Világi marasztalja Schäfer Andrást

Schäfer András

Világi Oszkár, az FC DAC 1904 tulajdonosa azt szeretné, ha Schäfer András mindenképpen a klubnál maradna a szezon végéig.

A közmédiának adott interjújában a sportvezető leszögezte, természetesen ha a téli átigazolási időszakban olyan ajánlat érkezik a 2021-es esztendő legjobb magyar futballistájának választott középpályásért, amely neki és az egyesületnek is elfogadható, akkor leülnek tárgyalni, de nagyon örülne neki, ha a 22 éves játékos maradna.

Schäfert a klub szurkolói az őszi idény legjobbjának választották, a középpályás a szavazatok 50,27 százalékát kapta. A 2014 óta létező internetes voksoláson ez a második legfölényesebb siker a csapatkapitány Kalmár Zsolt egy évvel ezelőtti 51,69 százaléka után.

Világi Oszkár a közelmúlt történéseivel kapcsolatban elmondta, egyelőre úgy tűnik, bejött az edzőváltás, hiszen a Kisvárdától érkező Joao Janeiro irányításával eddigi öt bajnokiján három győzelmet aratott, és kétszer játszott döntetlent a gárda, ráadásul "ugyanazok a játékosok, teljesen másképp játszanak", mint korábban.

"A bajnokságban még bármi megtörténhet, az erő megvan bennünk, ezt kell győzelmekké alakítanunk" - tette hozzá Világi Oszkár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?