Végh Attila: A ketrecben teljesen másképp érzi magát az ember

Egy feltörekvő sportág, az MMA-harc (cseh)szlovákiai élversenyzője, húszezer ember és félmillió tévénéző előtt lett az évszázad cseh–szlovák összecsapásának a győztese, a Bellator világbajnoka. Filmet forgattak önről, megszületett a kisfia... Hogyan érzi magát a fellegekben?

A lehető legjobban, a legelégedettebbnek érzem magam. Most élvezem annak a gyümölcsét, amiért megdolgoztam, amit átéltem szinte az egész életemben. Boldog vagyok.

Mennyire ragadta magával a hírnév?

Sehogy se. Párszor már átéltem ilyen szituációt. Például mikor megnyertem a Bellatort, sok ember rajongott körülöttem, jól jöttek a lapok, bajnok voltam, sok baráttal. Utána, mikor elvesztettem a meccseket, az emberek eltávolodtak tőlem. Nekem ez arra volt jó, hogy megismerjem ezt az állapotot. Hogy mikor jönnek a lapok, mellettem vannak az emberek, ha nem, akkor nincsenek. Ilyenkor csak a család marad, meg a fő banda, akiknek tagjai velem vannak mindig. Nem változtat meg engem a hírnév. Mikor a Karlos Věmola elleni meccset megelőzően kikaptam, szinte mindenki kiadta az utamat, mondták, hogy hagyjam abba, menjek zoknit árulni... Nem lep meg a jelenlegi szituáció, csak élek azzal, hogy egy kis hírnevem van, aminek örülök, de a földön maradok, tudom, honnan jöttem, s ez a lényeg.

Mikor a győzelme után felugrik a ketrec oldalára, milyennek látja onnan a világot?

Magammal foglalkoznék. Amit ott átélek, az a legjobb érzés, ami egy sportolót érhet. Mert megtapasztalja a siker gyümölcsét, annak a következményét, amit a felkészülés közben elkövetett érte. És az se mindegy, hogyan nyer az ember. Mint velem is megtörtént, amikor Věmolát rendesen elintéztem a ketrecben. 

Csallóközi fiatalember, Nagyszombatban él családjával. Hány lépést tehet meg az utcán, hogy ne ismerjék fel?

Semennyit. Hála Istennek, mindenhol ismernek, örülök, hogy ilyen népszerű az MMA-harc. Mikor kezdtem a karrieremet, akkor még nálunk senki nem ismerte, senki nem tudta, hogy hova fog fejlődni. Én viszont felismertem, ha idekerül Amerikából, akkor népszerű lesz, és amióta létezik a cseh–szlovák Oktagon-szervezet, azóta ez így is van. 

Harcosként hogyan látja, miért olyan népszerű az MMA? Egyesek szerint a volt Csehszlovákia területén a legtöbb embert megmozgató sportágak között már a harmadik helyre tornázta fel magát...

Kontaktsportról van szó, amit ketrecben űzünk. És minden küzdősportot magába foglal. Nemcsak ütünk, mint a bokszolók, de kick-boxolóként is harcolhatunk, ütve, rúgva felváltva. Aki nem nagyon ért hozzá, azt hiszi, hogy valamilyen primitívek bunyóznak. Az MMA-harc nagyon intelligens sport, ahol előre kell figyelni, akár öt-hat lépésre is, hogy mire készül az ellenfél. 

Aki kívülállóként ránéz a küzdelmükre, azt látja, hogy két izmos ember egymásnak ront a ketrecben. Rúgja, üti, fojtogatja egymást, csak hogy felülkerekedjen valamelyikük. Szinte már az ókori görög gladiátorokra emlékeztetnek. Belülről milyen az MMA-harc?

Totálisan más. Még az edzéstől is eltér. A ketrecben teljesen másképp érzi magát az ember. Mert mindketten valójában két egyforma stílusban akarnak bunyózni, mind a kettő nyerni akar, és ugyanúgy fel van készülve az egyik a másikra, mint a másik az egyikre, nem lepheti meg őket semmi, mint például a fociban, hogy hátulról elakasztják vagy lesérül. Mindegyikünk arra koncentrál, hogy csinálja a dolgát, és győzzön a jobbik.

Mit jelent Végh Attila számára, hogy 2013-ban a világ második legerősebb szervezetének, a Bellatornak lett a világbajnoka?

Ez a legnagyobb skalpom, amit életemben elértem. Ennél nagyobb nem is lesz már. Sok ember azt hitte, mikor megvertem Karlos Věmolát, hogy jött egy Végh Attila, és kész. Nekem van világbajnoki címem, nem kitalált bunyós vagyok, valamit már letettem az asztalra, és az évszázad meccsével csak azt bizonyítottam be, hogy tényleg valamire vittem a karrierem során.

Túl hangos és magabiztos volt Karlos Věmola az évszázad mérkőzése előtt. Ezért intézte el őt olyan gyorsan, néhány perc alatt a ketrecben?

Nem. Ez úgy volt, hogy szinte mindvégig azt mondta nekem, hogy ő a jobb. Annyira megbolondította az embereket maga körül, hogy azok is elhitték neki. A tippelők kilencven százaléka nem bízott bennem, csak az edzőim, a közeli barátok. Én viszont totálisan megváltoztattam mindent, csakhogy nyerjem meg a meccset. Nem jártam a közösségi hálóra, volt mentális edzőm, megváltozott az étrendem... Minden más volt a felkészülésemben, mint korábban. Csöndben voltam, és mondtam, hogy ott leszek frajer, ahol annak kell lennem, a ketrecben. Így is történt. Különben ehhez tartom magam az életben is. Soha nem bunyóztam az emberek között, soha nem volt semmilyen konfliktusom velük. Azt mondom, a jó győzött a rossz ellen, amikor megnyertem az évszázad meccsét.

Hisz a számok erejében?

Persze hogy hiszek. Volt egy talizmánom, amit a testvéremtől kaptam, s rajtam volt, mikor bevonultam az összecsapásra. Már a mérlegeléskor magabiztos voltam, s meg voltam győződve arról, hogy megnyerem a meccset. Annyit beletettem a felkészülésbe, mint még soha. Az volt a lényeg, hogy megmutassam, mi van bennem a négy hónapi munka után. A végeredmény lényegtelen volt, ha győzök, ha vesztek, de mutassam meg, mit adott a felkészülés.

Azért kérdeztem az előbbit, mert más számok is kínálkoznak. Eddig 44 profi meccse volt, 33 alkalommal nyert, s immár 34 éves. Nem most kellene abbahagyni?

Ezt már sokan felvetették. A profi sportolónak is tudnia kell, mikor hagyja abba. Meglátjuk, mi lesz. Még nem fejeztem be a karrieremet, nem mondtam ki, hogy nem lesz már több meccsem. A jövő megmutatja. Már nincsenek valami nagy céljaim, hiszen eleget elértem. 

Van, aki nem a becenevén, vagyis Pumuklinak szólítja?

Sehol nem hívnak így. Ez csak bunyós név, de magánéletben nem használatos.

Mit főzött utoljára a szakács-ember, minthogy ez az eredeti foglalkozása?

Gombás tojást.

Kevés élő emberről készítenek filmet. Harmincnégy évesen meg duplán nem. Az hogyan lehetséges, hogy Végh Attiláról mégis készült mozgókép?

Látja... Annyit mondanék a filmről, hogy a cseh menedzserem, Petr Větrovský vázolta fel az egész gondolatát, amit én elfogadtam. Mert valójában mindenkiről készülhetne, csak kell valakit találni, aki elkészíti, s történet is kell hozzá. Nekem ez adott volt. Nem vártuk, hogy nagy port kavarunk vele. A lényeg az volt, hogy elégedett legyek én, a családom, a készítő, s elég. Arra számítottunk, hogy ötezren mennek el rá, végül ötvenezren látták. 

A film Végh Attila élettörténete?

Igen, pontosabban a karrierem története. Arról szól, hogy hogyan kezdtem, hogyan dolgoztam Ausztriában, hogyan lettem világbajnok, majd a zuhanások időszaka és az Oktagonba történt visszatalálásom is benne van.

Birkózással kezdett Bősön, harcművésszé érett. Erős dalia a ketrecben, miközben a derű rendre kiül az arcára. Ez hogyan lehetséges?

Vidám, pozitív beállítottságú ember vagyok, szeretem a pozitív energiát, és sportomat munkának veszem. Nem kell nagy csávónak lennem, egyszerű ember vagyok, mint a többiek. De van bennem valami, ami átváltoztat a ketrecben. Talán ezért vagyok picit más, mint versenyzőtársaim. Azzal viszont nagyon elégedett vagyok, hogy ilyen kettősségben élek.
 

A közel egymázsás izomkolosszusokat mozgató harcos mit kezd a néhány hónapos és kilós kisfiával?

Lehetek akárhány kilós, a kisbabánkkal törődöm, nagyon örülök neki. Ölelgetem minden áldott nap. Amikor megjöttünk a szülőszobából, sorra megtanultam a pelenkázást, a fürdetést, minden apasági dolgot. A koronavírus kedvező lehetőségeivel is bőven élek, többet lehetek a családdal, állandóan láthatom őket.

Mozgásterünket valóban beszűkítette a koronavírus-járvány, korlátozza az edzéseket is. Ilyenkor mit tesz az erejével a ketrecharcos?

Berendeztem a garázsomban egy kis fitnesztermet. Ott edzek minden nap. Délelőttönként jár hozzám a versenyzőtársam, Karol Ryšavý, s ha jó idő van, kimegyünk futni vagy biciklizni. Bokszolunk is. Hétvégén elmegyek halászni. Az nagyon jó, hogy főleg a családdal vagyok. És így elvagyok.