Visszatért régi sikerei színhelyére

Elég régen. Még ősszel mondtam a klubelnöknek, ha az új évben sem kezdődik el a tengerentúli bajnokság, akkor január közepén számíthatnak rám. Mivel tizenegy évvel ezelőtt – az akkori NHL-es sztrájk ideje alatt – két mérkőzést játszottam a kassai együttesben, nem lett volna sportszerű, ha most nemet mondok a poprádiaknak.

Az újságok viszont azt is írták, hogy komoly tárgyalásokat folytatott a kassaiakkal...

Ők kerestek fel, s természetesen velük is elbeszélgettem, de semmiben sem állapodtunk meg. Azért választottam a Popradot, mert itt nőttem fel, itt értem el első sikereimet, tehát sokat köszönhetek anyaegyesületemnek. Egyelőre csak hat mérkőzésre szól a szerződés, semmi extra összeget nem kapok szereplésemért. Most nem a pénz számít! A kassai klubelnök az utolsó pillanatig kapcsolatban volt velem. Tudom, csalódtak, hogy így döntöttem. Különben orosz, német és svájci élcsapatok is felkerestek, s nem kis összeget ígértek. Nekem sokkal fontosabb volt, hogy visszatérjek régi sikerem színhelyére.

Február elején visszamegy a tengerentúlra. Miért?

Ott van ugyanis a családom. Az egyik fiam fontos tétmeccseket játszik három hét múlva, s szeretném őt látni. Ha törlik a 2004/2005-ös NHL-es idényt, akkor visszautazom Szlovákiába.

Marad továbbra is a Popradban? Vagy esetleg a rájátszásban a kassaiakat erősíti majd?

Ezen még nem gondolkodtam komolyabban, most azon fáradozom, hogy minél több pontot szerezzünk, és a tabellán sikerüljön előbbre lépnünk. A hogyan továbbról majd egy hónap múlva tárgyalunk, de minden jel szerint maradok. Természetesen, ha nem lesz változás az NHL-ben.

Milyen érzés volt közel két évtizedet követően ismét a Poprad mezében jégre lépni?

Elmondhatatlan. Eléggé lámpalázas voltam az első meccs előtt, sokkal jobban izgultam, mint a kanadai-amerikai profi bajnokságban. A Skalica szurkolói nagyon sportszerűek voltak, kezdettől fogva jól játszottunk, s ami a legfontosabb, idegenben szereztünk három pontot. És én is egy góllal hozzájárultam a győzelemhez.

Bondrával két meccset nyert a Poprad, legutóbb az éllovas Slovant leckéztette meg – telt ház előtt...

Méghozzá úgy nyertünk, hogy három gól ellenében egyet sem kaptunk. Felemelő érzés volt hatezer néző előtt hokizni. És az utolsó dudaszót követő vastaps meg a tengerentúli nagy ovációkra emlékeztetett.

Előtte hónapokon át nem játszott. Nem hiányzott a hoki?

De, nagyon! Azonban bíztam abban, hogy az illetékesek és a játékosok képviselői megegyeznek, s ha a tervezettnél jóval később is, ám elkezdődik a NHL. Sajnos, nem így történt, tévedtem.

Nagyon úgy néz ki, hogy törlik a szezont, mert az érdekeltek nem és nem tudnak közös nevezőre jutni. Kinek jó ez a kötélhúzás?

Senkinek, legfőképp a szurkolóknak nem, akik egyre türelmetlenebbek. Ők meccseket szeretnének látni, kedvenc csapatuknak szurkolni, nem pedig mindenféle kósza, légből kapott híreket olvasni.

Az NHL-vezérek azt mondták, ha a hokisok hajlandóak lennének a kompromisszumra, akkor már régen megállapodtak volna.

Mi már többször is léptünk, most már rajtuk a sor. A végtelenségig nem hátrálhatunk! Most már nagyon úgy néz ki, hogy a bajnokságból nem lesz semmi...

Közeledik a világbajnokság. Peter Bondrát láthatjuk majd a bécsi vb-n?

Ha formában leszek és az edzők is beválogatnak, akkor semmi akadálya. Maholnap 37 éves leszek, ennek ellenére még nem mondtam le arról, hogy jégre lépjek a torinói téli olimpián.