<p>A kameruni válogatott szövetségi kapitánya, Paul Le Guen nem mond le posztjáról azután, hogy csapata a dánoktól elszenvedett szombati 2-1-es vereség nyomán az első gárda lett a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, amely már biztos búcsúzik a csoportkör után.</p>
Vb-2010 - Le Guen nem mond le, Olsen bosszús
A francia szakember azt mondta: kétségtelenül nagy csalódás ez számukra és egész Kamerun számára.
"Nem mondok le, miért tenném. - fogalmazott a meccs utáni sajtótájékoztatón. - Semmit nem bánok. Mindent megteszek a kameruni csapatért, akár bíznak bennem, akár nem. A hollandok elleni utolsó mérkőzésen a becsületünkért fogunk játszani."
Dán kollégája, Morten Olsen a győzelem ellenére nem volt maradéktalanul elégedett csapata teljesítményével.
"Túl sok elemi hibát követtünk el, a folytatásban ezt nem engedhetjük meg magunknak. - mondta. - Ha tovább akarunk jutni, akkor ennél sokkal jobban kell összpontosítanunk."
Az utolsó fordulót csütörtökön rendezik az E jelű négyesben, a magyarok selejtezőcsoportjából kijutott dánok az ugyancsak három ponttal álló japánokkal mérkőznek a másik továbbjutó helyért, a kétszer vesztes kameruniak pedig a már biztos nyolcaddöntős hollandokkal játszanak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.