, valamint hogy összesen hány szavazólapon jelent meg a neve a top 10-ben.

Zuzana Rehák Štefečeková 2012-ben már megnyerte az ankétot, és a traplövészetben szerzett tokiói olimpiai bajnoki címe miatt idén is nagy esélyes volt. Végül a világcsúcsdöntés ellenére is „csak a második helyet szerezte meg a szavazáson. „A lényeg a trófeán van. Azzal, hogy milyen szám szerepel rajta, sosem foglalkozom különösebben – mondta a mindig laza 37 éves sportlövő, akinek neve Vlhováéhoz hasonlóan mind a 121 szavazólapon szerepelt.

A dobogó harmadik fokára reálisan ketten voltak esélyesek: az egyaránt olimpiai ezüstérmes Jakub Grigar és Rory Sabbatini. A pontszámok alapján egyértelmű volt a vízi szlalomos újabb „érme” a honosított golfozóval szemben. „Mindig néztem a gálákat, és sosem hittem volna, hogy ilyen nevek mellett állhatok egyszer én is” – jegyezte meg a csupa mosoly 24 éves kajakos az első díjátadóján.

Vlček Erik ellenben már rutinos résztvevőnek számít az ilyen eseményeken (is), ő, valamint Botek Ádám és az edző, Likér Péter képviselte tegnap a kajaknégyest, Samuel Baláž, Denis Myšák és Zalka Csaba karanténban van. Az olimpiai bronzérmes, Eb- és vb-ezüstérmes egység toronymagasan nyerte a csapatoknak kiírt kategóriát (az említettekkel külön cikkekben foglalkozunk). Csupán három újságíró nem jelölte őket a top háromba, ahol rajtuk kívül a nyolc év után vb-negyeddöntős hokiválogatott és a zsinórban kilencedik vb-jén is érmes vízi szlalomos hajóraj (3xC1) került.

A szokásokhoz híven tovább bővült a sportlegendák köre. Ezúttal Szöul olimpiai bajnokát, az 57 éves egykori teniszezőt, a szövetségi kapitányként is sikeres Miloslav Mečířt érte a megtiszteltetés. Az év tehetsége Martin Svrček kerékpáros lett, az év parasportolójának pedig a kerékpáros Jozef Metelkát választották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?