Megyei rangadó vár a dunaszerdahelyiekre

DAc.Trnava202303

A labdarúgó Niké Liga 9. fordulójában az Európa-konferencialiga csoportkörébe bejutó nagyszombati Spartak csapatát fogadja a MOL Arénában a DAC, amely tovább folytatná a Slovan ellen megkezdett sorozatát.

A bajnoki címvédő után a szerdahelyiek, ha nehezen is, de legyőzték idegenben a Skalica csapatát, majd a Slovnaft Cup 3. fordulójában magabiztosan nyertek a felsőszeliek ellen. További bizakodásra ad okot, hogy a sárga-kékek márciusban 3:1-re, tavaly novemberben pedig 1:0-ra győztek saját közönségük előtt a Trnava ellen. Utóbbi találkozón Krstovic a 88. percben szerezte a győztes gólt, míg tavasszal Gavrics, Káčer és Szánthó voltak eredményesek.

„A Spartak ellen minden meccs nehéz, függetlenül a tabellán elfoglalt helyezésüktől. Jó és agresszív csapat, viszont nekik is nehéz dolguk lesz velünk, mivel jó formába lendültünk és erősek vagyunk. Minden bizonnyal különleges kilencven perc előtt állunk. Egy komoly kihívás vár ránk, hogy folytassuk a győzelmi sorozatunkat. Jól ismerjük az ellenfelet, a játékstílusukat, gondolkodásmódjukat. Viszont ellenük is ugyanúgy készülünk, mint a többi bajnokira, de fejben erősnek kell lennünk, mert egy kemény mérkőzés következik” – nyilatkozta a DAC honlapján Ammar Ramadan, aki mindkét említett meccsen pályára lépett, de korábban játszott a nagyszombatiaknál is.

Nincs rossz passzban a Spartak sem, amely ugyan 4:0-ra kikapott az EKL 1. fordulójában a Ludogorec vendégeként és utána is csak döntetlent ért el otthon a rózsahegyiek ellen, szerdán, a 3. fordulóból pótolt mérkőzésen már az ötödik percben vezetést szerzett és végül 3:0-ra nyert a kassai csapat ellen. A fejükben ellenben ott lehet, hogy csütörtökön már újra nemzetközi megmérettetés vár rájuk, hiszen a Fenerbahce csapatát fogadják hazai pályán.

„Természetesen azt várom, hogy jól játszunk, hogy odategyük magunkat és megnyerjük a mérkőzést. Jó hangulatban, jó meccset szeretnénk játszani – nyilatkozta a DAC Hazai pályán című YouTube-műsorában a védelembe az elmúlt hetekbe berobbanó Csinger Márk. A magyar U21-es válogatott játékos hozzátette, hogy a kupamérkőzés miatt a hét folyamán nem konkrétan a rangadóra készültek, de pénteken már videózás és minden bizonnyal specifikusabb edzés vár a játékosokra, hogy alaposabban feltérképezzék az ellenfél gyenge pontjait. – Nagyszerű érzés ennyi néző előtt játszani. Nekem ez az első évem ilyen szurkolók előtt, de érzem, hogy plusz erőt ad az egész csapatnak, ha egy ilyen szurkolótábor áll mögötte és szinte érezhető, hogy egyel többen vagyunk a pályán” – dicsérte a drukkereket Csinger, akikre most is szükség lesz.

A nagyszombatiakat elsősorban kapusposzton sújtják a sérülések, így Kamenár és Rusov hiánya miatt le is igazolták a rutinos Michal Šullát. Ennek ellenére meglepetést okozna ha ő, nem pedig a Vantruba, Takáč duó valamely tagja állna vasárnap a kapuban. A szerdahelyieknél a korábbiakkal ellentétben a többség bevethető, még ha például Ramadan el is mondta, hogy még nem tudja tökéletesen használni a kezét, de vállsérülése már nem gátolja abban, hogy pályára lépjen.

„A csapaton belül jó hangulat uralkodik, mindegyikünknek az a célja, hogy legyőzzük a Nagyszombatot. Ha mindannyian ugyanolyan hozzáállással lépünk pályára, akkor a siker sem marad el. Természetesen taktikailag, mentálisan és fizikálisan is készen kell állnunk, de a legfontosabb a csapatszellem és a győzni akarás. Ha sikerülne otthon tartani a három pontot, akkor még feljebb lépnénk a tabellán és az is komoly motivációt jelent, hogy abban az esetben leszakítanánk magunkról a Nagyszombatot. Az elsőtől az utolsó percig küzdeni fogunk” – árulta el a győztes receptet a szír játékmester.

A vasárnap 18 órakor kezdődő rangadó játékvezetője Peter Ziemba lesz, tévéközvetítés híján pedig ezúttal a VAR nem segíti majd a bírók munkáját.

Érdekes

Tehetségekre hajt a DAC

A DAC és az ETO FC Győr is egyéves partneri szerződést kötött a Nordensa vállalattal, amely tehetséges labdarúgók felkutatásával foglalkozik világszerte. A sárga-kékek közleménye szerint a cég világszínvonalú megfigyelő-hálózattal rendelkezik, és mobiltelefonokra letölthető alkalmazásuk a szurkolók számára is lehetővé teszi, hogy, a későbbi profit reményében, játékosokba fektessenek. „Ez a partneri megállapodás lehetőséget teremt a DAC számára, hogy tovább növelje a nemzetközi jelenlétét és hogy sokkal hatékonyabbá váljon a tehetségek felkutatásában” – nyilatkozta az együttműködésről a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?