Sport

Vb-2018 - A németek egyharmada hisz a címvédésben

A németek egyharmada hisz benne, hogy labdarúgó-válogatottjuk megvédi címét a csütörtökön kezdődő oroszországi világbajnokságon.
MTI

2018. június 8. 12:51

Joachim Löw
Joachim Löw - TASR/AP-felvétel

Egy pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás alapján a németek 34 százaléka gondolja úgy, hogy Joachim Löw tanítványai megismétlik négy évvel ezelőtti sikerüket. A megkérdezettek 54 százaléka szerint nem védi meg címét a Nationalelf, ugyanakkor a válaszadók egynegyede gondolja csak úgy, hogy a gárda nem jut döntőbe.

Mindössze öt százalék a pesszimisták aránya, akik szerint a válogatott nem éli túl a csoportkört, vagy a nyolcaddöntőt, míg húsz százalék szerint a negyeddöntő jelenti majd a végállomást a címvédőnek.

Négy évvel ezelőtt, a brazíliai torna előtt a németek 22 százaléka bízott a világbajnoki diadalban, amelyet Mario Götze hosszabbításban szerzett gólja jelentett az argentinok elleni fináléban.

A németek Mexikóval, Svédországgal és a Koreai Köztársasággal szerepelnek egy csoportban az oroszországi világbajnokságon, melyen a közép-amerikai csapattal kezdenek jövő vasárnap.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
karácsonyi pénz

Már elkezdték a 13. járadék kifizetését

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Gál Tamás

Adventi kalendárium: A mértéktelenség az emberiség veszte lehet

bíró k

Előzetes letartóztatásba kerül Jozef Rehák és Daniel Čech

Ursula von der Leyen
Frissítve

Brexit – Johnson és von der Leyen a tárgyalások folytatásáról állapodott meg

Igor Matovič

Matovič karácsonyról – két lehetőségünk van: tömeges tesztelés vagy a teljes lezárás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.