Vitalij Klicsko és Erik Morales is bekerül az ökölvívás legendái közé

Vitalij Klicsko
CANASTOTA |

Az ukrán Vitalij Klicsko és a mexikói Erik Morales is bekerül az ökölvívó nemzetközi Hírességek Csarnokába, amely az egyesült államokbeli Canastotában található.

"Sok bokszoló álma, hogy bekerüljön a Hírességek Csarnokába" - mondta Vitalij Klicsko, korábbi profi nehézsúlyú világbajnok, aki 2014 óta Kijev polgármestere. Hozzátette: bár gondolt rá, mégsem számított arra, hogy egy nap majd ő is ott lesz a legendás ökölvívók között, akik számára is példaképek voltak.


Vitalij Klicsko 1996 és 2013 között volt profi ökölvívó, pályafutásának ebben az időszakában két veresége mellett negyvenöt alkalommal nyert, ebből negyvenegyszer K.O.-val vagy technikai K.O.-val.
A most beválasztott négy ökölvívó között van még Erik Morales, aki profiként négy különböző súlycsoportban szerzett világbajnoki övet.


A nem sportolói kategóriában elismert öt személy egyike a német Klaus-Peter Kohl, a Klicsko fivérek mellett korábban több magyar ökölvívót - többek között Balzsay Károlyt, Erdei Zsoltot, Kovács Istvánt - foglalkoztató hamburgi Universum Box-Promotion promótere, aki több mint 2100 profi mérkőzést szervezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?