Pozsony. A nagy múltú, legsikeresebb szlovák futballklub, a Slovan Bratislava szombaton tizenhat év után ismét a II. labdarúgóligában játszott. Mérföldkőhöz érkezett az együttes, hiszen a tavalyi szégyenletes szereplés és kiesés után új vezetőség, új edző és új csapat próbálja visszaszerezni a klub becsületét.
Vastaps a Téglamezőn
Első lépés a szombati, Michalovce elleni találkozó volt. Az ellenfél szintén újonc a bajnokságban. Igaz, a feljebb lépők közül való. Az első kellemes meglepetés: 1700 néző a lelátón! Vannak még hűséges szurkolók, akik a nehéz időkben sem fordítanak hátat a csapatnak.
A Slovanban fiatal játékosok, korosztályos válogatottak, Martin Obšitník a korelnök. A tinik között is kitűnik a mindössze tizenhét éves Marek Hamšík.
Első félidő. Futball felsőfokon. Agresszív letámadás, egyérintős játék, szép cselek, helyzetek és egy szépségdíjas gól. Hanták a sarokban két védőt lerázva passzol középre, ahol Sloboda érkezik. Nem lövi kapásból, előbb egy pimasz csel, és a kapuban táncol a laszti. A Michalovce jószerével át sem megy a félpályán.
Második játékrész. Fordul a kocka, feljönnek a vendégek. Most a fiatal hazai kapus, Kiss bizonyítja tehetségét. Kivédi az ellenfél szemét is. Egygólos győzelem a vége. „Ez egy fiatal, tehetséges csapat, de még sok idő kell ahhoz, hogy beérjen” – mondta a mérkőzés után Štefan Zaťko, a Slovan edzője. Bár akadozik a játék, sok a hiba, de a közönség így is hálás. Hosszú idő után vastaps hallatszik a Slovan lelátóin.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.