Vettel: Könnyeztem a célba érkezéskor

Berlin |

<p>Sebastian Vettel, a Forma-1 történetének legfiatalabb háromszoros világbajnoka bevallotta, könnyezett a vasárnapi Brazil Nagydíjon a célba érkezéskor, amikor biztossá vált, hogy sorozatban harmadik trófeáját is megszerezte.</p>

"Szerencsére a rádióm tönkrement, így a tévénézők ezúttal nem hallhatták a zokogásomat úgy, mint 2010-ben" - nyilatkozta a Red Bull istálló 25 éves versenyzője. "Az utolsó kilométereken eddigi pályafutásom legfontosabb pillanatai jutottak eszembe. Őrületes volt."

    Vettel két évvel ezelőtt az idény utolsó GP-jén nyerte meg első vb-címét, most a végső sikerhez elég volt a hatodik pozícióban célba érnie. A heppenheimi születésű pilóta a Forma-1 történetének ötödik háromszoros világbajnoka, ennél több trófeát csak a francia Alain Prost (4), az argentin Juan Manuel Fangio (5), és a számos rekordot birtokló, a vasárnapi futamon végleg visszavonuló német Michael Schumacher (7) nyert.    Utóbbi versenyző csúcsaival kapcsolatban Vettel azt mondta, azok megdöntésére még nagyon sokat kell várni, ő azonban "nem ereszt le", a következő szezonban is nyerni akar. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?