Véget ért a Slovan sorozata

Érdekes eredmények születtek a jégkorong Extraliga legutóbbi, 15. fordulójában: csak egy meccset nyertek a házigazdák, három összecsapáson a vendégek diadalmaskodtak, egy találkozó pedig pontosztozkodással végződött.

Peter Junas (középen) lőtte a poprádiak második gólját a Žilina–Poprad extraligás mérkőzésen, melyet a minden tekintetben jobb vendégek nyertek meg 4:2 aránybanTASR-felvétel Pozsonyban, az Ondrej Nepela Téli Stadionban közel 6000 néző volt kíváncsi a bajnok zólyomi együttes, valamint az éllovas Slovan idei második rangadójára. Mint ismeretes, a 6. fordulóban, a címvédő otthonában – nagy csatában – a pozsonyiak győztek 4:3 arányban. Ernest Bokroš, a Zvolen vezetőedzője (korábban a kékeket is irányította) a derbi előtt határozottan kijelentette: visszavágnak a listavezetőnek, három ponttal távoznak a fővárosból...

Nagy iramban kezdtek a csapatok, a meccs elején a házigazdák voltak az aktívabbak, ám mégis emberelőnyből a zólyomiak szereztek vezetést, s ez láthatóan megzavarta Miloš Říha vezetőedző védenceit, akik ugyan a mezőnyben tetszetősen hokiztak, ám a kapu előtt nem sok vizet zavartak. A második harmadban még nagyobb fölényben voltak a kékek, egyenlíteniük azonban nem sikerült. Mindössze egy kapufára futotta erejükből, mégpedig azért, mert a fiatal Kostúr kapus bravúrt bravúrra halmozott. A továbbiakban is a pozsonyiak rohamoztak, és bánták, mivel újabb gólt kaptak, de hat perccel később sikerült szépíteniük, majd a levegőben lógott az egyenlítő gól. Erre azonban hiába várt a szép számú közönség, mert eredménytelenül végződött a hazaiak egykapuzása. Sőt, másodpercekkel az utolsó dudaszó előtt (ekkor már kapus nélkül korongozott a kétségbeesetten rohamozó Slovan) harmadszor is a kékek hálójába került a korong. Véget ért tehát a pozsonyiak 12 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata. „Az, aki csak egy gólt üt hazai jégen, nem nyerhet! Helyzeteink pedig voltak...” – kesergett Miloš Říha, az éllovas cseh vezetőedzője. „Természetesen elégedett vagyok, hiszen sikerült a bravúr, megszereztük a két pontot és felzárkóztunk az élmezőnyhöz” – mondta Ernest Bokroš, a Zvolen mestere.

Amióta visszatért Miroslav Šimonovič a poprádi együttesbe, azóta háromszor nyert az ŠKP, és az utolsó helyről feltornázta magát az ötödikre. Az egykori válogatott kapus Zsolnán is a mezőny legjobbja volt, főleg a második harmadban remekelt, fél tucat gólnak látszó lövést hárított.

A kassaiak ugyan nem nyertek, ám továbbra is őrzik második helyüket, igaz, már csak egy ponttal előzik meg a bajnok zólyomiakat. Turócszentmártonban is bátran játszott a fiatal kelet-szlovákiai csapat, vezetést is szerzett, ám a hazaiak egy szórványos ellenakcióból kiegyenlítettek. A hajrában megint a vedégek voltak a jobbak, azonban hadilábon álltak a szerencsével. Annak ellenére, hogy csak egy-egy gól született mindkét oldalon, érdekes, izgalmas mecscset láthatott a 4000 néző.

Nem és nem tud nyerni a tavalyi döntős Trenčín, amely zsinórban hatodszor szenvedett vereséget. Július Šupler vezetőedző legénysége az alsóházban tanyázó szakolcai együttes otthonában kapott ki, s a tabellán lecsúszott az utolsó előtti helyre. Pedig a Dukla gárdájában jégre lépett Richard Lintner, aki két éven át az NHL-ben szereplő Nashville csapatában korongozott, s a hónap végén vagy svéd, vagy finn együttesbe szeretne igazolni. Tehát ő is – Hossához és Chárához hasonlóan – csupán egy-két meccsre tért vissza egykori egyesületébe. A Dukla hokiszakosztályának vezérkara a tegnap délutáni rendkívüli ülésén menesztette Július Šuplert, aki – mint ismeretes – tavaly ezüstérmet szerzett a trencséniekkel.

INNEN FOLYTATJÁK

1. Slovan 15 11 1 1 0 2 49:23 25

2. Košice 15 9 0 2 2 2 50:29 22

3. Zvolen 15 8 1 2 1 3 57:36 21

4. Martin 15 5 0 4 1 5 41:43 15

5. Poprad 15 6 1 1 0 7 39:47 15

6. Mikuláš 15 6 0 1 1 7 44:51 14

7. Skalica 15 4 2 1 0 8 37:42 13

8. Žilina 15 3 1 2 2 7 39:54 12

9. Trenčín 15 3 2 1 0 9 40:46 11

10. Nitra 15 3 0 3 1 8 22:47 10

A csapat neve után a mérkőzések száma található, majd következik a rendes játékidőben elért győzelmek (2 pont), a hosszabbításban kiharcolt győzelmek (2 pont), a döntetlenek (1 pont), a hosszabbítás után elszenvedett vereségek (1 pont), a rendes játékidőben elveszített meccsek (0 pont), végül a gólarány és a pontszám olvasható.

EZ KÖVETKEZIK – csütörtök, 17.00: Trenčín–Martin (az előző meccsen 2:5 – élőben közvetíti az SZTV 2); péntek, 17.00: Zvolen–Nitra (1:1), L. Mikuláš–Žilina (2:1), Poprad– Skalica (1:5), Košice–Slovan (0:3).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?