Vége a győriek menetelésének

A címvédő Debrecen három góllal legyőzte a szomszédvár Nyíregyházát a labdarúgó Soproni Liga 24. fordulójában. Székesfehérvárott megszakadt a Győr 21 meccses veretlenségi sorozata, a Diósgyőr hazai pályán 0:2-ről mentett pontot a Tatabánya ellen, míg az Újpest a Megyeri úton végzett 4:4-re a REAC-cal.

Tisza (jobbra) 11-esből kétszer is betalált a rákospalotaiak hálójábanb1.hu-felvételHullámzó játékot hozott a DVSC –Nyíregyháza találkozó. Az első játékrész végén megérdemelten vezetett a bajnokcsapat, amely több helyzetet dolgozott ki. Fordulás után szépített a Nyíregyháza, amely felbátorodott, de támadásai rendre eredménytelenül zárultak.

A tavaszi eredmények alapján legjobban teljesítő két csapat csatáját a házigazda Fehérvár kezdte jobban, s már a 9. percben megszerezte a vezetést. Ezután a Győr átvette az irányítást, két kapufát is lőtt. A második játékrészben kiegyenlített játék folyt a pályán, a fehérváriak okosan őrizték előnyüket. A Vidi zsinórban hatodik mecs?csét nyerte meg, míg a győriek ebben az évben először kaptak ki, s véget ért a 21 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatuk.

Siófokon két gyors góllal vezetést szerzett a Vasas, amely magabiztosan őrizte előnyét az igen gyenge támadójátékot bemutató balatoniakkal szemben. Szünet után egy szerencsés találattal szépített a Siófok, ám a 78. percben minden eldőlt, amikor a játékvezető úgy ítélte meg, hogy Ambrus a 16-oson belül szabálytalankodott, amiért újabb büntetőt adott, illetve kiállította a siófoki védőt.

A vendég Tatabánya felszaba?dul?tan futballozott és teljesen meg?érdemelten szerzett kétgólos vezetést. Szünet után a DVTK nagyobb sebességre váltott, cseréi sikeresnek bizonyultak és Simon kapu előtti határozottságának köszönhetően sikerült visszahoznia a sírból a mérkőzést.

A REAC látványosan futballozott a Megyeri úton, mégis az Újpest vezetett a szünetben. Igaz, eh?hez az is kellett, hogy Szabó játékvezető két, vitatható büntetőt fújjon be a lila–fehéreknek. Erre még a hazai publikum is általános megrökönyödéssel reagált. Szünet után is motiváltabban játszott a REAC és ki is egyenlített Nem állt le Aczél Zoltán együttese, továbbra is technikásan, szépen oktatták a körülményes hazaiakat. Ennek a 80. percben lett meg az eredménye, Nyerges duplája a győzelmet jelenthette volna, ám Foxi a 93. percben egyenlíteni tudott. Az Újpest öt győztes mérkőzés után vesztett pontot, a szurkolók ennek ellenére Urbányi István vezetőedző távozását követelték. (o-o)

Révész: Ennyivel nem voltak jobbak!

Debrecen. A Nyíregyháza nem érdemelt háromgólos vereséget Debrecenben, állítja a csapat edzője, Révész Attila. Valóban: a Loki kiváló helyzetkihasználásának köszönheti sikerét. „A 16-os előterének őrzésére kiosztott játékos figyelmetlensége miatt szenvedtünk vereséget. Eddig jól sikerült kezelnünk a rögzített szituációkat, ám a Loki ellen páran nem készültek fel jól” – bosszankodott a Szpari trénere. (pm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?