Vb-2010 - latin est brazil-chilei duettel

Budapest |

<p>Latin-amerikai rangadót kínál hétfő estére a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság egyenes kiesés szakasza: a brazilok a chileiekkel találkoznak a nyolc közé jutásért, s a szurkolók többsége gyaníthatóan fabatkát sem adna utóbbiak sikeréért.</p>

Kétségtelenül nehéz érdemi érveket találni arra, hogy mivel és hogyan lephetné meg Chile válogatottja Brazília nemzeti együttesét, amelybe ráadásul visszatér a játékmester Kaká, így Dunga szövetségi kapitány az általa elképzelt ideális összetételben küldheti pályára legénységét. Amelyre a legnagyobb fenyegetést talán az ellenfél keménysége jelentheti: a dél-afrikai vb csoportmeccsein a legtöbb - szám szerint 10 - sárga lapot a chileiek szedték össze nem éppen kisasszonyfutballt idéző megmozdulásaikkal.
Kérdés persze, hogy a még eltűrhető határon belüli szabálytalankodással hatékonyan elejét vehetik-e a brazil attakoknak, amelyekkel számolniuk kell a johannesburgi Ellis Parkban 20:30 órakor rajtoló mérkőzésen. Ami tény: a korábbi egymás elleni összecsapásokon rendkívül kevés sikerélmény jutott a chileieknek, akik - 12 döntetlen mellett - csupán hétszer tudtak nyerni, miközben a brazilok 46 alkalommal hagyhatták el a játékteret győztesként. Az elmúlt évtizedet tekintve pedig különösen lesújtó a kép az argentin szakvezető, Marcelo Bielsa irányította gárda szempontjából: Chile a 10 találkozóból csak egyszer diadalmaskodott (2000-ben 3-0-ra Santiagóban), utána azonban egyetlen 1-1-es mecset leszámítva egyvégtében brazil sikerek sorjáztak, benne 5-0-s, 4-0-s és 6-1-es is, az eddigi utolsó, 2009-es mérkőzés pedig 4-2-vel zárult. Még lesújtóbb a kép az elmúlt bő öt év hét összecsapását véve alapul: Brazília együttese úgy nyerte valamennyit, hogy 3 kapott találat ellenében összesen 26 góllal terhelte meg a chileiek kapuját. Az eddigi két vb-meccs is a "szambakirályok" fölénye jegyében zajlott: az 1962-es elődöntős randevún, Chilében, 4-2-re, 1998-ban, Franciaországban, a második világbajnoki etapban pedig 4-1-re győztek.
"Itt nem számít a múlt, mert bár tiszteljük Brazíliát, mi a saját játékunkat fogjuk játszani úgy, hogy nyomást helyezünk rájuk, és minden irányból támadni fogunk" - árult el részletet a várható "tűzparancsból" a chileiek középpályása, Arturo Vidal.
Dunga sem számít könnyű mérkőzésre:
"A vb-nek abba a szakaszába léptünk, amikor 90 perc dönt, itt már nem engedhetők meg tévedések, mert utazhatsz azonnal haza. Chile sokat javult, csapata jó játékosokból áll, akik nagyon keményen fognak harcolni, hogy továbbjussanak."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?