Vida Máté: „Nem volt kérdés: ha hív a DAC, én jövök”

Vida Máté

Vida Máté személyében háromszoros magyar válogatott középpályással erősített a DAC gárdája. Néhány hetes tárgyalássorozat után a szlovák bajnokság harmadik helyezettje megvásárolta a Vasas játékosát, ám az angyalföldi klubnak jövő őszig opciós joga van visszavásárolni a futballistát. Vida nem tétlenkedik: már a dunaszerdahelyi klub Dinamo Tbiliszi elleni Európa Liga-meccsére készül.

Vida Máté 1996-ban született Budapesten. A Vasas utánpótlását végigjárva már 17 évesen bemutatkozott az akkor másodosztályú együttes felnőttcsapatában, majd a következő szezonban már döntő érdemeket szerzett a bajnoki címben és a feljutásban. Összesen 131 alkalommal viselte az angyalföldi klub mezét, ezalatt 4 gólt szerzett és 11 gólpasszt adott az elsősorban védekező középpályásként szereplő játékos. Vida a magyar korosztályos válogatottakat is végigjárta, mielőtt 2016-ban a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott volna az Elefántcsontpart elleni barátságos találkozón.

Szeretettel köszöntjük a DAC-ban! Gondolom, miután kiesett a Vasas a magyar élvonalból, nem csak a dunaszerdahelyi klub kereste. Milyen ajánlatai voltak még, és miért a DAC lett a befutó?

Először is szeretném üdvözölni az Új Szó olvasóit és a DAC-szurkolókat! A dunaszerdahelyi ajánlat mellett volt konkrét megkeresésem Dániából, a magyar élvonalból, és Németországból is érdeklődtek irántam, de amint befutott a DAC ajánlata, nem is volt kérdés, hogy melyiket fogadjam el.  Lenyűgözőek voltak számomra a felvidéki klub eddigi eredményei, a most átadott stadion és a fejlődő infrastruktúra, és természetesen a messze földön híres szurkolótábora is. Az igazolások is azt mutatják, itt komolyan gondolják a fejlődést, és a játékosokon, valamint a klub minden dolgozóján is azt érzem, hogy rendkívül motiváltak, és sokra képesek együtt.

Korábban mennyire követte a szlovák bajnokságot? Mennyire volt képben a dunaszerdahelyi klubbal és a szurkolóival kapcsolatban?

Igazából már két éve nagy figyelemmel követem a DAC-ot, hiszen akkor került ide Vida Kristopher, akivel a Vasasban együtt nevelkedtem, így sokat beszélt nekem a klubról. Emellett a tavalyi szezonban már a magyar sportcsatornán, az M4 Sporton is közvetítették a sárga-kékek meccseit, és szinte mindet meg is néztem. Tudom, hogy a szlovák bajnokság gyorsabb, hajtósabb és erősebb liga, mint az NB I, így nagyobb lehetőség van a fejlődésre. Aki pedig egy kicsit is otthon van a magyar futball világában, az már hallott a legendás DAC-szurkolókról, és biztosan látott már fantasztikus videókat arról, ahogy a Nélküled című dalt éneklik.

Eddig csak a Vasasban futballozott, és csak Budapesten élt. Nem fél a környezetváltozástól és az ismeretlen futballkultúrától? Esetleg a váltás gondolata felmerült már korábban is?

Én Soltvadkertről indultam, de valóban, már több mint 10 éve Pesten éltem, mielőtt ideigazoltam. Minimális fenntartások persze voltak bennem, hiszen eddig mindig az új játékosok jöttek a Vasashoz, akiket be kellett fogadni, de most nekem kell beilleszkedni és alkalmazkodni, ami nem nehéz, hiszen elég fiatal a csapat átlagéletkora, de az idősebb játékosok is nagyon segítőkészek. Ezen kívül az is nagy segítség, hogy mindenki beszél magyarul a klubnál és a városban is. Úgy érzem, hogy jót fog tenni a környezetváltás, és a fejlődésem szempontjából is örvendetes, hogy egy új futballkultúrába csöppentem.

Kapcsolódó cikkünk

Milyen célokat fogalmazott meg a dunaszerdahelyi klub színeiben erre a szezonra, és milyen célkitűzései vannak hosszú távon?

Mivel a DAC-nál van egy kialakult, erős mag, így nem lehet más célom rövid távon, minthogy beépüljek ebbe a nagyszerű magba. Nem leszek türelmetlen, folyamatosan szeretnék egyre többet játszani, és egyre meghatározóbb tagja lenni a kezdőcsapatnak. Hosszú távon pedig szeretném a dunaszerdahelyi klubot hozzásegíteni, hogy elérje céljait, hogy egyre szebb eredményeket érjen el, és persze az is fontos számomra, hogy megszeressenek a szurkolók is.

Önnek már van európai kupatapasztalata a Vasassal. Miként emlékszik vissza a Beitar Jeruzsálem elleni párharcra?

Igazából az egy borzasztó élmény volt számomra, hiszen a kinti meccsen úgy kaptunk ki 4–3-ra, hogy az utolsó percekben kaptunk három gólt. Persze a Beitar volt az esélyesebb, hiszen olyan játékosai voltak, mint Josszi Benajun, de ez a mérkőzés sajnos az egész szezonunkra kihatással volt. Az Európa Liga légkörét viszont hatalmas élmény volt átélni, és már nagyon várom, hogy újra belekóstolhassak.

Ön szerint mire lesznek képesek most a DAC-cal a Dinamo Tbiliszi ellen?

Nagyon valószínű, hogy két párharcokkal teli, kemény mérkőzés vár ránk, hiszen a grúz futball is elsősorban a fizikumra épül, úgyhogy biztosan meg kell majd szakadni a sikerért. Hazai pályán nem szabad gólt kapnunk, és jó eredményt kell elérnünk, hogy kiharcoljuk a visszavágón a továbbjutást, de biztos vagyok benne, hogy sikerrel vesszük majd az akadályt.

A Vasassal rövid időn belül megjárta a mennyet és a poklot is. Miben látja az egykori sikerek és kudarcok csapatszintű okait?

Az biztos, hogy 22 évesen szinte már mindent átéltem: bajnoki cím és feljutás a Vasassal, bronzérem az első évben, utolsó fordulóban való bentmaradás és kiesés. Sajnos az idei szezonban nem volt megfelelő állapotban a csapat, nagyon sok sérülés hátráltatott minket, egyszer még az erőnléti edző is nevezve volt csereként a mérkőzésünkre. Emellett az infrastruktúra sem volt az igazi, hiszen nem tudtunk otthon játszani a bajnokságban. Furcsa, mert korábban ugyanez a mag aratott nagy sikereket, de valahogy az idei szezonra elfogyott a korábbi hatalmas lelkesedés, és így sajnos azt kell mondjam, hogy megérdemelten estünk ki az élvonalból.

Már 17 évesen bemutatkozott a felnőttek között. Mai szemmel milyen játékosnak tartja az akkori Vida Mátét? Mi az, amiben fejlődött, és mi az, amiben még mindig javulnia kell?

A 17 éves Vida Máté egy kis hebrencs srác volt, aki természetesen a mostanihoz képest jóval gyengébb fizikummal rendelkezett, és talán túl lelkes is volt, mert oda is szaladt, ahova nem kellett volna. Ma már sokkal rutinosabb vagyok, taktikailag érettebb, és a játékintelligenciám is sokat fejlődött.

Mekkora szerepe volt Marco Rossinak a klubváltásában? 

Fontos volt számomra Marco Rossi személye, hiszen ismertem a magyar bajnokságból, tudtam, hogy egy nagyon extra tudású szakemberről van szó. Most már én is érzem, hogy amit annak idején hallottam a honvédos válogatottaktól, az mind tökéletesen igaz volt, hiszen Rossi taktikai felkészültsége lenyűgöző, valamint annak ellenére hatalmas fegyelem van nála, hogy a jókedv sem szenved csorbát, mivel nagyon jó humorú emberről beszélünk. Igaz, közben Marco Rossi a magyar válogatott szövetségi kapitánya lett, és csak július 19-ig irányítja a DAC csapatát, de ennek ellenére örülök, hogy dolgozhatok együtt vele, remek társaságot adhat majd át az utódjának. 

Ön szerint a DAC-ból könnyebben visszaverekszi majd magát a magyar válogatottba? Miért válogatná be magát újra, mi az, amit Vida Máté tud, de más nem?

Mindenképpen nyomós érv volt ez is az átigazolásomkor, hiszen egy sokkal dinamikusabb és erősebb ligába kerültem, ami közelebb van a nemzetközi szinthez. Nem szeretek az erényeimről beszélni, főleg nem másokhoz viszonyítani magam, de amit ki lehet emelni velem kapcsolatban, az a kompaktság, sokoldalúság, ami nagyon fontos egy középpályásnál, és amit főleg annak köszönhetek, hogy 22 éves létemre már nagyon sok felnőtt mérkőzés van a lábamban és a fejemben.

Gondolom figyelemmel követi a világbajnokság eseményeit. Eddig miként látja a történéseket? Volt-e esetleg olyan mozzanat, ami meglepte az előzetes várakozásaihoz képest?

A vb előtt a franciáktól jó szereplést vártam, ami eddig be is jött, de azt is el kell ismernem, hogy nagyon ritkán találtam el előre az eredményeket. Sok volt a meglepetés. Számomra a horvátok teljesítménye a legmeglepőbb, mondom ezt annak ellenére, hogy természetesen nagyon jó játékosaik vannak. A videóbíró számomra is újdonság, de szerintem hasznos dolog, ám azon még dolgozni kellene, hogy kevesebb ideig tartsanak a játékmegszakítások, hiszen így a játékosok nagyon kizökkennek a ritmusból.

Villányi Gergely

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?