VIDEÓ: Plíšková dühében szétverte a bírói széket

Karolina Plíšková
Róma |

Karolina Plíšková annyira dühös volt a bíróra, hogy kezfogás helyett örjöngve szétverte a székét. Nem mondjuk, hogy alaptalanul volt dühös a cseh 5. kiemelt teniszezőnő, de ez azért túlzás volt.
 

A 3,35 millió dollár összdíjazású római tenisztorna második fordulójában rendezett mérkőzés befejezése igazán emlékezetesen alakult. Minden azzal kezdődött, hogy a döntő szettben, 5:5-ös játszmaállásnál és egyenlőnél az egyik vonalbíró hibásan kintnek látta Plískova labdamenetet lezáró lecsapását.


Rossz döntés volt, szabad szemmel is jól látható volt, hogy a labda még belűről sem csípte a vonalat, nem hogy kint lett volna. Hiába reklamált egyre kétségbeesettebben a csehek volt világelsője, sem a főbíró, sem az ellenőr nem volt hajlandó felülbírálni a döntést. A főbíró azt mondta, az ilyenkor szokásos labdanyomot "elvesztették", ezért nem tudják megnézni, míg Sakkari állította, ő "nem látta" a labdát.


És a java még csak ezután jött, Plíšková "természetesen" elvesztette a meccset, a görög Maria Szakkari győzött. A mérkőzés után fegyelmezetten gratulált a győztesnek, majd kezét nyújtva a bíróhoz lépett, amikor egyszercsak előtörtek belőle az indulatok. Mintha egy fát próbált volna meg kivágni, háromszor is keményen odavágott ütőjével a bírói széknek. Íme: 
 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?