Vlhová célja Jasnán: 200 pont

Vlhová

Matej Gemza, a Vlha team szlovák edzője szerint maximális elvárásokkal vágnak neki az alpesi sízők hazai, jasnái világkupa-hétvégéjének.

A szombati óriás-műlesiklásban és a vasárnapi szlalomban is a győzelem lesz Petra Vlhová célja, mondta a tegnapi online sajtótájékoztatón Gemza, hozzátéve, természetesen majd az adott napokon derül csak ki, milyen eredmény lehet reális. Azt ugyanis ő sem tagadta, hogy Vlhová kisebb hullámvölgybe került a hosszabbik számban. „Edzéseken jó benne, versenyeken azonban nem… Dolgozunk a problémán. Fizikálisan Peťa rendben van, fejben kell jól beállítani a dolgokat – jegyezte meg Gemza.

Épp a mentális állapot volt az egyik tényező, amivel a szakember védence rossz olaszországi eredményét magyarázta szuper-G-ben, amelyben Vlhová a 32. hellyel kiszorult a pontszerzők közül is. „Ő ugyan nem látta a norvég Kajsa Vickhoff Lie hatalmas bukását, mivel már a rajtra készült. De ilyenkor fél órára megszakítják a versenyt, helikopterrel viszik kórházba a sízőt, és hiába mondja az edzője, hogy igazán nagy baja nincs (a lába tört el – a szerk. megj.), pszichésen ezt lehetetlen kizárni a tudatból – jegyezte meg Gemza.

Ugyanakkor a szuper-G-n kívül a lesiklással elégedett volt a stáb, a 9. és 12. hely remek eredménynek számít: egyrészt Vlhová az edzéseket csak a 20. hely környékén zárta, másrészt most először jártak a Val di Fassa-i versenyhelyszínen. „Lesiklásban Peťa a teljesítőképessége határán mozgott – tette hozzá Gemza.

A tegnapi phenőnap után ma már erőnléti edzés vár a szlovák alpesi sízőre, szerdától pedig már Jasnán fog gyakorolni. „Mindig örülök, ha hazajöhetek, de arra is figyelnem kell, nehogy túlzottan ellazuljak, mentálisan ez teljesen más verseny lesz, mint a külföldiek. Nagyon sajnálom, hogy nem szurkolhatnak a helyszínen a rajongók, remélem, a képernyők előtt fognak nekem szorítani – üzente kisfilmjében Vlhová.

A 25 éves síző a nehéz, hosszabb pályákat kedveli, ezen kívül azonban a stábja semmilyen speciális dolgot nem oldott a pálya előkészítésével kapcsolatban. A szervezők a hat évvel ezelőtti vk-futammal összehasonlítva a célt forgatták el egy kicsit, ahova szánokkal húzták be a helyére a főszponzor autómárka legújabb modelljét. Még nagyobb attrakcó lesz azonban a sportág sztárjának, az amerikai Mikaela Shiffrinnek az érkezése, aki helikopterrel érkezik majd közvetlenül Jasnára. Rajta kívül csak a svájci sízők jönnek repülővel Poprádra, minden más résztvevő a megszokott módon, autókkal utazik az Alacsony-Tátrába.

A versenyekre március 6-án és 7-én kerül sor, addig is a szervezők minden nap jelentkeznek az online stúdióból kulisszatitkokkal, friss hírekkel és nyereményjátékokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?