<p>A Forma-1-es Ferrari istálló csütörtökön bejelentette, hogy három évre szerződtette a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettelt, a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso egyúttal a hétvégi Abu-Dzabi Nagydíj után távozik a csapattól.</p>
Vettel három évre a Ferrarié, Alonso távozik az olaszoktól
A maranellóiak a szezonzáró futam előtt kiadott közleményükben azt is jelezték, hogy a finn Kimi Räikkönen a továbbiakban is az istállónál marad, így jövőre ő lesz Vettel csapattársa.
A 27 éves német pilóta és mostani csapata, a Red Bull október 4-én jelentette be, hogy a világbajnoki címvédő elhagyja az osztrák istállót, amelynek színeiben 2009 óta versenyzett, s mind a négy vb-címét az energiaitalosokkal nyerte. Vettel 38 futamon diadalmaskodott a Red Bullal, 2010 és 2013 között sorozatban győzött összetettben. Az idei évben ugyanakkor a nagy fölényben lévő Mercedesek ellen nem volt esélye, GP-t sem nyert, ausztrál csapattársa, Daniel Ricciardo azonban három versenyen is győzött.
Vettelnek az lesz a feladata, hogy újra sikerre vezesse a Ferrarit, amely most csak a negyedik a konstruktőrök pontversenyében, ráadásul 1993 óta először fordulhat elő vele az, hogy futamgyőzelem nélkül zár egy szezont. Ferrarival legutóbb 2007-ben nyert F1-es vb-címet egy pilóta, akkor Räikkönen ünnepelhetett.
"Egy gyermekkori álmom vált ezzel valóra, mert már kisfiúként a vörös autójával száguldó Michael Schumacher volt a példaképem" - mondta Vettel, utalva hétszeres - ebből ötször a Ferrarival - vb-győztes honfitársára, s kiemelve, nagy megtiszteltetés számára az esély, hogy a maranellóiaknál versenyezhet.
A 33 éves Alonso - aki még 2005-ben és 2006-ban nyert világbajnokságot a Renault-val - 2010 óta volt az olasz istálló pilótája, s ebben az időszakban 11 futamgyőzelmet aratott, háromszor, 2010-ben, 2012-ben és 2013-ban második lett az összetettben Vettel mögött. A spanyol versenyző a távozásával kapcsolatban annyit mondott, "ez a mai nem egy könnyű nap" a számára, de "gondos, és alaposan átgondolt" döntést hozott. Sajtóértesülések és pletykák szerint Alonso valószínűleg a McLarennél folytatja a pályafutását, a brit istálló jövőre Mercedes helyett Honda-motorokkal igyekszik majd felvenni a versenyt a riválisokkal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.